fbpx

Poszter pályázat indul „Fiatalokkal a fenntarthatóságért” címmel

A fiatalok világnapja alkalmából „Fiatalokkal a fenntarthatóságért” címmel kreatív poszter pályázatot hirdet középiskolások és egyetemisták számára az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) – jelentette be Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár.

Boros Anita kiemelte: az ENSZ augusztus 12-ét a fiatalok nemzetközi napjának nevezte ki. A mai világnapnak, és ehhez kapcsolódóan a szaktárca legújabb fenntarthatósági pályázatának is az a célja, hogy a fiatalok hallathassák a hangjukat, és megnyilvánulhassanak olyan fontos kérdésekben, mint a környezetvédelem vagy a fenntarthatóság.

A államtitkár hozzátette: mindannyian tiszta Magyarországot szeretnénk, ennek megvalósításában mindenkire számítunk, így a fiatalokra is, akik friss nézőpontból tekintenek a fenntarthatóságra, a globális felmelegedésre, a környezetvédelemre, A kreatív posztereken keresztül  ők is bemutathatják,hogyan óvják a környezetüket, és mit tesznek azért, hogy fenntarthatóbbá tegyék a mindennapjaikat

A pályázatra középiskolás és egyetemista fiatalok jelentkezését várják, a pályaműveket 2020. szeptember 30-ig. A beérkezett pályázatokat szakmai bizottság értékeli majd, az első három helyezett pedig pénzjutalomban részesül.

A pályázati kiírás a kormany.hu kormányzati honlap dokumentumtárában érhető el.

(ITM Kommunikáció)

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .