Az FKF eddigi működésének legnagyobb válságát éli át
Tarlós István múltheti sajtótájékoztatóján több, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez (FKF) kapcsolódó kérdésre is választ adott.
Tarlós István bejelentette, hogy az FKF vezérigazgatója, Csontos István távozik a cégtől. Mint elmondta, Csontos István ajánlotta fel lemondását. Ezt sajnálja, mert nem tartja rossznak a munkáját, de elfogadja a lemondást. Csontos István várhatóan május 31-ével távozik a cégtől.
Közölte, közgyűlési felkérés alapján vizsgálatot rendelt el a társaságnál. A jelentés szerint az FKF 130 éves működési során az egyik legnagyobb válságát éli át. A szervezet ennek ellenére ma is alkalmas feladatai ellátására, gazdálkodási tevékenysége azonban a források kimerülése jellemzi. Az egyébként hasznos rezsicsökkentés és a különböző elvonások a cég működését rendkívül negatívan érintették.
Ezt súlyosbítja két tényező: a szelektív hulladékgyűjtés a rezsicsökkentés miatt gyakorlatilag a főváros ingyenes szolgáltatása lett, amelyet az európai uniós források visszafizetési veszélyei miatt megszüntetni már nem lehet. A másik tényező, hogy a cég “felett” megjelent a nemzeti hulladékgazdálkodási társaság, amely a szelektív begyűjtést nem ismeri el megtérítendő feladatként.
A jelentés arról is írt, hogy a cégvezető – a pozitív kezdeményezései ellenére – elszigetelődött.
Tarlós István azt mondta, hogy az FKF ügyéről muszáj lesz beszélnie Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az ágazatot a főváros “kínkeservesen” nyereségessé tette, és az új nemzeti hulladékgazdálkodási cég felállítása a nyereséget elvitte, és ismét deficitessé tette az FKF-et – mutatott rá a főpolgármester hozzátéve: nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy az állam az FKF-fel fizeti ki vidéki cégek veszteségeit. Ezt nem tudja támogatni – szögezte le.
Arra a kérdésre, hogy a vizsgálat feltárt-e korrupciógyanús ügyeket, Tarlós István azt válaszolta: a belső ellenőrzés kiterjedt vizsgálata ilyenről nem tesz említést.
Ugyancsak kérdésre válaszolva közölte azt is, az FKF működőképes, de a cégnél “rossz a hangulat”, és, ha így megy tovább akkor belátható időn belül fizetési nehézségek állhatnak elő. “Egyáltalán nem megnyugtató a helyzet, de nincs még katasztrófa” – tette hozzá.
MTI