1988 óta nem volt olyan kicsi az ózonlyuk, mint most
A NASA és a NOAA (Nemzeti Éghajlati Adatközpont) tudósai bejelentették, hogy 1988 óta a műholdas mérések alapján ez év szeptemberében volt a legkisebb az ózonlyuk az Antarktisz felett.
A NASA szerint szeptember 11-én volt a legkisebb az ózonlyuk mérete, amely nem érte le a húszmillió négyzetkilométert, bár még így is több mint két és félszer akkora mint az Egyesült Államok területe.
A kisebb ózonlyuk kialakulását erősen befolyásolta az instabil és melegebb antarktiszi örvény, amely segített csökkenteni a poláris sztratoszférikus felhők képződését.
Poláris sztratoszférikus felhők (PSC-k)
A poláris sztratoszférikus felhők, ahogy a nevük is mutatja, a sztratoszférában helyezkednek el, 15-25 kilométer magasan. Anyaguk főleg jég és HNO3. Általában lencse alakúak, gyakran hegyek közelében alakulnak ki. Két fő típusuk van:
Az első nem látható, vagy legalábbis kevésbé látványos. Valamivel melegebben, -78 °C környékén alakul ki. Az anyaga HNO3 x 3 H2O, és különböző nitrogéntartalmú savak. Ez a fajta károsítja az ózonpajzsot.
A második a gyöngyházfényű felhő, angolul nacreous cloud vagy mother-of-pearl cloud. Kialakulásához hidegebb kell, nagyjából -85 °C. Csak tiszta, 10 mikrométer alatti szemcseméretű jégkristályokból áll.
Nagy hatással vannak az éghajlatra, ugyanis a felületükön képződnek a klórgyökök, amik tavasszal az Antarktisz területén (illetve a polárfronton belül, a légkörzéstől elzárt részen) erősen bontják az ózont. Ezt láncreakcióként addig folytatják újra meg újra, amíg nem lesz túl meleg, ugyanis bár a reakció napfényt igényel, viszont a klórgyök csak hidegben stabilis.
Az átlagosnál melegebb sztratoszféra időjárási körülmények bár csökkentették az ózonréteg elvékonyodását az elmúlt két évben, a jelenlegi ózonlyuk nagysága még mindig nagy, mert az ózonkárosító anyagok, mint a klór és bróm szintje még mindig magas és ezáltal komoly ózon veszteséget okoznak.
A tudósok szerint a kisebb ózonlyuk kialakulása a 2016-ban és 2017-ben sokkal inkább természetes folyamatok eredménye, mint a gyors gyógyulás jele lenne.
Harminc évvel ezelőtt került aláírásra az ózont bontó halogénezett szénhidrogén-származékok (CFC-k) kibocsátásának korlátozásáról szóló montreali egyezmény. A tudósok abban bíznak, hogy az ózonkárosító anyagok csökkenésével az ózonlyuk is csökkenni fog és várhatóan 2070-re fogja elérni az 1980-as méretét.