fbpx

Amerikával a legnagyobb szennyező hagyja el a klímamegállapodást

Az Egyesült Államoknak a Párizsi klímaegyezményből történő kilépése azért kritikus, mert a világ legnagyobb szennyezője, széndioxid kibocsátója hagyja ott a megállapodást – jelentette ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatóság igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában.

Ugyancsak aggályos, hogy egy nagyon nehezen, 195 ország közreműködésével összehozott egyezményből távozik az Egyesült Államok; ráadásul a megállapodás gerincét egy amerikai-kínai kétoldalú megállapodás jelenti – közölte Kőrösi Csaba.

Ugyanakkor az Egyesült Államok kilépése nem csupán azzal veszélyezteti a célok megvalósulását, hogy nem fogja vissza saját kibocsátását, hanem azzal is, hogy kilép a technológiaváltást finanszírozó nemzetközi rendszerből, ami nagy érvágást jelent – tette hozzá a kutató.

A helyzetet árnyalja, hogy az amerikai GDP több mint felét előállító városok és államok egyfajta koalícióba kezdenek tömörülni széndioxid kibocsátásuk csökkentése érdekében, illetve a közvélemény-kutatások szerint az amerikai polgárok úgy gondolják, hogy jó lett volna, ha Amerika bennmarad az egyezményben.

Eközben az sem kizárt, hogy Amerika mégis teljesíti a korábban vállalt kibocsátási értékeket, mert a palagáz forradalom miatt visszaszorulóban a szén használata az energiatermelésben – fűzte hozzá.

A Párizsi megállapodás szerint az aláírók vállalták, hogy jelentősen átalakítják energiarendszerüket. Ennek nyomán 20-30 év múlva a globális felmelegedés 2 Celsius fokkal alacsonyabb lehet. Nagy az Egyesült Államok felelőssége, mivel a világ széndioxid kibocsátásának 19 százalékát adja  – magyarázta a szakember.

MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .