fbpx

Még nem tudni, miként fogják visszagyűjteni az üveghulladékot

Nem minden esetben cél a házhoz menő üveghulladék gyűjtésének bevezetése, mivel több területen vannak pozitív és az elvárásoknak megfelelő tapasztalatok az egyéb – szigetes, gyűjtőpontos –  megoldásokkal kapcsolatosan – válaszolta a Pesti Srácok kérdésére az NHKV Zrt., amelytől az üveghulladék újrahasznosításának és visszagyűjtésének gyakorlatáról érdeklődtünk. Ismert, 2012 óta 34 százalékon stagnál az üveghulladék visszagyűjtési aránya, holott az uniós elvárás 60 százalék. Az NHKV elmondta, az elsődleges cél a régiós szinten legmegfelelőbb gyűjtési módszer kialakítása.

Mint arról egy korábbi cikkben már beszámoltak, 2015-ös adatok szerint az évi 100 ezer tonna magyarországi üveghulladéknak az uniós elvárás szerint 60 százalékát kellene újrahasznosítanunk, 2012 óta ez az arány mégis 34 százalékon stagnál. Megjegyzendő, hogy Svédországban az üveghulladék feldolgozásának arány 93, míg Belgium esetén 103 százalékos. A problémát tetézi, hogy a 2012-ben hatályba lépett hulladékgazdálkodási törvény alapján a házhoz menő szelektívgyűjtésben nem kapott helyet az üveghulladék, így a lakosság még kevésbé van ösztönözve az üveghulladék visszagyűjtésére. Bár a boltok, bevásárlóközpontok továbbra is átvesznek visszaváltható üvegeket, a hulladékgyűjtő-pontok számának csökkentése tovább hátráltatja a probléma megoldását.

Az újrafelhasználás szempontjából fontos a minőség, azaz az üveghulladék tisztasága. Mivel a hulladéktörvény bevezetését követően országos viszonylatban is eltérőek az üveghulladék visszagyűjtésének módszerei, a begyűjtött hulladék minősége is változik területenként. A hulladékfeldolgozók ráadásul arról is panaszkodnak, hogy nagyobb kapacitással is tudnának dolgozni, de nincs elegendő visszagyűjtött üveg. A probléma érzékeltetéséhez érdemes felidézni az NHKV országos információit, amelyek szerint a települések 28 százalékában egyáltalán nincs szelektív gyűjtés, 22 százalékában pedig ugyan rendelkezésre áll a szükséges technológia, de pénzügyi problémák  miatt nem tud megfelelően működni. Összességében tehát a hazai települések fele nem szelektáltan gyűjti a hulladékot, köztük az üveget.

Az NHKV korábban megerősítette, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás részeként a közszolgáltató által begyűjtött és szállított hulladékok megközelítőleg 50 százaléka kerül jelenleg korszerű előkezelő telepekre. Az uniós elvárás csomagolási hulladék tekintetében a papír esetén 60 százalék, a műanyag esetén 22,5, az üveg esetén 60, a fémhulladék esetén 50, a fahulladék esetén 15 százalék.

NEM MINDENHOL UGYANAZ A CÉLRAVEZETŐ MEGOLDÁS

A problémával kapcsolatban megkeresték az NHKV Zrt.-t arról érdeklődve, lehetnek –e az üveghulladék-visszagyűjtés hazai stagnálásának esetleges negatív következményei uniós szinten, illetve hogy milyen lépések várhatók az uniós célkitűzések elérése érdekében. Az NHKV válaszában elöljáróban azt írta, a csomagolási üveghulladék visszagyűjtésével és kezelésével kapcsolatosan jelenleg elemzések és fejlesztések történnek. Hozzátették, mostanra érzékelhető pozitív elmozdulás az elmúlt évekhez képest. Mint válaszukban kifejtették, a csomagolási üveghulladék lakosság általi kezelésében régiós szinten eltérések mutatkoznak, mely alapján nem minden területen ugyanaz a megoldás a célravezető. Az NHKV Zrt. a közszolgáltatók adatszolgáltatásait és tapasztalatait folyamatosan vizsgálja és elemzi, amely alapján a csomagolási üveghulladék legoptimálisabb gyűjtési módja lesz kialakítható regionális szinten.

TÖBB TERÜLETEN EREDMÉNYESEBBEK A GYŰJTŐPONTOK

A portál kérdésére, mikor kap helyet a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésben is az üveghulladék az NHKV elmondta, házhoz menő elkülönített üveg gyűjtése már több helyen elindult és további területeken is várható annak elindítása. Hozzátették, a korábban megfogalmazottak szerint nem minden esetben cél a házhoz menő üveghulladék gyűjtésének bevezetése, mivel több területen vannak pozitív és az elvárásoknak megfelelő tapasztalatok az egyéb – szigetes, gyűjtőpontos –  megoldásokkal kapcsolatosan. Az NHKV hangsúlyozta, az elsődleges cél a régiós szinten legmegfelelőbb gyűjtési módszer kialakítása.

A SZÍNESÜVEGET IS HAZÁNKBAN DOLGOZZÁK FEL

Mivel Magyarországon jelenleg csak a fehérüveget dolgozzák fel, a színeset nem, ezért arról is érdeklődtünk, tervezik –e annak ösztönzését, hogy az újrahasznosítható színesüveg-hulladék Magyarországon kerüljön feldolgozásra. Az NHKV válaszában kifejtette, az üveghulladék visszagyűjtésének fejlesztése mellett elengedhetetlen a visszagyűjtött üveghulladék hasznosításának növelése. Erre vonatkozó előrelépésnek tekinthető például a debreceni Energocell üveghab-granulátum gyártó üzem elindítása, mely évente 12-13 ezer tonna hulladéküveg újrahasznosítására és magas hőfokon habosított szigetelő anyaggá  történő átalakítására képes. A következő egy éven belül további fejlesztések várhatók, melyek a csomagolási üveg hulladék gyűjtés és hasznosítás hatékonyságának javítását szolgálja – hangsúlyozta az NHKV.

Forrás: pestisracok.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .