fbpx

Törökország és Kína az EU hulladékainak fő célpontjai

Az eurostat összeállítást közölt az Európai Unió hulladék export és import tevékenységével kapcsolatban. Az elemzésből kiderül mely országokba került a legnagyobb mennyiségű uniós hulladék, illetve honnan került be meghatározó mennyiség az unión belülre.

2004 óta 69% -kal nőtt a nem EU-országokba irányuló hulladék export, amely 2018-ban elérte a 41,4 millió tonnát. A harmadik országokba irányuló hulladékexport értéke 2018-ban 16,6 milliárd euró volt.

A nem EU-országokból származó hulladék importja stabil maradt és 2018-ban 13,1 millió tonna volt (szemben a 2004-es 13,2 millió tonnával, vagyis -1% -kal csökkent).

A harmadik országokból behozott hulladékot 2018-ban 11,2 milliárd euró értéket képviselt.

Az adatokból megállapítható, hogy Törökország és Kína az EU hulladékainak fő célpontjai. Az EU Törökországba irányuló hulladékexportja 2004 óta közel háromszorosára nőtt és 2018-ban elérte a 13,0 millió tonnát. Az EU harmadik fő partnere a hulladékok kivitele tekintetében India volt 4,7 millió tonnával a múlt évben.

2017-hez képest az EU Indonéziába irányuló hulladékszállítása jelentősen emelkedett (+ 97%-kal, 2018-ban 1,9 millió tonnára). 2004 és 2018 között jelentős növekedés volt megfigyelhető Pakisztánban (+ 670%-kal, vagyis 2018-ban 2,2 millió tonna) és Egyiptomban (+ 225%-kal, vagyis 1,8 millió tonna 2018-ban).

A legtöbb hulladék Norvégiából, Svájcból és az Egyesült Államokból érkezik az EU-ba

Az EU a nem EU-országokból származó hulladékot is kap. A legnagyobb mennyiségű hulladékot Norvégiából importálták (2018-ban 3,0 millió tonna, 2017-hez képest + 5% -kal), majd Svájc (2018-ban 2,5 millió tonna, 2017-hez képest + 3% -kal) és az Egyesült Államok következett a sorban (2,1 millió tonnát 2018-ban, -16% -kal csökkent 2017-hez képest).

Hosszabb időszakot vizsgálva a legnagyobb behozatali növekedést Norvégiából számolták: a 2004-es 1,1 millió tonnáról 2018-ra 3,0 millió tonnára (+ 183%) emelkedett a mennyiség. Az Oroszországból érkező hulladék jelentősen csökkent: a 2004-es 4,6 millió tonnáról 2018-ra 1,2 millió tonnára (-73%).

Forrás: eurostat

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .