Home HÍRFOLYAM Veszélyes hulladékot szállító teherautó csúszott az árokba

Veszélyes hulladékot szállító teherautó csúszott az árokba

Veszélyes hulladékot szállító teherautó csúszott az árokba a 5431-es ruzsai úton, személyi sérülés nem történt, ugyanakkor a szállítással kapcsolatban több szabálytalanságot is föltártak a szakértők – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t.

    Tátrai János közölte, a magyar teherautó eddig ismeretlen okból szombaton délután letért az útról, több fának is nekiütközött, majd megbillenve megállt, rakományának egy része pedig leesett a járműről. A főként használt autógumiból és kiselejtezett hűtőszekrényekből álló szállítmányt összeszedték, így környezeti kár nem keletkezett – tette hozzá.
    A gépjármű a veszélyes áruk nemzetközi szállításáról szóló megállapodás (ADR) hatálya alá tartozott, ezért a balesetnél a katasztrófavédelmi mobil laborja helyszíni szemlét tartott. Két szabálytalanságot is föltártak, ezért közigazgatási hatósági eljárás indul – tudatta az alezredes.

Forrás: MTI

Previous articleKörnyezetvédelem: kezdődik az Európai Hulladékcsökkentési Hét
Next articleAz Orbány szétverte a hulladékos közszolgáltatást

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Helló! Miben segíthetek ma?