fbpx

Elkészült az Európai Bizottság élelmiszer-adományozási iránymutatása

Az Élelmezési Világnap alkalmából az Európai Bizottság bejelentette, hogy továbbra is harcolni fognak az élelmiszerpazarlás ellen és mindent megtesznek az élelmiszer adományozás megkönnyítésére.

A Bizottság közzétette iránymutatását az élelmiszer adományozás megkönnyítésére vonatkozóan, mely a Körkörös Gazdaság Cselekvési Tervre épül.

Az útmutatás célja az uniós jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek pontosítása, valamint az élelmiszer-újraelosztást a jelenlegi uniós keretszabályozásban akadályozó korlátok felszámolásának segítése. Ezen belül a jelen iránymutatás megpróbálja:

  • elősegíteni az élelmiszer-felesleget biztosítók és átvevők számára az uniós keretszabályozásban rögzített vonatkozó követelményeknek való megfelelést (pl. élelmiszer-biztonság, élelmiszer-higiénia, nyomonkövethetőség, jogi felelősség, HÉA stb.);
  • előmozdítani az élelmiszer-újraelosztására vonatkozó uniós szabályok közös értelmezését a tagállamok szabályozó hatóságai részéről.

A Bizottság határozott ajánlása szerint az élelmiszer-adományozás vonatkozó szabályait és/vagy iránymutatásait nemzeti szinten kell kialakítani, hogy a megfelelés elősegítése és a helyes gyakorlat előmozdítása érdekében minden szereplő számára világosak legyenek a nemzeti szintű szabályok és üzemi eljárások, beleértve a kulcsszereplők vonatkozó felelősségeit.

E tekintetben az Európai Bizottság által az élelmiszer-veszteségek és élelmiszerhulladékok uniós platformjával konzultálva elfogadott uniós élelmiszer-adományozási iránymutatások referenciaként szolgálhatnak az egyes tagállami szereplők számára a nemzeti útmutatás és szabályok kidolgozásánál.

Az iránymutatás magyar nyelven ide kattintva érhető el.

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .