Komposztálható műanyagtermékeket gyártó üzem épül Tolnában
Komposztálható műanyagtermékeket gyártó üzemet épít 226 millió forintos ráfordítással a Pet-Maison Kft. a Tolna megyei Faddon.
A kisvállalkozás a beruházást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 50 százalékos támogatásával valósítja meg.
A cég az őszig épít egy több mint ezer négyzetméteres üzemcsarnokot, ide telepíti a PLA (polylactid acid – politejsav) termékek előállításához szükséges, jelenleg próbaüzem alatt lévő, automatizált gyártósort – mondta Kovács József projektvezető az MTI-nek.
Az üzemben elsősorban csomagolóanyagokat és autóipari komfort alkatrészeket terveznek gyártani – tette hozzá.
A növényi alapanyagból származó keményítőből készülő PLA – ellentétben a hagyományos műanyaggal – teljes mértékben újrahasznosítható, 90 százalékos páratartalom mellett, 60 Celsius-fok feletti hőmérsékleten komposztálható, és monomerekre bomlik – fejtette ki.
Ismertetése szerint a 20 fősre tervezett faddi üzem kapacitása havonta több százezer PLA-ból készülő zacskó, illetve vákuumformázott termék gyártását teszi lehetővé. Az autóipar számára beltéri alkatrészeket – burkolatokat, kilincseket, gombokat – állítanak majd elő. A műanyagot PLA-granulátumból gyártják, de tervben van az is, hogy saját technológiával mezőgazdasági hulladékokból vonják ki a szükséges keményítőt.
A 2011-ben alakult cég 2017-ben 291 millió forintos nettó árbevételt ért el; a projektvezető nem kívánta megbecsülni a bioműanyag-értékesítésből várható árbevételt, de jelezte: a termékek iránt Nyugat-Európában jelentős kereslet van. A cégcsoporthoz tartozó Felső-Bácska Tározós Szélpark Kft. tavaly 541 millió forintos nettó árbevételt ért el, a kft. faddi üzeme műanyaghulladékokból állít elő folyékony szénhidrogén-keveréket.
MTI
Kérdés, az autóalkatrészek, zacskók és vákuumformázott műanyagok hulladékként hogyan kerülnek 90%-s páratartalom és 60°C közelébe. Mindezt feltehetően legalább 12 hétre. Honnan fogja tudni a gépjármű sredder vagy a kézi bontó, hogy PLA-val van dolga, amit nem kéne más műanyagokkal együtt gyűjteni, mert azok újrahasznosítását csak zavarja.
A jelenleg elérhető életciklus elemzések – legalábbis csomagolások esetében – nem támasztják alá, hogy a természetes alapú műanyagok kedvezőbbek lennének a fosszilis alapúaknál. Lehet, hogy üvegházhatáshoz való hozzájárulások kisebb, de a növénytermesztéshez használt műtrágya a eutrofizációhoz és a talaj elsavasodásához vezet.