fbpx

Új technológiát fejlesztenek a tengervíz ivóvízzé alakítására

Az egyedülálló fizikai tulajdonságokkal rendelkező grafén – egyetlen atomvastagságú grafitréteg – felhasználásával alkottak meg brit kutatók egy olyan szűrőt, amely képes eltávolítani a sót a tengervízből.

A Manchesteri Egyetem kutatóinak fejlesztése több millió emberen tudna segíteni, akiknek nincs közvetlen hozzáférésük tiszta ivóvízhez – emlékeztetett a BBC News.
A Nature Nanotechnology című folyóiratban közölt eredmények szerint a grafén-oxid-membránokról korábban már bebizonyosodott, hogy képesek kiszűrni nanorészecskéket, szerves molekulákat és nagyobb sószemcséket. Mostanáig azonban nem lehetett őket felhasználni az egészen apró pórusokat igénylő tengeri só kiszűrésére.
Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy vízbe merítéskor a grafén-oxid-membránok enyhén megduzzadnak, az ilyenkor kitáguló pórusok pedig átengedik a kisebb sószemcséket a vízmolekulákkal együtt.
A Rahul Nair vezette kutatócsoport – a bevonatok és ragasztóanyagok összetevőjeként használt – epoxigyantával vonta be a grafén-oxid-membránok mindkét oldalát, aminek következtében azok nem duzzadtak meg, amikor víz érte őket és csak a vízmolekulákat engedték át.
Az ENSZ becslései szerint 2025-re a világ népességének 14 százaléka fog küzdeni vízhiánnyal. Mivel a klímaváltozás negatív hatásai a városok ivóvízellátását is egyre jobban veszélyeztetik, a gazdag országok is sótalanító technológiák kifejlesztésébe kezdtek.
A következő lépésként a szakemberek a már létező, polimeralapú sótalanító membránokkal fogják összevetni a grafén-oxid-szűrőt.
Az egyedülálló fizikai tulajdonságokkal rendelkező grafén olyan nanotechnológiai anyag, amely valószínűleg forradalmasítani fogja az autó-, valamint a repülési és űrhajózási ipart.

MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .