Továbbra is a Főgáz látja el sűrített földgázzal a közterület-fenntartó járműveit
A Főgáz CNG Kft. nyerte meg az FKF Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. által kiírt közbeszerzései pályázatot, így továbbra is a kft. biztosíthatja a közterület-fenntartó 63 sűrített földgáz (CNG) üzemű, szelektív hulladékgyűjtést végző célgépének üzemanyag-ellátását – közölte a Főgáz az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a Főgáz CNG Kft. 2014. július óta látja el a feladatot, azóta több mint 1 millió kilogramm sűrített földgázt töltött az FKF Zrt. hulladékgyűjtő járműveibe. Emellett mivel a CNG-üzemű járművek mintegy 25 százalékkal kevesebb szén-dioxidot, és közel 70 százalékkal kevesebb nitrogén-oxidot bocsátanak ki a hagyományos üzemű járművekhez képest, az FKF környezetbarát járműflottája 1250 tonnányi szén-dioxidtól és 7 tonnányi nitrogén-oxidtól kímélte meg a környezetet – olvasható a közleményben.
Hozzáfűzték: a CNG-üzemű járművek 120-szor kevesebb szilárd részecskét bocsátanak ki, mint a dízel-üzeműek, ezzel közel egy tonnával kevesebb korom terheli Budapest levegőjét.
A társaság a Budapesten már meglévő két közforgalmi és a Salgótarjáni úti üzemi töltőállomáson kívül júliusban megnyitotta újabb üzemi CNG-állomását, annak érdekében, hogy lehetőséget teremtsen a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV Zrt.) CNG buszflottájának bővítésére és a környezetkímélő közösségi közlekedés fejlesztésére.
A fővároson kívül Kaposváron a teljes város tömegközlekedésének CNG-ellátásáról és egyúttal környezettudatos közlekedéséről a Kapos CNG Kft., az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt., a Főgáz CNG Kft. és a Kaposvári Közlekedési Zrt. által létrehozott vegyesvállalat gondoskodik.
MTI