fbpx

Környezetvédelemből ötös!

Végy egy csoport elszánt diákot, egy jó adag izgalmas feladványt és egy csipetnyi humort! A játszva tanulás tökéletes receptjét alkotta meg a Duna-Dráva Cement Kft., a Beremendi Cementgyárban ismét egy rendhagyó környezetvédelmi vetélkedőt szerveztek.

Negyedszer rendezte meg április 27-én a Zöld Alternatíva Vetélkedő és Nyílt Napot a Duna-Dráva Cement Kft., amely egy saját fejlesztésű, több fordulós, kreatív verseny középiskolások számára. Az elmúlt évben váci tanulók ismerhették meg az éppen modernizáció alatt álló cementgyárat, most a Beremend és környékén élő diákokon volt a sor.

A Beremendi Cementgyárban rendezett döntőig izgalmas és elgondolkodtató feladatokon át vezetett az út. Az első, online szakaszban a csapatok egy, a DDC környezetvédelmi törekvéseivel kapcsolatos kérdőívet töltöttek ki, és egy kreatív videót mutattak be arról, hogy a vállalat milyen módon járul hozzá a környezetében élő állatok életterének megóvásához.

A hat legjobb csapat ezt követően a döntőben értékes nyereményekért (mint például akciókamerákért vagy iPad-ekért) folytatta a küzdelmet. A győzelemért minden tudásukra szüksége volt a diákoknak, hiszen egy vetélkedőtől nem megszokott próbatételek várták őket. Az izgalom (és persze a vidám hangulat) a cementes zsákokból készített ruhák és a DDC-s cementből készített beton ékszerek divatbemutatóján érte el a tetőfokát. Erre az állomásra már a csapatok szurkolótáborai is megérkeztek. A döntőn végül a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont diákjai, a Fotoszíntévesztők bizonyultak a legjobbnak, második helyen végzett a 2beGreen, a Pécsi SzC Pollack Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma csapata, illetve harmadik lett a Pécsi Kodály Zoltán Kollégiumból indult Cementral csapat.

A Duna-Dráva Cement Kft. nem csak egy vetélkedő erejéig, de mindennapi működése során is kiemelt figyelmet fordít a környezettudatos működésre. Anyavállalata, a HeidelbergCement Group 2030-as fenntarthatósági törekvései határozzák meg stratégiájának legfontosabb irányait; mint például az ökológiai lábnyom csökkentése vagy a körkörös gazdaság ösztönzése.

A Vetélkedőről készült beszámolót a DDC honlapján tekintheti meg: https://www.duna-drava.hu/hu/zold-alternativa

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .