Újra versenybe szállnak a települések a Virágos Magyarország címért
1994 óta töretlen sikerrel működik a Virágos Magyarország mozgalom, amely a hazai kertkultúra felkarolását tűzte ki céljául. Május 15-ig lehet jelentkezni a környezetszépítő versenyre, több kategóriában is. A fődíj hazánk képviselete a 2018-as Európai Virágos Városok és Falvak versenyében, két település számára.
A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. és a Virágos Magyarország Szervező Bizottsága által meghirdetett Virágos Magyarország versenyre évente közel háromszáz település nevez. A megmérettetés során öt kategóriában választják meg a legvirágosabb településeket. Az eddig díjazottak közök az európai versenyen 9 arany, 25 ezüst és 10 bronzérem született, további 10 versenyzőt pedig Európa díjjal jutalmaztak.
A verseny honlapján számos ötletet és tanácsot kapunk, hogy lehet virágokkal felvirágoztatni településünket, lakóhelyünket vagy saját közvetlen környezetünket. Emellett kiderül az is, miként lehet jelentkezni a versenyre.
A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint a virágosítási mozgalom nagyon sok téren hozhat pozitív változást az ember életébe. Egyrészt a környezet szépítés a fenntartható fejlődés szempontjából nagyon fontos, másrészt céljuk a kulturált és vonzó országkép kialakítása is. Nem titkolt céljuk a turisztikai szempont is, hiszen a vendégéjszakák növelése és a turisták idevonzása Magyarországra, a belföldi turisták utazásának ösztönzése is pozitívan hat a települések életére – mondta Dr. Bocsi Andrea, a Virágos Magyarország projekt vezetője.
A jelentkezés május 15-ig nyitott a települések számára
A versenyre május 15-ig, térítésmentesen lehet jelentkezni. A zsűri azokat a települési állapotokat fogja felmérni, amelyek a virágosítás során kialakulnak, tehát külön forrás befektetését nem várja a verseny a településektől – tette hozzá a projektvezető.
Spanyárné Halász Szilvia főkertész, a székesfehérvári városgondnokság üzemeltetési igazgatóságának helyettese és a verseny alelnöke elmondta: a településeket zsűriző szakemberek megosztják a szaktudásukat és tanácsaikat a résztvevőkkel, és a pozitív, jó példákat átadják egymásnak, ami az egyik legfontosabb eredménye a versenynek.
A bíráló bizottság júniusban és júliusban járja a településeket A zsűri szakemberekből áll – kertész, tejépítész, településtervező, környezetvédő, turisztikai szakemberek. Szaktudásuk lefedi azt a kritériumrendszert, amelyet a magyar verseny támaszt a résztvevőkkel szemben, ami igazodik az Entetne Floral Europe kritériumaihoz is – hangsúlyozta az alelnök.
Forrás: hirado.hu