fbpx

Akár 70%-ban fenntartható anyagokból készült abroncs gyártását és forgalmazását tervezi a vállalat 2023-ban

A Goodyear Tire & Rubber Company 90%-ban fenntartható anyagokból készült gumiabroncs-koncepciót mutatott be. A koncepció minden előírt hatósági vizsgálaton átesett, és sikerrel teljesítette a Goodyear belső vizsgálatait is.

 

A tesztekből kiderült az is, hogy az új gumi gördülési ellenállása alacsonyabb a hagyományos anyagokból készült referenciaabroncsénál. Alacsonyabb gördülési ellenállása révén az abroncs kisebb üzemanyag-fogyasztást és széndioxid-kibocsátást tesz lehetővé.

 

A koncepcióabroncs mellett a Goodyear egy 70%-ban fenntartható anyagokból készült, kereskedelmi abroncs gyártását is bejelentette. A vállalat jelenleg partnereivel és szállítóival dolgozik a termék 2023-as bevezetésén.

Egy 90%-ban fenntartható anyagokból készült abroncs bevezetéséhez további együttműködésre lesz szükség a vállalat beszállítóival, hogy elegendő mennyiségben tudják beszerezni a nagy volumenű gyártásához szükséges alapanyagokat.

 

„Jó úton járunk afelé, hogy 2030-ra bevezessük az ágazat első, 100%-ban fenntartható anyagokból álló abroncsát – mondta el Chris Helsel, a Goodyear globális műveletekért felelős alelnöke és műszaki igazgatója. – Az elmúlt év döntő fontosságú volt célunk eléréséhez. Új technológiákat kutattunk és fejlesztettünk ki, lehetőségeket teremtettünk további együttműködésre, és csapatunk kitartásának köszönhetően nem csupán bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk előállítani egy 90%-ban fenntartható anyagokból álló abroncsot, de le is gyártottunk egy 70%-ban fenntartható anyagokból készült változatot. Csapatunk töretlenül bizonyítja innovációs képességeit és elkötelezettségét egy jobb jövő megteremtése mellett.”

 

A 90%-ban fenntartható anyagokból készült koncepció 17 különleges összetevőt tartalmaz az abroncs 12 különböző komponensében, köztük az alábbiakkal:

 

  • Az abroncsok futókeverékének erősítésére és élettartamuk növelésére használt ipari korom előállítása hagyományosan különböző olajtermékek égetésével történik. A Goodyear 90%-ban fenntartható anyagokból készült gumiabroncs-koncepciója négyféle típusú ipari kormot tartalmaz, amelyeket metánból, szén-dioxidból, növényi eredetű olajból és elhasználódott abroncsokból kinyert pirolízisolajból állítanak elő. Az ipari korommal kapcsolatos új technológiák célja a karbonkibocsátás csökkentése, a körkörösség erősítése, és a biológiai alapú szén felhasználása, megőrizve a gumiabroncs nagy teljesítményét.

 

  • A gumiabroncs koncepcióban felhasznált szójaolaj segít megőrizni az abroncs gumikeverékénekrugalmasságát hőmérsékletváltozások esetén. A szójaolaj növényi eredetű nyersanyag, amelynek alkalmazása csökkenti a Goodyear által felhasznált olajtermékek mennyiségét. Míg a szójafehérjének közel 100 százaléka élelmiszer- és takarmányipari alkalmazásokban kerül felhasználásra, jelentős mennyiségű felesleges olaj áll rendelkezésre ipari alkalmazásokhoz.

 

  • A szilícium-dioxid (kova) gyakran használatos összetevő az abroncs tapadásának fokozására és az üzemanyag-fogyasztás csökkentésére. A gumiabroncs-koncepció kiváló minőségű kovát tartalmaz, amelynek előállítása a rizsfeldolgozás melléktermékeként keletkező, és gyakran hulladéklerakóba kerülő rizsháncs maradékából történik (RHA szilícium-oxid).

 

  • A gumiban használt poliészter újrahasznosított palackokból készül, amelyeket alapvegyületeire bontanak, majd az abroncsok kordszálaiban használatos, technikai minőségű poliészterré alakítanak vissza.

 

  • A gyanta az abroncs tapadásának fokozására szolgál. A gumiabroncs-koncepcióban a hagyományos, kőolaj alapú gyantákat biológiai úton megújuló fenyőgyanta helyettesíti.

 

  • A radiális abroncsok szerkezetét peremhuzal és acél kordszálak erősítik. A gumiabroncs koncepcióban használt peremhuzal és acél kordszálak anyaga nagyrészt elektromos ívkemencékben (EAF) végzett újrahasznosításból származik. Az EAF eljárás csökkenti az acélgyártás energiaigényét, és növeli az újrahasznosított acél arányát a termékben. A kohókban végzett acélgyártáshoz képest az EAF eljárás csökkentheti az üvegházhatású gázok kibocsátását.

 

  • Az abroncs bio- és bio-cirkuláris takarmányokból származó polimereket is tartalmaz, amelyek tömegmérlegét ISCC tanúsítvány igazolja.

A fenntartható anyagokra való átállás jól kivehető a Goodyear egy-egy termékcsaládjában. Jelenleg nyolc termékcsalád tartalmaz szójaolajat, ahogy egyes versenyabroncsok is. A Goodyear ezen felül 2018 óta több mint kétszeresére növelte az RHA szilícium-dioxid felhasználását termékeiben. Az akár 70%-ban fenntartható anyagokat tartalmazó abroncs bemutatásával a Goodyear tettekkel is alátámasztja elkötelezettségét egy jobb jövő megteremtésére, ezt a célt szolgáló piaci megoldásokkal.

 

 

*Fenntartható anyagnak a biológiai alapú/megújuló vagy újrahasznosított anyagok, valamint azon összetevők minősülnek, amelyek gyártása megvalósítható az erőforrások megőrzését és/vagy a kibocsátások csökkentését szolgáló egyéb fenntartható gyakorlatokkal.

**A 90%-ban fenntartható anyagokat tartalmazó abroncs gumiabroncs koncepcióként lett kifejlesztve, vagyis a Goodyear igazolta, hogy képes egy jelentős mértékben fenntartható anyagokból álló, fogyasztói abroncs gyártására.                                            

 

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .