Elindult a nevezés a 2018-as gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra
Várják a nevezéseket a 2018. május 25. és 27. között megvalósuló gödöllői 4. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amely a régió egyik kiemelkedő természet- és környezetvédelmi rendezvénye – közölték a szervezők az MTI-vel.
A 2018-as verseny keretein belül két filmszemlét hirdetnek meg, a Nemzetközi Filmszemlét természetfilm, természetvédelmi és környezetvédelemi dokumentumfilm, ismeretterjesztő dokumentumfilm, útifilm és expedíciós film, animációs film kategóriákkal, valamint a Kárpát-medencei Filmszemlét, amelyen a Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit bemutató alkotások szerepelnek három kategóriában. A megmérettetésekre november 15-től már várják a nevezéseket.
A fesztivál gáláján a 9 szekciódíj, valamint a Médiatanács által hagyományosan felajánlott és átadott fődíj mellett több különdíjat is átadnak.
Az idén 58 országból csaknem 300 film és 40 ezer látogató érkezett Gödöllőre. A fesztivál ideje alatt 100 filmet vetítettek ingyenesen. A fesztivál szervezőinek célja, hogy a filmszemlék által minél több, a természet, természetvédelem, környezetvédelem és tudomány területén tevékenykedő tehetséges filmes alkotót bemutasson és inspiráljon. A fesztiválon díjazott filmeket, az alkotókkal való egyeztetés után, a szervezők további nemzetközi szemlékre nevezik. A fesztivál 2017 májusában díjazott filmjei mára összesen 98 nemzetközi díjat nyertek, ebből 71 díjat nemzetközi alkotások, 27 díjat magyar alkotók filmjei.
A fesztivállal egy időben 2018-ban ismét megrendezik az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapokat, amelyen kiemelten a magyar és a versenyen kívüli neves nemzetközi alkotásokat vetítik az ország több nagyvárosában. Az idén mintegy 60 ezer látogatója volt a filmnapok programjainak.
A jövő évben is Gödöllőről indul országos útjára a Trash Art Magyarország hulladékszobor-kiállítás és a Varázslatos Magyarország kültéri fotókiállítás. A fesztivál idején ingyenes vetítésekkel, közönségtalálkozókkal és sokszínű környezet- és természetvédelmi szemléletformáló programokkal, könnyűzenei koncertekkel várják az érdeklődőket Gödöllőn és az ország több nagyvárosában.
Kárpát-medencei amatőr fotósok és filmesek számára 2018-ban országos pályázatként hirdetik meg az Ember és Természet című fotópályázatot és a Köztünk élnek című filmpályázatot. Mindkét pályázatra több kategóriában is várják a nevezéseket.
Trash Art Magyarország – Az újrahasznosítás művészete a biodiverzitásért címmel hirdetik meg a hulladékszobor-versenyt, amelynek célja, széles körben felhívni az emberek figyelmét a hulladékkezelésre, az újrahasznosításra, amely korunk egyik legfontosabb megoldandó problémája.
A 2018-as nevezésessel és a pályázatokkal kapcsolatban részletes információ a fesztivál hivatalos weboldalán, a www.godollofilmfest.com oldalon található meg.
MTI