Forrong a kiskereskedelem a tervezett kötelező üveggyűjtés miatt
Áll a bál a kiskereskedelmi szervezetek között a sajtóban napvilágot látott üveggyűjtéshez kapcsolódó rendelettervezet miatt.
Oldalunk is beszámolt róla, hogy a hulladéktörvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet előírná, hogy januártól a legalább 300 négyzetméter alapterületű üzlettel rendelkező kereskedők a forgalmazás helyén kötelesek átvenni a fogyasztóktól az üveghulladékot és azt elkülönítve kell hogy gyűjtsék.
A Magyar Idők számolt be arról, hogy a hazai vállalkozásokat képviselő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) levélben fordult a multinacionális élelmiszerláncok delegáltjai által irányított Országos Kereskedelmi Szövetséghez (OKSZ), hogy az ágazat képviseletében ne tegyenek közzé olyan állásfoglalást, amely a valóságban csak a nagy láncok szempontjait tartja szem előtt.
Az MNKSZ kezdeményezi a javaslat visszavonását, mivel az elképzelés ebben a formában túlságosan megterhelné a jellemzően nem külföldi tulajdonosok által üzemeltetett kisebb, néhány száz négyzetméteres egységeket, míg az 5000 négyzetméter alapterületnél kezdődő hipermarketek esetében jelenleg is adottak a körülmények a hulladék begyűjtésére, illetve annak kezelésére – nekik tehát könnyebb lenne megfelelni az új kötelezettségnek.
“a hulladéktörvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet előí́rná”
Az áruházak csomagolási hulladék gyűjtését a Cskr. már eddig is, a Ht. pedig nyár óta 2018. jan. 1-től előírja. Legalább ezen a portálon legyünk pontosak.
A mostani módosítások csak a gyűjtőedények elhelyezésének részletszabályait állapítanák meg ill. biztosítanák, hogy a hulladék átvételekor bizonylat kiállítása nem szükséges.
Kronológiailag:
– 2010. június: a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló 94/2002 (V. 5.) Korm. rendelet (Cskr.) visszavételi, átvételi kötelezettséget vezet be a legalább 500 m2 alapterületű, ún. kereskedelmi csomagolást értékesítők részére az azokból keletkező hulladékra. A kereskedelmi csomagolások közé az italcsomagolások nagy része és a bevásárló-reklám táska tartozik.
– 2013. jan. 1.: a hatályos új Cskr. a kötelezettséget kiterjeszti valamennyi csomagolásra.
– 2017. június: a Ht. módosítása 2018. jan. 1-től a visszavételt, átvételt üveg esetében 300 m2-től előírja.
A kötelezettség tehát nem új, üveg esetében az 500 m2 helyetti 300 m2 is már nyár óta ismert, akkor jelent is meg néhány cikk.