fbpx

A személyiségi jog vagy a környezetvédelem a fontosabb, ha illegális szemétlerakáson érünk valakit?

Napjainkban már sokszor nem megyünk el szó nélkül amellett, ha valakit illegális szemétlerakáson érünk. Ilyenkor mindenekelőtt tisztázni kell, hogy a hulladék magán- vagy közterületen található-e. De az is kérdéses, hogy egyáltalán nyilvánosságra hozható-e az elkövető arca vagy autójának rendszáma – írja a hirado.hu.

Ma már aligha van olyan település az országban, ahol a határterületeket vagy az elhagyatott erdős részeket ne borítaná el a szemét. Soroksár rendészeti osztályának térfigyelő ügyeletese nemrég két olyan felvételt is rögzített, amelyeken gépjárműből kidobott hungarocellt és egyéb zsákos hulladékot hagytak az M51-es út mellett. A felvételeket először az autók rendszámaival tették közzé, majd később módosították a képeket, kitörölték a rendszám láthatóságát.

Geiger Ferenc, Soroksár polgármestere a Kossuth Rádió Napközben című műsorában az esettel kapcsolatban elmondta: el kell dönteni, hogy jogilag mi a meghatározó, a személyiségi jog vagy a környezet védelme és a szemétlerakás megakadályozása. Véleménye szerint szigorúbb törvényi előírás kellene, mely már bűncselekményekként kezelné az illegális szemétlerakást.

Számos intézkedés

Megjegyezte, Soroksár a lakosság szempontjából Budapest legkisebb kerülete, 23 ezren lakják – területileg viszont a második. A mezőgazdasági hasznosítású földterületek, az M0-s körgyűrű, valamint a bevezető- és autóutak, autópályák lehetőséget teremtenek az illegális hulladék elhelyezésére.

Ennek a megakadályozására számos intézkedést tett a kerület – hangsúlyozta a polgármester. Több mint 60 kamerát szerelt fel az önkormányzat, főként az érintett helyeken. Hozzátette, bíznak abban, hogy ezek visszatartó erőként hatnak majd.

A büntető törvénykönyv egyik tétele foglalkozik az illegálisan elhelyezett hulladékokkal – mondta el Markó Csaba, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének szakmai igazgatója. Ebben leírják,

ha valaki engedély nélkül hulladékot helyez el valahol, megsérti a hulladékgazdálkodási szabályokat, amiért akár három évig történő szabadságvesztés is kiszabható.

A jogszabály azonban nem tisztázza, hogy mekkora mennyiségű hulladék büntetendő, illetve azt sem, hogy a szemetet elhelyező illető valakinek a hulladékgazdálkodási kötelezettségét sérti meg, vagy pedig magánszemélyként szemetel. Markó Csaba megjegyezte, a bíróság egyéni megítélés alapján dönti el, mekkora büntetést szab ki ilyen esetekben.

A felvételeket a hatóságoknak mutassuk meg

Hozzátette, ha valaki saját maga kap lencsevégre egy személyt, aki épp valamilyen hulladékot helyez el, vélhetően illegálisan, akkor a legésszerűbb, ha nem a saját közösségi oldalán osztja meg a felvételt, hanem megmutatja a hatóságoknak vagy az adott önkormányzatnak. Így elkerülhetők a személyiségi jogot érintő kérdések, az elkövető ellen pedig akár szabálysértési eljárás is indulhat.

Közterületen szemetet elhelyezni vagy eldobni szabálysértésen – közölte Hermann Gábor, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság szolgálati igazgatóhelyettese. A hulladékgazdálkodási törvény ugyanakkor megkülönböztet különféle hulladéktípusokat, amelyek veszélyesnek számíthatnak és károsak lehetnek a természetre – fűzte hozzá.

A szemetelők 5 ezer forinttól 50 ezer forintig helyszíni bírsággal is büntethetők, illetve feljelentés esetén szabálysértési eljárásban akár 150 ezer forint bírságot is ki lehet szabni.

Forrás: hirado.hu
Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .