Az IKEA termék előállítással lép a légszennyezés ellen
Az IKEA a „Jobb levegőt” elnevezésű kezdeményezésének keretében a mindenkit érintő környezeti probléma, a légszennyezés megoldásán kezdett el dolgozni.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése alapján a Föld népességének körülbelül 90 százaléka lélegez be szennyezett levegőt, évente 7 millióan halnak meg a szmog okozta szívrohamban, agyvérzésben, légúti betegségekben vagy rákban. India egyike a föld legszennyezettebb levegőjű országának, ahol 1,2 milliárd ember lélegez be naponta szennyezett levegőt, és 1,1 millió ember hal meg évente a szmog okozta betegségekben.
A légszennyezettség egyik fő kiváltó oka a rizs betakarítása után a növény visszamaradt szárának elégetése. Észak-Indiában, Új-Delhiben és a környező városokban évente körülbelül 39 millió tonna mezőgazdasági hulladékot égetnek el a hulladék költséghatékony kezelése, valamint a nyári és téli betakarítás közötti rövid idő miatt. Az IKEA célja, hogy a helyi termesztőket fenntarthatóbb működésre ösztönözze, hosszú távon pedig megszüntesse az égetést azzal, hogy a rizs szárából használati cikkek előállítására alkalmas alapanyagot készít.
Az IKEA évek óta azon dolgozik, hogy a gazdasági növekedés mellett pozitív hatással legyen az emberekre és a környezetre, csökkentse a működése során keletkező károsanyag-kibocsátást, és termékei gyártásához felhasználjon olyan alapanyagokat, amelyek közrejátszanak például a levegő szennyezettségében.
Az Indiában elégetett mezőgazdasági hulladék felhasználása mellett a svéd lakberendezési vállalat például a titánium dioxid felhasználásával az otthoni levegőt tisztító függöny, illetve más légtisztító berendezéseken dolgozik, és folyamatosan kutatja azokat az újabb, főként tévesen hulladékként kezelt alapanyagokat, amelyekből használati cikkeket készíthet.