Újrahasznosított tartalom az akkumulátorokban: így számolná ki és ellenőrizné a JRC

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) 2026-ban közzétett tanulmánya azt a kérdést járja körül, amely a következő évek egyik legnagyobb megfelelőségi kihívása lesz az akkumulátoripar számára: hogyan lehet hitelesen kiszámítani és ellenőrizni az akkumulátorokba beépített újrahasznosított kobalt, lítium, nikkel és ólom arányát? A 2023/1542/EU rendelet (Batteries Regulation) 8. cikke 2028-tól kötelező dokumentációt, 2031-től pedig konkrét minimumcélokat ír elő – a részletes módszertant azonban egy még el nem fogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus fogja rögzíteni. A JRC 110 oldalas jelentése éppen ehhez a jogszabályhoz kínál techno-tudományos alapot, és a legfontosabb tanulsága, hogy nem létezik olyan mérési eljárás, amellyel egy kész akkumulátorból közvetlenül kimutatható lenne az újrahasznosított fémtartalom – a teljes rendszer ezért a nyomon követhetőségre és a dokumentációra épül.

Miről szól a JRC-tanulmány, és miért fontos?

A jelentést a JRC (a szerzők: Pierri, Orefice, García-Gutiérrez, Bobba, Gaudillat, Mathieux és Huygens) a Környezetvédelmi Főigazgatóság (DG ENV) és a Belső Piaci Főigazgatóság (DG GROW) megbízásából készítette. A dokumentum nem jogszabály, és kifejezetten nem is javasol egyetlen „nyerő” megoldást – ehelyett szisztematikus szakirodalmi áttekintésre, két érdekelti workshopra (2024. november és 2025. április) és számos kétoldalú iparági egyeztetésre támaszkodva feltérképezi a lehetséges nyomon követési modelleket, és mindegyikhez felvázolja az előnyöket, a hátrányokat, valamint a számítási és ellenőrzési logikát.

A tanulmány célja, hogy a Bizottság technikailag megalapozottan tudja megalkotni a 8. cikkhez tartozó felhatalmazáson alapuló jogi aktust, amelyet a jelentés várakozása szerint 2026 augusztusa körül fogadnak el. A módszertan tétje óriási: ez dönti el, hogy egy gyártó milyen adminisztratív rendszert kénytelen kiépíteni, hogyan versenyezhet az EU-n kívüli szereplőkkel, és mennyire lesznek hitelesek a fogyasztók felé tett „újrahasznosított tartalom” állítások.

A jogszabályi háttér: a Batteries Regulation 8. cikke

A 8. cikk hatálya alá a 2 kWh feletti kapacitású ipari akkumulátorok (a kizárólag külső tárolásúak kivételével), az elektromos járművek (EV) akkumulátorai és az SLI- (indító, világító, gyújtó) akkumulátorok tartoznak, amennyiben aktív anyagukban kobaltot, ólmot, lítiumot vagy nikkelt tartalmaznak. A könnyű közlekedési eszközök (LMT) akkumulátoraira a dokumentációs kötelezettség később, 2033-tól vonatkozik.

A rendszer logikája fontos részletet rejt: a Co, Li és Ni esetében az aktív anyag az elszámolási egység, az ólom esetében viszont az egész akkumulátor. A hulladékforrás is eltér: a kobalt, lítium és nikkel gyártási hulladékból vagy fogyasztás utáni hulladékból, az ólom pedig általánosságban hulladékból származhat. A gyártási melléktermék, amelyet ugyanabban a folyamatban újra felhasználnak (pl. gyártási forgács), nem minősül hulladéknak, ezért nem számítható be az újrahasznosított tartalomba.

A kulcsdátumok és célértékek:

Időpont	Kötelezettség
2028. augusztus 18. (vagy a jogi aktus hatálybalépése után 24 hónappal, amelyik későbbi)	A dokumentáció benyújtása kötelezővé válik – akkumulátormodellenként, évente és gyártóüzemenként
2029	A célértékek esetleges felülvizsgálata a 8. cikk (5) bekezdése alapján
2031. augusztus 18.	Minimumcélok: 16% Co, 6% Li, 6% Ni, 85% Pb
2036. augusztus 18.	Szigorúbb minimumcélok: 26% Co, 12% Li, 15% Ni, 85% Pb
2033	Az LMT-akkumulátorok dokumentációs kötelezettségének kezdete

A megfelelőségértékelés a rendelet 17. cikke szerint (D1 és G modul) történik, bejelentett szervezetek közreműködésével. A gyártónak a műszaki dokumentáció részeként olyan tanulmányt kell benyújtania, amely a jogi aktus módszertana szerinti számításokat és az azokat alátámasztó bemeneti adatokat is tartalmazza.

