fbpx

Környezetszépítő akciót hirdetnek szombatra

Környezetszépítő akciót hirdet önkénteseknek az Új Nemzedék Központ (ÚNK) szombatra, az akció keretében tizennyolc nagyváros egy-egy közösségi terét teszik szebbé a fiatalok – mondta Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár csütörtökön, Budapesten.

Az ÚNK fővárosi, V. kerületi közösségi terében az államtitkár azt mondta: bár sokan látják, milyen hibái vannak a környezetüknek, nem tesznek azok kijavításáért. A szombati akció azonban éppen arról szól, hogy “ismerjük fel, mi mindent tehetünk magunk is a környezetünk megszépítéséért, és tegyünk is érte” – fogalmazott.

A Keresd és szeresd a teret akciót országszerte tizennyolc nagyvárosban szervezi meg az ÚNK. Novák Katalin elmondta: a helyszíneken különböző programok futnak majd, lesz, ahol játszóteret újítanak fel, lesz, ahol az óvoda kerítését festik le, másutt pedig családok átmeneti otthonába látogatnak el a résztvevők. A programokra több száz önkéntes fiatalt várnak, de még mindig lehet jelentkezni – tette hozzá.

Az akcióról, a helyszínekről az ujnemzedek.hu-n lehet tájékozódni, illetve jelentkezni is a honlapon lehet. A résztvevők között EFOTT-, illetve Múzeumok éjszakája-belépőjegyeket sorsolnak ki.

MTI

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .