A Vajdaságban építenek szélerőműparkot
A várakozások szerint 2018 végéig üzembe helyezik Szerbia egyik nagymértékű szélerőműparkját a vajdasági Antalfalván (Kovacica); a 38 turbina összkapacitása 105 megawatt lesz.
A 189 millió euró értékű projekt kivitelezője az izraeli székhelyű Enlight Renewable Energy megújuló energiával foglalkozó vállalat – közölte hétfőn az Erste Bank szerbiai leányvállalata, amely a német Erste-csoporttal, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) közösen 142 millió euró hitelt biztosít a kivitelezéshez. Az Erste-csoport és az Erste Bank Serbia együtt a hitel 65 százalékát fedezi.
A tervek szerint az antalfalvi szélerőműpark körülbelül évi 247 ezer tonnával csökkenti majd a nyugat-balkáni ország szén-dioxid kibocsátását, és hozzájárul ahhoz, hogy Szerbia 2020-ig 27 százalékra növelje a megújuló forrásokból származó energiafogyasztását. Jelenleg az áramfogyasztás legnagyobb részét elavult vízerőművek, valamint szénnel táplált hőerőművek biztosítják – olvasható az Erste Bank Serbia közleményében.
Gilad Yavetz, az Enlight Renewable Energy vezérigazgatója szerint az antalfalvi park 65 ezer háztartás számára biztosíthat tiszta elektromos energiát.
Az Enlight Renewable Energy eddig több mint 130, megújuló energiával kapcsolatos projektet dolgozott ki a világ hat országában, az Erste-csoport pedig Szerbiában eddig 80 millió eurót fektetett a mostanihoz hasonló projektekbe.
MTI