A kulcsprobléma: az újrahasznosított fémtartalom közvetlenül nem mérhető

A tanulmány egyik legfontosabb – és technikailag legkeményebb – megállapítása, hogy nem létezik megbízható, pontos és reprodukálható analitikai módszer, amellyel egy kész termékben megkülönböztethető lenne az újrahasznosított és az elsődleges eredetű fém. Egy nikkelatom kémiailag azonos, akár bányából, akár egy elhasznált akkumulátorból származik.

Ebből következik, hogy az egész megfelelőségi rendszer nem méréssel, hanem kizárólag dokumentáción és a felügyeleti lánc nyomon követhetőségén alapul. Az újrahasznosított tartalmat attól a pillanattól kell tudni követni, amikor a hulladék belép az újrahasznosító üzembe, egészen addig, amíg a belőle nyert anyag beépül a piacra kerülő akkumulátorba. Az adatmegosztás minimális elve az „egy lépés fel, egy lépés le” (one step up, one step down): minden szereplő a saját rendszerében vezeti a nyomon követési adatokat, és a meghatározott adatokat a közvetlen felvevő és beszállító partnerével osztja meg.

A tanulmány azt is kiemeli, hogy a négy fém értéklánca eltérő nehézségű. A lítium és az ólom újrahasznosítása jellemzően zárt hurkú – ezeket lényegében akkumulátorokból nyerik vissza, jogszabályi kötelezés, technológiai megvalósíthatóság és gazdasági észszerűség miatt (a lítium esetében ehhez az EU-ban maga a Batteries Regulation 71. cikke is hozzájárult). Ezzel szemben a nikkel és a kobalt több hulladékáramból származik, és számos más iparág is igényli őket, így az értékláncuk lényegesen összetettebb.

A felügyeleti lánc modelljei

A tanulmány az ISO 22095 szabványra támaszkodva sorra veszi a főbb felügyeletilánc-modelleket, és mindegyiket értékeli a rugalmasság és a nyomon követhetőség szempontjából. A modellek ezen a skálán helyezkednek el:

• Identitásmegőrzés: az anyag egyetlen forrásból származik, és végig fizikailag elkülönítve marad. A legszigorúbb, teljes nyomon követhetőséget adó, de gyakorlatilag kivitelezhetetlen megoldás, mert az akkumulátoripar számos folyamata eleve keverésre épül.
• Elkülönítés: a tanúsított anyag elkülönül a nem tanúsítottól, de az azonos jellemzőjű tanúsított anyagok különböző forrásokból keverhetők. Primer anyaggal viszont nem keverhető.
• Ellenőrzött keverés: a primer és újrahasznosított anyag ismert, rögzített arányban keverhető.
• Tömegmérleg: a leggyakoribb és legrugalmasabb megközelítés. Lényege, hogy egy adott elszámolási időszakon belül a kimenő tanúsított anyag mennyisége nem haladja meg a bejövő tanúsított anyag mennyiségét. Három szinten alkalmazható: tétel- (batch), üzem- (plant) és csoportszinten (group).
• Könyvelés és igénylés: az adminisztratív elszámolás teljesen elválik a fizikai anyagáramtól. Ezt a JRC elvetette, mert csalási kockázatot hordoz és túllép a 8. cikk keretein.

A tömegmérleg-modellhez gyakran kapcsolódik a volumen-egyeztetés – az az elv, amely lehetővé teszi, hogy az üzemben egy időszakon át keletkezett újrahasznosított tartalmat utólag újraosszák a kimenő termékek között –, valamint a kreditallokáció, amely engedi, hogy az újrahasznosított tartalmat célzottan bizonyos kimeneti frakciókhoz rendeljék hozzá.

A három fő nyomon követési opció

A JRC három fő megközelítést tartott érdemesnek arra, hogy a DG ENV és a DG GROW továbbvigye:

1. 1. opció – Tömegmérleg (gördülő átlaggal) csak az akkumulátorgyártónál: az upstream szereplők (újrahasznosító, fémfinomító, aktívanyag-gyártó) elkülönítést vagy ellenőrzött keverést alkalmaznak, a gyártó pedig gördülő átlagú tömegmérleget.
2. 2. opció – Tömegmérleg (gördülő átlaggal) minden szereplőnél: ugyanez a logika, de az egész értékláncra kiterjesztve, elkülönítéssel vagy ellenőrzött keveréssel kiegészítve.
3. 3. opció – Üzemszintű tömegmérleg volumen-egyeztetéssel és kreditallokációval. Ez a legrugalmasabb, de egyben a legösszetettebb megközelítés, négy alváltozattal:
   • 3a: kreditallokáció szolgáltatásként végzett feldolgozáshoz (a „bérfeldolgozás”, azaz toll-treatment séma);
   • 3b: 0% kredit a 8. cikk hatályán kívüli anyagoknak;
   • 3c: korlátlan allokáció;
   • 3d: gazdasági térségenként méltányosan elosztott allokáció.

A bérfeldolgozás azt a bevett iparági gyakorlatot fedi, amikor a hulladék vagy újrahasznosított anyag beszállítója egyben a feldolgozott anyag felvevője is (pl. visszavételi megállapodás vagy stratégiai partnerség keretében). Ilyenkor magasabb újrahasznosított tartalom rendelhető a kifejezetten akkumulátorgyártásra szánt kimeneti frakcióhoz – ha ez a feltétel nem teljesül, nem osztható ki az összes kimenet átlagánál magasabb újrahasznosított tartalom.

Amit a JRC elvetett

A jelentés több megoldást is korán kiszűrt, jellemzően azért, mert vagy gyakorlatilag kivitelezhetetlenek, vagy túllépnek a 8. cikk keretein:

• Identitásmegőrzés és elkülönítés kizárólagos modellként – az iparági szereplők többsége szerint kivitelezhetetlen, mert a folyamatok nagy része keverésen alapul.
• Ellenőrzött keverés kizárólagos modellként a gyártónál – túl merev; minden akkumulátortételnek pontosan az éves átlagot kellene tartalmaznia, ami extra tárolókapacitást igényelne.
• Book and claim – csalási kockázat, a fogyasztói bizalom aláásása, túllépés a 8. cikken.
• Üzemszintű tömegmérleg kreditrendszer nélkül – tisztességtelenül rangsorolná az eltérő méretű és eltérő piacokat kiszolgáló cégeket, és összeegyeztethetetlen a bérfeldolgozás gyakorlatával.
• Csoportszintű tömegmérleg – a JRC saját számításai szerint a szállítás elkerüléséből fakadó karbonlábnyom-megtakarítás minimális (egy tengeri + közúti forgatókönyvben 20%-os újrahasznosított tartalom mellett mindössze ~0,15% az akkumulátor teljes életciklusához mérve). Ehhez társul az anyagszivárgás kockázata, a különböző joghatóságok közötti ellenőrzés nehézsége és a 8. cikk üzemszintű jelentési előírásával való ütközés.
• Additivitás egy üzemi alapszinthez képest – egyes elemeiben ellentmondana a rendelet megközelítésének.

Hogyan értékelte a JRC az opciókat?

A jelentés hat hatáskategória mentén, kvalitatív módon hasonlította össze a fennmaradó opciókat:

1. Üzletmenet-folytonosság és versenyképesség (kompatibilitás az iparági gyakorlattal, méretgazdaságosság, versenysemlegesség);
2. Erőforrás-hatékonyság és a primer nyersanyagok kiváltása;
3. Éghajlatvédelem és fenntartható termelés;
4. Fogyasztói bizalom a zöld állításokban;
5. A bejelentett szervezetek működésének egyszerűsége (ellenőrizhetőség, akár távolról);
6. Adminisztratív teher.

A központi következtetés, hogy egyetlen opció sem bizonyult egyértelműen felülmúlhatatlannak – mindegyiknél kompromisszumok jelentkeznek, és az egyes hatások súlya érdekelti csoportonként eltér. Ugyanakkor a kreditallokációs rendszert tartalmazó tömegmérleg-alváltozatok (különösen a 3c és a 3d) teljesítettek a legjobban az üzletmenet-folytonosság és a versenyképesség fenntartásában, valamint a környezeti előnyök – erőforrás-hatékonyság és alacsonyabb kibocsátás – terén. Cserébe viszont dedikált tömegmérleg-elszámolási rendszert igényelnek, és bizonyos fokú csalási sebezhetőséget hordoznak, amely alááshatja a fogyasztói bizalmat.

Érdemes kiemelni egy ellentétes irányú megfontolást is: a fogyasztói bizalom szempontjából épp a legegyszerűbb, arányos elosztású modellek (1. és 2. opció) a legerősebbek, mert ott a deklarált érték közvetlenül megfelel a termék tényleges átlagos újrahasznosított tartalmának.

A számítási és ellenőrzési szabályok

A JRC mind a hat opcióhoz ad iránymutatást, két opcióra – a 3a és a 3d változatra – pedig teljesen kidolgozott, „vérrögszerű” mintát is, mert ezek a legösszetettebbek; a többi ezek alapján könnyen adaptálható. Az alap-definíció minden esetben ugyanaz: az újrahasznosított tartalom (ReCo) egy adott X fém (Co, Li, Ni vagy Pb) esetében az újrahasznosításból származó tömeg és a termékben lévő teljes tömeg hányadosa:

ReCo(X) = (újrahasznosított tömeg / teljes tömeg) × 100

A számítási szabályok emellett meghatározzák a rendszerhatárokat, az elszámolási időszakokat, a szereplők közötti adatátadás követelményeit, a számítási pontokat, a veszteségeket kezelő konverziós faktorokat, valamint a kreditek időszakok közötti átvitelét. A bejelentett szervezetek feladata a nyomon követési modell megvalósításának ellenőrzése, az adatátadás pontosságának igazolása, a számítások validálása és az értéklánc mentén az üzleti titkok védelme.

Magyar vonatkozás: mit jelent mindez a hazai akkumulátoripar számára?

Kevés uniós tagállamot érint ez a szabályozás annyira közvetlenül, mint Magyarországot. Az ország az elmúlt években Európa egyik legnagyobb akkumulátorgyártó központjává vált: 2026-ra a hazai működő cellagyártási kapacitás meghaladja a 87,5 GWh-t (Samsung SDI ~40 GWh és SK On 47,5 GWh), a CATL 40 GWh-s debreceni üzeme pedig most áll rá a termelésre, és Magyarország 2030-ra mintegy 200 GWh összkapacitást céloz. Több mint 15 milliárd eurónyi bejelentett befektetéssel Magyarország Európa legdinamikusabb EV-akkumulátorgyártó központjává vált, ahol az ellátási lánc immár a cellagyártást, a katódanyagokat és a járműösszeszerelést is lefedi.

A gyártói oldalon a Samsung SDI (Göd), az SK On (Komárom, Iváncsa), a CATL és az EVE Power (Debrecen), valamint a BYD (Szeged) a meghatározó szereplők, upstream oldalon pedig például az EcoPro BM katódanyag-üzeme Debrecenben és a Huayou Cobalt is beindul. A 8. cikk logikája miatt mindez azt jelenti, hogy a magyarországi gyáraknak akkumulátormodellenként, évente és üzemenként külön-külön kell majd dokumentálniuk a beépített újrahasznosított Co-, Li-, Ni- és Pb-tartalmat. Egyetlen vállalatcsoport több hazai üzeme sem összevonhatja a jelentését – ez a döntés az adminisztratív terhek és a versenyképesség szempontjából is lényeges.

A magyar szempontból három tétel emelkedik ki:

• A választott nyomon követési modell közvetlenül befolyásolja a hazai gyárak versenyképességét. A kreditallokációs és bérfeldolgozási megoldások épp azoknak a nagy, méretgazdaságos üzemeknek kedveznek, amelyek egyszerre több piacot és alkalmazást szolgálnak ki – ilyenek a magyarországi gigagyárak.
• A célok teljesítéséhez hazai (vagy közeli) újrahasznosítási kapacitásra van szükség. Ha a 2031-es és 2036-os arányokat helyben előállított másodnyersanyagból kell fedezni, akkor a gyártókapacitás mellé arányos akkumulátor-újrahasznosítási és fémfinomítási kapacitásnak is fel kell épülnie – ez a hazai hulladékgazdálkodási és körforgásos ipar számára valós fejlesztési lehetőség.
• A közvetlen mérés hiánya miatt a dokumentáció és az adatlánc-integritás lesz a kulcs. A hazai gyáraknak és beszállítóiknak olyan tömegmérleg-elszámolási és nyomon követési rendszert kell kiépíteniük, amely a bejelentett szervezetek – akár távoli – ellenőrzését is kiállja.

Következtetés: a módszertan lesz a valódi tét

A JRC-tanulmány legfontosabb üzenete, hogy az akkumulátorok újrahasznosított tartalmának szabályozásában nem a célszámok, hanem a mögöttük álló számítási és nyomon követési módszertan dönti el, mennyire lesz működőképes, tisztességes és hiteles a rendszer. Mivel a fémtartalom közvetlenül nem mérhető, minden a dokumentáció és a felügyeleti lánc integritásán múlik – és azon, hogy a Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktusban a rugalmasság (tömegmérleg, kreditallokáció) és a fogyasztói bizalom (egyszerű, arányos elszámolás) közötti egyensúlyt hol húzza meg.

Az iparág – és különösen a magyar gigagyárak és a hazai hulladékgazdálkodási szektor – számára a következő időszak feladata, hogy időben felkészüljön: kiépítse a tömegmérleg-alapú elszámolási rendszereket, biztosítsa a másodnyersanyag-ellátást, és felkészüljön a 2028-tól kötelező, 2031-től pedig célértékekhez kötött dokumentációra.

GYIK – Gyakori kérdések

Mikortól kötelező az újrahasznosított tartalom dokumentálása? Az ipari (2 kWh feletti), EV- és SLI-akkumulátorokra 2028. augusztus 18-tól (vagy a jogi aktus hatálybalépése után 24 hónappal, amelyik későbbi). Az LMT-akkumulátorokra 2033-tól. A konkrét minimumcélok 2031-től, majd szigorúbban 2036-tól lépnek életbe.

Mekkorák a minimumcélok? 2031: 16% kobalt, 6% lítium, 6% nikkel, 85% ólom. 2036: 26% kobalt, 12% lítium, 15% nikkel, 85% ólom. Ezek 2029-ben felülvizsgálhatók.

Miért nem lehet egyszerűen megmérni az újrahasznosított tartalmat? Mert egy fématom kémiailag azonos, függetlenül attól, hogy bányából vagy hulladékból származik. Nincs megbízható analitikai módszer a megkülönböztetésükre, ezért a rendszer kizárólag dokumentáción és nyomon követhetőségen alapul.

Mit javasol konkrétan a JRC? A JRC szándékosan nem javasol egyetlen megoldást. Feltérképezi a lehetséges nyomon követési modelleket, kiszűri a kivitelezhetetleneket, és a fennmaradó opciókhoz számítási és ellenőrzési mintákat ad. Két opcióhoz (3a és 3d) teljes „blueprintet” is közöl.

Melyik modell teljesített a legjobban? Egyik sem egyértelműen. A kreditallokációt tartalmazó, üzemszintű tömegmérleg-változatok (3c, 3d) az üzletmenet-folytonosságban, a versenyképességben és a környezeti mutatókban erősek, cserébe dedikált elszámolási rendszert igényelnek és nagyobb a csalási kockázatuk.

Miben érinti ez Magyarországot? Magyarország Európa egyik legnagyobb akkumulátorgyártó központja, így a hazai gyáraknak üzemenként, modellenként és évente kell majd dokumentálniuk az újrahasznosított tartalmat. Ez felértékeli a hazai akkumulátor-újrahasznosítási kapacitást és a pontos tömegmérleg-alapú nyilvántartást.

---

 Hivatalos források és hivatkozások: 

• Pierri, E., Orefice, M., García-Gutiérrez, P., Bobba, S., Gaudillat, P., Mathieux, F., Huygens, D. (2026): JRC study on harmonised rules for the calculation and verification of recycled content in batteries – JRC recommendations to support the provisions of Article 8 of Regulation (EU) 2023/1542. Publications Office of the European Union, Luxembourg. JRC146717, EUR 40745, ISBN 978-92-68-40322-8, doi:10.2760/8978707
• Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2023/1542 rendelete az elemekről és akkumulátorokról, valamint a hulladékelemekről és -akkumulátorokról (Batteries Regulation), különös tekintettel a 8. és 17. cikkre
• ISO 22095:2020 – Chain of custody – General terminology and models
• ISEAL (2016): Chain of custody models and definitions
• Európai Bizottság – Környezetvédelmi Főigazgatóság: Batteries (akkumulátor-szabályozás áttekintése)
• Iparági kapacitásadatok a magyarországi akkumulátorgyártásról (2026)
• Fotó: Ayyeee Ayyeee