Jávor Benedek: „Lerombolta, és behinté azt sóval.” (Bírák 9,45)

Szakmai pletykák és kormányközeli források egyaránt arról szólnak az elmúlt napokban, hogy az Orbán-kormány elszánta magát a környezetvédelem 2010-ben elkezdett lerombolásának végső lépéseire.

Annak idején (és azóta is számtalanszor) világossá tettem: az önálló környezetvédelmi minisztérium megszüntetése, és a terület VM-államtitkársággá silányítása súlyos csapás a fenntarthatóság képvisletére, a környezeti érdekek érvényesülésére. Az összevonás, amelyről akkor nagy viták folytak az újdonsült államtitkárral, Illés Zoltánnal, az évek során még sokkal nagyobb csapásnak bizonyult, mint gondoltuk. Ami zajlott az államtitkárságon (szakmailag elismert vezetők sokaságának kirúgása az intézményeknél, a hulladékgazdálkodás szétbarmolása, a legendás Tolnainé pozícióba emelése és kitartó védelmezése a növekvő botrány ellenére, stb.), az bár ne zajlott volna. Az meg, hogy a kormányon belül mennyire képes érdeket érvényesíteni az államtitkárság, az rövid úton kiderült a pénzügyi források szemmel alig láthatóra zsugorodásakor, vagy amikor BM szőröstül-bőröstül lenyelte a vízügy szétdarabolásakor annak nagyobb (és több pénzt mozgató) részét. Vagy a szinte összes érintett törvényt elérő szisztematikus fellazításkor (környezetvédelmi tv, természetvédelmi tv, agglomerációs tv, területfejlesztési tv, energetikai tárgyú törvények, stb.) Vagy amikor úgy lehetett ledarálni a Kossuth tér, az Orczy-kert fáit, és ugyanezt betervezni a Normafával, a Rómaiparttal, hogy az államtitkárságról még egy sóhaj sem szűrődik elő. Vagy amikor az államtitkárság és a szakhatóság konokul elutasítja, hogy felülvizsgálja az almásfüzitői vörösiszap-tározón zajló veszélyes hulladék „komposztálást”, hogy aztán az EU-nak kelljen kötelezettségszegési eljárást indítania Magyarország ellen emiatt. A sor a végtelenségig folytatható – az egyenleg nyilvánvaló. Illés Zoltán bársonyszékén kívül itt kő kövön nem maradt.

Illés Zoltán a halom törmelékkel a háta mögött, amit a magyar környezetvédelemből hagyott (fotó: hirado.hu)

De ha azt gondolnánk, hogy ennél már nincsen lejjebb, akkor tévedünk. Az utóbbi napokban több forrásból is olyan hírek kaptak lábra, hogy Orbánéknak még ez is sok a környezetvédelemből. Az új jelszó: végleg eltörölni. A nyomorult Patyomkin-államtitkárságtól a vízügy maradék részét is átveszi a BM. A hulladékügy, és néhány járulékos terület megy az NFM-be, elvégre a hulladékbizniszben elég pénz van ahhoz, hogy a Nyerges Zsolt kezein kesztyűbábként csüngő Németh Lászlóné közvetlen felügyelete (és pénzforgalmi kéziirányítása) alá kerüljön. A hatósági és a nemzeti parki rendszer megy a KIM-be, azaz a kormányhivatalok alá – hetekig magyaráztam Illésnek és másoknak 2010-ben, hogy a környezet- és természetvédelmet nem lehet a megyei beosztású kormányhivatalokba szervezni, mert teljesen más – természetes – határok szabják meg a területi beosztását. Hogy a Bükki Nemzeti Parkot nem lehet párhuzamosan a Nógrád, a Heves és a BAZ megyei kormányhivatalból irányítani. Akkor úgy tűnt – átmenetileg – megértették. Most majd Navracsics Tibor irányíthatja a nemzeti parkokat meg a környezetvédelmi hatóságot. Igaz, Fazekasnál, Illésnél több kárt ő se tud csinálni.

A pletykák két dologban bizonytalanok. Az egyik, hogy mindezt még a választás előtt végigverik, vagy – legalább részben – betárazzák az esetleges kormányalakítás utánra. A másik, hogy mi lesz Illés Zoltánnal. Rebesgetik, hogy környezetvédelmi attasénak menne a brüsszeli állandó képviseletre – ilyen pozíció ugyan jelenleg nincs, de majd csinálnak. Ez a minimum, amit megtehetnek azért az emberért, aki felfelé lelkesen nyalva, lefelé minősíthetetlen stílusban ordítozva, levezényelte a környezetügy felszámolását. Életműve végül annak a területnek a felszántásában és sóval behintésében teljesedhet ki, amelynek a védelmére valaha felesküdött.

A blogbejegyzés eredetiben itt olvasható.

Forrás: http://javorbenedek.blog.hu