fbpx

Hulladékgazdálkodási iparfejlesztési támogatásra nyílik pályázati forrás

A kormány támogatja a hulladék újrafeldolgozását célzó beruházásokat – közölte a Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel.

A közlemény szerint a kormány célja, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra és olyan intézkedéseket tesz, amelyek hozzájárulnak a hulladékból érték teremtéséhez.

Ezért beruházási támogatással segíti azokat a hazai cégeket, amelyek a termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékokat kezelik, az erre vonatkozó kérelmek a jövő hónap közepéig nyújthatók be – hívta fel a figyelmet Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár a közleményben.

Jelezték, hogy júliustól az egész országban elindult az új hulladékgazdálkodási rendszer és a jelenlegi termékdíjas rendszer brüsszeli előírásra részben kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerré alakul át.

Ebben a környezetszennyező termékek gyártóinak “a szennyező fizet” elve alapján díjat kell fizetni a termékeik hulladékkezelésével kapcsolatos költségek megtérítésére, ami arra ösztönzi őket, hogy kevesebb hulladékot képezzenek, több legyen az újrahasznosított termék, illetve csomagolóanyag és környezetbarát anyagokat használjanak.

Raisz Anikó a közleményben hangsúlyozta, a hulladékgazdálkodási iparfejlesztési támogatás célja, hogy enyhítse a hazai vállalkozások az elhúzódó háború gazdasági következményei miatt kialakult likviditási nehézségeit.

A vissza nem térítendő hozzájárulás azokat a hazai cégeket segíti, amelyek a hulladék-újrafeldolgozást komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításával, fejlesztésével, hatékonyságnövelésével elősegítő és a másodnyersanyagok felhasználását ösztönző beruházást terveznek megvalósítani – hangsúlyozták.

Kérelmet azok a Magyarországon bejegyzett – jogi személyiséggel rendelkező – gazdasági társaságok nyújthatnak be, amelyek a termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékok kezelését, előkezelését és további kezelésre történő átadását, hasznosítását végzik, vagy a támogatási igényben szereplő fejlesztés révén azt megvalósítják – írták.

A jogosultság feltétele továbbá, hogy rendelkezzenek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel és vállalják, hogy a beszerzett eszközöket a beruházás befejezésének időpontjától számított legalább öt évig fenntartják és üzemeltetik.

Az igényelhető támogatás összege kérelmenként legfeljebb 300 millió forint. A támogatási igény benyújtásának határideje 2023. augusztus 14. 23.59. A felhívás és a kapcsolódó dokumentumok az alábbi honlapon érhetők el: www.wbgc.hu – áll a közleményben.

 

mti

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .