fbpx

Átadták a civil társadalom Oscarjait

Megható és humorral tűzdelt rendezvény keretében harmadjára adták át a civil szektor legrangosabb elismeréseit. A NIOK Alapítvány nevéhez fűződő Civil Díjat ebben az évben több mint 200 civilszervezeti képviselő, civil barát és vállalati partner jelenlétében osztották ki. A MagNet Bank által immár harmadik éve támogatott Civil Díj célja, hogy minél szélesebb körben hívja fel a figyelmet a társadalmi szervezetek nélkülözhetetlen munkájára és egy felemelő gálaesemény keretében visszacsatolást nyújtson elért sikereikre.             

A civil szféra erejét és elhivatottságát az a tény is alátámasztja, hogy rekord mennyiségű: szám szerint 117 projektet neveztek a 7 szakmai kategóriában meghirdetett pályázatra. A felkért szakmai zsűri tagjai közt többek közt a KPMG, a Bridge Budapest, a MagNet Bank és a Nők lapja Café képviselte a forprofit szektort, a zsűrit nonprofit oldalról pedig az Ökotárs Alapítvány, az Ökumenikus Segélyszervezet, az Önkéntes Központ Alapítvány, a NIOK Alapítvány és a társszervező Civil Iránytű képviselői alkották. Már a szervezetek elődöntőbe, majd a döntőbe választásával is komoly feladatot kapott a zsűri, míg a győztes kiválasztását kivétel nélkül minden zsűritag a „lehetetlen küldetés” kategóriájába sorolta.

A civil szféra ezerarcúságához híven, az idei évben is változatos volt a paletta: gyermek jogvédelemmel foglalkozó, a természetvédő, állatvédő valamint szociális vagy társadalmi problémára választ kereső szervezetek mutatták be akcióikat. A nyertesek sorát  a tinédzserek szexuális egészségével foglalkozó mobil applikáció (Hintalovon Alapítvány-YELON), a matematikát a fiatalok körében népszerűsítő program (A Matematika Összeköt Egyesület- MedveMatek) és a mozgássérültek akadálymentes közlekedését ( Rehab Critical Mass Alapítvány- Teljes Értékű Metrót Akció), valamint a integratív edzőterem létrehozására adományt gyűjtő (SUHANJ! Alapítvány-Ne intézd el egy lájkkal!) színesítette.

A nyolcadik díj sorsáról a döntőbe jutott projektek közül a közönség szavazott.

A MagNet Bank főtámogatóként büszkén és hálatelt szívvel ad hírt a nyertesekről, akik emberfeletti energiákat és sok esetben több tízezres tömegeket mozgósítva dolgoztak egy élhetőbb és igazságosabb világ megteremtésén a 2017-es évben:

  • Legsikeresebb érdekérvényesítési projekt – Rehab Critical Mass Alapítvány, #téma -Teljes Értékű Metrót Akció
  • Legnagyobb hatású projekt – Hintalovon Alapítvány – YELON
  • Legígéretesebb új szervezet – Érintettek Szülői Egyesület a Daganatos, Leukémiás és Gyógyult Gyermekekért
  • Legjobb adománygyűjtő kampány – SUHANJ! Alapítvány – Ne intézd el egy lájkkal!
  • Legjobb kommunikációs kampány – Jobb Veled a Világ Alapítvány – Énekelj a Földért!
  • Legjobb együttműködés – Janka Tanya Nonprofit Kft. – Kéz a kézben a sérültekért
  • Legjobb civil akció – 13 állatvédő civil szervezet összefogása (1. Állatmentő Szolgálat Alapítvány, 2.Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület, 3.Morzsa Állatvédelmi Alapítvány, 4.Uszkárokért Állat és Természetvédelmi Egyesület, 5.Zseton Állatvédő Egyesület, 6.Noé Állatotthon Alapítvány, 7.Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület, 8.Vahur Ajka és Térsége Állatvédő Egyesület, 9.Ebremény Kutyavédő Egyesület, 10.Csivava Fajtamentő Egyesület, 11.Rex Kutyaotthon Alapítvány, 12.Állatvédők Vasi Egyesülete, 13.”Állat és Ember” Állat- és Természetvédő, Kulturális és Szabadidő Egyesület) – A söjtöri szaporítótelep felszámolására
  • A közönségdíjat a 13 állatvédő civil szervezet összefogása nyerte.
  • A MagNet Közösségi Ház különdíját a Matematika Összeköt Egyesület kapta.

 

A gálán külön elismerésben, különdíjban részesült a Civilizáció csoport, a Hősök Vétója kezdeményezéséért, melyen több tízezer ember állt ki a civilek munkájáért és a Matematika Összeköt Egyesület, amely a Civil Gála 2018-nak otthont adó MagNet Közösségi Ház különdíját vette át.

A MagNet Magyar Közösségi Bank közösségi küldetésével egybecseng a Civil Díj 2018 támogatása. A bank közösségi szemlélete és célkitűzései szerint kiemelten fontos azon projekteket segítése, amelyek környezeti, társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt pozitív hatást gyakorolnak a világra. A bank 2010-es megalapulása óta, minden pénzügyi eszközzel és ügyfelei bevonásával, valamint a közösség erejére épülő programjaival: Közösségi Adományozási Program, Segítő Bankkártya Program, Ajánlókártya Program és pro bono szakmai segítségnyújtással igyekszik támogatni a civil társadalom fejlődését,  törekvéseiket és munkájuk elismerését.

A társadalmi szervezetek elkötelezett és pótolhatatlan munkája nélkül szegényebb lenne a minket körülvevő világ. A Civil Díj fontos visszacsatolása mindannak az erőfeszítésnek és kimagasló teljesítménynek, amit a civilek tesznek azért, hogy egészségesebb környezetben és egyenlőbb társadalomban élhessünk. Öröm számunkra, hogy értékalapú bankként támogathatjuk, és ünnepelhetjük meg sikereiket.” – mondta a MagNet Bank képviseletében a bank közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba.

Gerencsér Balázs, a NIOK igazgatója elmondta, hogy legyen szó a kicsi, helyi vagy épp a nagy, országos szervezetekről most mindenki nehezített pályán próbál helytállni. Az egész szektort sújtó komoly anyagi nehézségek és támadások ellenére nagyon sok szervezet végez kiváló, példamutató szakmai munkát.  A Civil Díj szervezői nagyon büszkék rá, hogy a civil szektort is jellemzi a magas színvonalú tevékenység, amelyekből idén több, mint harmincat mutattunk be a nagyközönségnek.

A Civil Díj együttműködő partnere a Civil Iránytű Alapítvány, főtámogatója a MagNet Bank, támogatója és médiapartnere az NLCafé és a nonprofit.hu.

A MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt-ről

A MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt., az 1995-ben alapított HBW EXPRESS Bank Zrt. jogutódja, 2010 óta folytatja tevékenységét ezen a néven. A 100%-ban magyar tulajdonban lévő pénzintézet küldetése, hogy Magyarország első professzionális etikus közösségi bankjaként, ügyfelei közreműködésével, felelős és transzparens módon, valódi választási lehetőségek révén forrást biztosítson olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek. A Bank víziója a közösségekre támaszkodó és közösségeket építő első hazai újbankként működni, amely azt a felemelő érzést nyújtja ügyfeleinek, kollégáinak, üzleti partnereinek és tulajdonosainak, hogy a pénzügyeikkel is sokat tesznek a társadalomért és a környezetért. A MagNet Bank fontos támogatója a fenntartható fejlődésnek hazánkban.

 

“X (Hirdetés)”

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .