A fosszilis műanyag visszaszorítása nem működhet bioműanyag-stratégia nélkül

Az Európai Unió évek óta következetesen szorítja vissza az egyszer használatos műanyagokat, a valóság azonban makacs: fesztiválokon, stadionokban, repülőtereken és a gyorséttermekben az egyszer használatos pohár és ételcsomagolás ma még sok esetben nem váltható ki. A kérdés ezért nem csak az, hogyan használjunk kevesebb eldobható terméket, hanem az is, hogy ahol elkerülhetetlenek, ott miből készüljenek. Itt jöhet a bioműanyagok szerepe.

Ahol a többutas rendszer (még) nem megoldás

A szabadtéri rendezvények, tömegközlekedési csomópontok, kávézók és gyorséttermek működésében a higiéniai követelmények, a logisztikai korlátok, a mosási infrastruktúra hiánya, valamint a víz- és energiafelhasználás miatt a többször használatos rendszerek nem mindig, vagy nem gazdaságosan alkalmazhatók. Ezekben a helyzetekben a bioműanyagok és biopolimerek fontos átmeneti vagy kiegészítő megoldást jelenthetnek: alapanyaguk jelentős része megújuló forrásból származik, így csökken a fosszilis nyersanyagoktól való függőség, és sok bioműanyag-rendszer nem tartalmazza azokat az adalékanyagokat sem, amelyek a hagyományos műanyagokkal kapcsolatos egészségügyi aggályok középpontjában állnak.

Ez nem mellékes szempont. Az elmúlt évek kutatásai szerint a mikroműanyagok már kimutathatók az ivóvízben, az élelmiszerekben, az emberi vérben, a tüdőszövetben, sőt egyes vizsgálatok szerint a méhlepényben is. A megújuló alapanyagú, megfelelő körülmények között lebomló vagy komposztálható biopolimerek ráadásul életciklusuk során gyakran alacsonyabb fosszilis szén-dioxid-terhelést mutatnak, és az ételmaradékkal szennyezett csomagolás – amely hagyományos úton gyakorlatilag nem újrahasznosítható – velük együtt kerülhetne szervesanyag-kezelésbe.

A szabályozás nem tesz különbséget – pedig indokolt lenne

Az uniós SUPD irányelv a termék egyszer használatos jellegére koncentrál, ezért a legtöbb bioműanyag pohár vagy bioműanyag bevonatú papírpohár ugyanabba a jogi kategóriába esik, mint a hagyományos műanyag. A gyakorlat felől nézve azonban indokolt lehet a különbségtétel: ahol az egyszer használatos megoldás műszakilag, higiéniailag vagy gazdaságilag nem váltható ki, ott a bioalapú, komposztálható anyagok jelentősen kedvezőbb alternatívát kínálnak. A fenntarthatósági célok elérésének tehát nem kizárólag a teljes tiltás lehet az útja.

Az olasz példa: adóelőny a komposztálható műanyagoknak

Olaszország az EU-ban egyedülálló módon már a SUPD nemzeti átültetésekor különbséget tett a fosszilis és a bioalapú, komposztálható műanyagok között – emiatt az Európai Bizottság 2024-ben kötelezettségszegési eljárás előkészítését is megindította. A döntés mögött erős gazdasági és infrastrukturális háttér áll:

• Olaszország Európa legnagyobb bioműanyag-ipari központja (Novamont, Assobioplastiche, Biorepack), több ezer munkahellyel és jelentős exporttal,
• az országban évek óta működik a szelektív biohulladék-gyűjtés és az ipari komposztálás, így a komposztálható csomagolás az élelmiszer-maradékkal azonos áramlatba kerül,
• a MACSI műanyagadó (0,45 €/kg) kifejezetten kizárja a komposztálható és újrahasznosított műanyagokat, adóelőnyt adva nekik a hagyományos műanyaggal szemben.

Az eredmények figyelemre méltóak: az olasz bioműanyag- és fenntartható csomagolási piac értékét mintegy 550 millió dollárra becsülik, a Biorepack rendszer pedig 2024-ben 57,8%-os hasznosítási arányt jelentett a komposztálható csomagolásoknál.

Mit jelent mindez Magyarországon?

A hazai piaci szereplők jelentős része ma még elsősorban költségkérdésként tekint a SUPD alkalmazására, miközben a probléma valódi természete – az élelmiszerbe és a szervezetbe kerülő adalékanyagok, mikro- és nanoműanyagok kockázata – kevéssé ismert. A bioműanyagokat 13 éve kutató és fejlesztő Bibo alapító-ügyvezetője, Juhász András szerint az árkülönbség kérdése is gyorsan tűnik el:

„Az elmúlt négy évben a lebomló catering eszközeink piaci árában már mintegy 20%-os árcsökkenést tudtunk elérni. A bioműanyag bevonattal készülő kávéspoharaink ára ma már gyakorlatilag megegyezik a hagyományos műanyag bevonatos poharak árszintjével – a technológiai fejlődés és a méretgazdaságosság képes megszüntetni az alternatív megoldások korábbi versenyhátrányát.”

„Az olasz példához hasonló adókedvezményekkel, beruházási támogatásokkal és célzott ösztönzőkkel ez a folyamat Magyarországon is jelentősen felgyorsítható lenne. Meggyőződésünk, hogy megfelelő szabályozási és gazdasági környezet mellett a bioműanyag termékek széles köre egy-két éven belül teljes mértékben versenyképessé válhatna a klasszikus műanyagokkal.”

A teljes körű megoldáshoz a hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése is elengedhetetlen. Magyarország 2024-ben megkezdte az organikus élelmiszerhulladék elkülönített gyűjtésének bevezetését, a rendszer országos kiterjesztése azonban még számos kihívással néz szembe. Az organikus hulladékgyűjtés teljes körű bevezetése teremthetné meg azt a rendszert, amelyben a komposztálható csomagolás és az élelmiszerhulladék együtt kezelhető, majd értékes szervesanyagként forgatható vissza a természetes körfolyamatokba.

Nem egyetlen univerzális megoldás

A jövő valószínűleg nem egyetlen csodaszerről szól. A többször használatos rendszerek, a betétdíjas megoldások, a biopolimerek, a komposztálható csomagolások és a helyi hulladékkezelési infrastruktúra együttes alkalmazása adhat választ arra, hogyan biztosíthatók egyszerre a higiéniai, gazdasági, fogyasztói és környezetvédelmi szempontok. A bioműanyagok ebben a rendszerben nem feltétlenül a végső célt jelentik – de a fosszilis műanyagoktól való átmenet során ma nehezen nélkülözhető lépcsőfokot képviselnek.

 Hivatalos források és hivatkozások:  Sajtóközlemény