fbpx

DK: forgassa vissza a kormány a termékdíjat a hulladékgazdálkodásba!

A Demokratikus Koalíció követeli, hogy az évi 70-80 milliárd forintos bevételt jelentő termékdíjat a kormány azonnali hatállyal forgassa vissza a hulladékgazdálkodásba, és szüntessék meg a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t – mondta a párt szóvivője online sajtótájékoztatóján.

Barkóczi Balázs hangsúlyozta: szeretnék elérni azt is, hogy csökkentsék a hulladékkezelő cégek adóterheit, állítsák vissza a lomtalanítások régi rendjét, a hulladékudvarokat pedig haladéktalanul nyissák meg a lakosság előtt. Azt is követelik, hogy “pártkatonák helyett újra szakemberek legyenek” az önkormányzati társulások élén.

A szóvivő szerint évek óta az egész országban gondot okoz az erdőkben, a külterületen, sőt most már a közterületen is lerakott kommunális hulladék, építési törmelék és szemét. Úgy fogalmazott: “az Orbán-kormány gyengesége és gyávasága, hozzá nem értése, és nemtörődömsége miatt lassan egy ország fullad bele a szemétbe”.

Barkóczi Balázs szerint a magyarok háromszorosan is fizetnek azért, hogy tiszta környezetben élhessenek. Egyrészt a termékdíjjal, amit a kormány évek óta nem forgat vissza a hulladékgazdálkodásba, emellett fizetnek azoknak az önkormányzati társulásoknak, amelyek a magyarok adóforintjaiból tartják fenn magukat, valamint fizetnek a “kukacsekken”, de mindezért hiába is várnak el olyan alapvető szolgáltatásokat, mint a lomtalanítás, a zöldhulladék vagy az építési törmelék elszállítása.

Ezek sokszor hónapokig szünetelnek, sőt most a járványhelyzetben a szünet közben a telephelyek és a hulladékudvarok is zárva voltak a lakosság előtt – mondta.

Barkóczi Balázs arról is beszélt: a kormány plusz ötvenmilliárd forintot fizet azért, hogy ne álljon le a szemétszállítás, mert “a rezsicsökkentés hazugsága ezen a területen is katasztrófához vezetett”.

mti

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .