Brómozott égésgátlók: a húsz éve betiltott vegyszerek, amelyek ma is ott vannak Európa üledékeiben

Van egy vegyianyag-csoport, amelyet Európában 2004 és 2006 között kivontak a forgalomból, gyártása több mint egy évtizede sehol sem folyik az EU-ban — mégis ott van a Duna üledékében, a Magas-Tátra hótakarójában, a szennyvíziszapban, az irodák levegőjében és a svalbardi jégmagban. A brómozott égésgátlók, azon belül is a polibrómozott difenil-éterek (PBDE-k) története a legjobb tankönyvi példa arra, mit jelent az, hogy egy szennyezés „örökség”.

2026 júniusában jelent meg az Environmental Research folyóiratban egy szisztematikus áttekintés, amely 181 európai kutatás adatait tette egymás mellé, hogy megválaszolja a kérdést: hol tart ma Európa a PBDE-szennyezés felszámolásában? A rövid válasz: sokkal hátrébb, mint a jogszabályi dátumokból következne.

Mi az a PBDE, és miért került mindenbe?

A PBDE-k szintetikus, brómtartalmú vegyületek, amelyeket égésgátlóként kevertek elektromos és elektronikai berendezésekbe, textíliákba, műanyagokba, kábelszigetelésekbe, autóalkatrészekbe és habszivacsokba. A funkciójuk hasznos volt: lassították a gyulladást, időt adtak a menekülésre. A probléma az, hogy nem kémiailag kötődtek a hordozó anyaghoz, hanem csak belekeverték őket — így a termék teljes élettartama alatt, majd különösen a hulladékká válás után folyamatosan kiszabadulhattak.

A becsült globális termelés 1970 és 2005 között 1,3–1,5 millió tonna volt. Ez a mennyiség ma is ott van valahol: termékekben, hulladéklerakókban, folyóüledékekben, talajokban.

Három kereskedelmi keveréket használtak — penta-, okta- és deka-BDE-t —, mindhárom felkerült a Stockholmi Egyezmény tiltólistájára. Az EU-ban a penta- és oktaváltozatot 2004-ben, a dekát 2006-ban tiltották be. A vegyületcsoport perzisztens, bioakkumulatív, mérgező, és képes nagy távolságra eljutni a légkörben. Az EFSA élelmiszerlánc-szakértői testülete 2024–2025-ben megerősítette: a jelenlegi táplálkozási kitettség minden korcsoportban egészségügyi aggályt vet fel, elsősorban idegrendszeri fejlődési és hormonrendszeri hatások miatt.

Egy áttekintés 181 tanulmányból

A kutatócsoport — a Sharjahi Egyetem, az Oului Egyetem, az ostravai VSB Műszaki Egyetem és a Belgrádi Egyetem közreműködésével — PRISMA-módszertan szerint dolgozott, előre regisztrált protokollal. Három adatbázisban (Ovid, Scopus, Web of Science) 1764 találatot azonosítottak, ebből szűrés után 181 tanulmány maradt bent. Az adatokat hat környezeti közeg szerint rendezték: levegő, víz, üledék, talaj, hó/firn és szennyvíziszap.

Ami ebből kirajzolódik, az nem egy egyenletes szennyezettségi térkép, hanem egy nagyon éles mintázat: az számít, melyik közegben keresünk.

A környezet memóriája: hol maradt meg a szennyezés?

A víz gyakorlatilag átmeneti közeg. A koncentrációk általában alacsonyak, sok esetben a kimutatási határ alatt maradnak — kivéve ott, ahol friss utánpótlás érkezik: szennyvíztisztító elfolyóvizeknél, csapadékvíz-elvezetésnél, kombinált csatornatúlfolyások után, ipari kibocsátások alatt. A víz tehát nem raktár, hanem szállítószalag.

Az üledék viszont raktár. Az áttekintés legkövetkezetesebb megállapítása, hogy a folyó-, torkolati, tavi és tengeri üledékek jelentik a PBDE-k legfontosabb hosszú távú nyelőjét. Az üledékmagok gyakorlatilag archívumként működnek: a svájci Greifensee tavában, angol tavakban és a Balti-tengerben vett fúrásmagok pontosan megőrizték a 20. század közepétől induló, majd a 90-es években tetőző kibocsátási görbét.

A szennyvíziszap külön kategória. A lett adatok szerint a nyolc vizsgált vegyületforma összege 78–714 ng/g szárazanyagra rúgott, és ennek 89–98 %-át egyetlen vegyület, a BDE-209 adta — miközben ugyanennek a vízgyűjtőnek a felszíni vizeiben és üledékeiben alig lehetett kimutatni bármit. Ez hulladékgazdálkodási szempontból kritikus információ: az iszap koncentrálja a szennyezést, és ha mezőgazdasági területre kerül, oda viszi magával.

A talaj főként a légköri kiülepedést tükrözi. A koncentrációk jellemzően a felső rétegekben maradnak, és ott emelkednek meg, ahol városi terhelés, árvízi üledéklerakódás vagy iszapkijuttatás történt. A levegő pedig egyszerre szállítóközeg és indikátor — és a jó hír itt van: több hosszú távú európai mérési sorozat egyértelmű csökkenést mutat.

Egy vegyület, amely nem akar eltűnni: a BDE-209

Az áttekintés visszatérő szereplője a BDE-209, a deka-BDE keverék fő komponense. Ez uralja az üledékeket, a szennyvíziszapot, a lebegőanyagot, a csapadékvizet és szinte minden ipari vagy városi hatás alatt álló rendszert. Az ok fizikai: erősen kötődik a részecskékhez és a szerves anyaghoz, tehát oda megy, ahová a por és az iszap.

Ezzel szemben a könnyebb vegyületformák — a BDE-47 és a BDE-99 — a levegőben, a talajokban és az élő szervezetekben gyakoribbak, mert illékonyabbak és biológiailag hozzáférhetőbbek. Ez a kettősség magyarázza, miért lehet félrevezető egyetlen közeg mérése: ha valaki csak a vizet nézi, „tiszta” eredményt kap ott is, ahol az üledék súlyosan terhelt.

Külön tanulság, hogy a BDE-209 analitikailag nehéz eset — rosszul oldódik ki, könnyen bomlik a mintaelőkészítés során —, és több vizsgálatból egyszerűen kihagyták. Az áttekintés szerzői szerint ez az összterhelés alulbecsléséhez vezethetett, épp a legszennyezettebb, részecskedús mintákban.

Ahol a brómozott égésgátlók ma is a rendszerbe lépnek

Ez az a pont, ahol a téma a hulladékgazdálkodás asztalára kerül. A tanulmány szerint a mai kibocsátás túlnyomó része nem gyártásból, hanem a termékek használatából és főleg az élettartamuk végéből származik.

A felsorolt forrástípusok ismerősek lesznek bárkinek, aki a szakmában dolgozik: hulladékkezelő létesítmények, égetőművek, lerakók, elektronikai hulladék (WEEE) feldolgozása, fémhulladék-újrahasznosítás és autóbontók. Norvég mérések szerint a hulladékkezelő üzemek levegőjében nagyságrendekkel magasabb koncentrációkat találtak, mint a lakásokban; finn WEEE-újrahasznosító üzemekben a munkahelyi expozíciót a BDE-209 uralta, és jelentős javulás csak a szellőzés és a porkezelés fejlesztése után következett be.

A legkényesebb pont azonban az újrahasznosítás. Kutatók fekete, élelmiszerrel érintkező műanyag termékekben — hőálló poharakban, konyhai eszközökben — mutattak ki elektronikai hulladékra jellemző brómozott vegyületeket. Ez azt jelenti, hogy a szennyezés nem egyszerűen „kikerül” a rendszerből, hanem az anyagáramokon keresztül vissza is tud lépni fogyasztói termékekbe. A cseh Svitava folyó példája ugyanezt mutatja térben: az üledékek szennyezettségi csúcsa egy egykori textilgyár alatt jelentkezett, évekkel az üzem bezárása után.

A beltéri levegő, amiről ritkán beszélünk

Az emberi kitettség szempontjából az áttekintés egyik legfontosabb üzenete az, hogy az életünk 80–90 %-át beltérben töltjük, és a beltéri koncentrációk gyakran nagyságrendekkel magasabbak a kültérieknél. Görögországban egy iroda levegőjében 10 848 pg/m³ értéket mértek. Németországban a lakóházak porában a teljes PBDE-tartalom 36,6–1580 ng/g között mozgott, és ennek nagyjából 90 %-át itt is a BDE-209 adta.

Ugyanez a német kutatás azonban árnyalja a képet: a napi teljes bevitel 95–97 %-a az étrendből származott, nem a levegőből. A beltéri por és levegő tehát fontos forrás, de az élelmiszerlánc — a perzisztencián és a vízi szervezetekben történő felhalmozódáson keresztül — még mindig a fő útvonal.

A gleccserektől az Északi-sarkig

Az áttekintés talán legszemléletesebb része az, ahol a szennyezés olyan helyeken bukkan fel, ahol soha nem használtak égésgátlót. Egy svalbardi jégmag 1953-tól 2005-ig őrizte meg a kiülepedés történetét, a BDE-209 csúcsával 1995 és 2005 között. Az olaszországi Ortles-gleccser jegében a teljes terhelés mintegy 47 %-át adta a BDE-209, a Pó-völgy felől érkező légtömegekkel összefüggésben. A Magas-Tátra hótakarójában minden magassági szinten kimutathatók voltak a vegyületek, és a könnyebb formák mennyisége a magassággal nőtt — ez a „hidegcsapda” jelenség.

Ennek van egy nyugtalanító következménye: ezek a hegyi és sarkvidéki készletek olvadáskor szabadulnak fel. Vagyis a múltban kiülepedett szennyezés még előttünk álló kibocsátási eseményeket jelent.

Magyarország a térképen: egyetlen tanulmány

Itt érdemes megállni. Az Egyesült Királyság és Írország 31, Olaszország 22, Spanyolország 20, Franciaország 16, Svédország 14 tanulmánnyal szerepel az áttekintésben. Magyarországot egyetlen kutatás képviseli.

Ez a vizsgálat az Alföldön, két háttérterületi gyepen mért. Az eredmények megnyugtatók: a levegőben a kilenc vizsgált vegyületforma összege gyakorlatilag azonos volt a két helyszínen, a talajban 18,2–67,4 pg/g között mozgott, és a profilt a BDE-47 és a BDE-99 uralta — vagyis a klasszikus háttérszennyezettségi kép, légköri kiülepedésből.

Csakhogy két háttérterületi gyep nem jelent országos képet. Nincs magyar adat a folyóüledékekről, a szennyvíziszapról, a hulladékkezelő létesítmények környezetéről, a beltéri levegőről vagy a városi talajokról. A szerb Duna-szakaszon például, ahol mértek, az üledékek PBDE-tartalma 0,52–31,21 µg/kg között mozgott, minden mintavételi ponton BDE-209-túlsúllyal, és egy közeli lerakó közelében a hulladékra jellemző jelet is azonosítottak. Nincs okunk feltételezni, hogy a Duna magyar szakasza mentesülne ugyanezektől a folyamatoktól — egyszerűen csak nem néztük meg.

Az adathiány itt nem semleges állapot. Az áttekintés maga is figyelmeztet: a bizonyítékbázis földrajzilag egyenetlen, és az országok közötti különbségek részben nem a valós szennyezettséget, hanem a kutatási aktivitást tükrözik.

A körforgásos gazdaság kényes egyensúlya

A szabályozás iránya egyértelmű. Az EU perzisztens szerves szennyezőanyagokról szóló 2019/1021 rendelete a keretszabály; a RoHS-irányelv 0,1 tömegszázalékban maximálja a PBDE-tartalmat elektromos és elektronikai berendezések homogén anyagaiban; a REACH külön korlátozza a deka-BDE-t; a 2013/39/EU irányelv pedig elsőbbségi anyagként kezeli a csoportot a vízminőségi szabályozásban.

2025. július 24-én az Európai Bizottság elfogadta a 2025/1482 felhatalmazáson alapuló rendeletet, amely tovább szigorítja a megengedett nyomszennyezési határértékeket termékekben és keverékekben — ugyanakkor átmenetileg magasabb határértéket tart fenn bizonyos újrahasznosított anyagokra.

Ez a kompromisszum pontosan az a dilemma, amivel a szakmában nap mint nap találkozunk. Ha a szigorú határértéket azonnal kiterjesztjük az újrahasznosított műanyagra, akkor nagy anyagáramok kerülnek ki a körforgásból és mennek égetőbe vagy lerakóba. Ha nem terjesztjük ki, akkor viszont a legacy szennyezés tovább kering az anyagáramokban. Nincs fájdalommentes megoldás — csak az a kérdés, hogy a költséget a jelen anyaghasznosítási aránya vagy a jövő szennyezettsége viseli-e.

Érdemes hozzátenni, hogy a szabályozás Európán belül sem egységes. A Brexit után az Egyesült Királyság saját POP-rendszert működtet: Nagy-Britannia megtartotta a korábbi 500 mg/kg-os határértéket, míg Észak-Írország a Windsori Keretrendszer alapján a szigorúbb uniós szabályokat követi. Ez a fajta széttartás a hulladékáramok és a másodnyersanyag-kereskedelem szempontjából egyáltalán nem elméleti kérdés.

Mit tanulhatunk ebből?

Az áttekintés következtetése józan: a szabályozás csökkentette, de nem szüntette meg a szennyezést. A levegőben és a háttértalajokban több helyen igazolható a csökkenő trend. Az üledékekben, az iszapban, a beltéri porban és a hulladékáramokban nem.

Négy tanulság adódik ebből a magyar szakma számára:

Az anyagválasztás évtizedes elköteleződés. Egy adalékanyag, amelyet nem lehet a termék életciklusának végén kivonni, generációkig velünk marad. Ez nem PBDE-specifikus tanulság — ugyanez a logika érvényes minden olyan adalékra, amely nem kémiailag kötött.

Egy közeg mérése nem elég. Az áttekintés legerősebb módszertani üzenete, hogy a víz alacsony értéke semmit nem mond az üledékről, a talajé semmit a beltéri porról. Aki csak egy mátrixot mér, félreértelmezi a kockázatot.

A hulladékkezelés ma másodlagos forrás. A lerakók, égetőművek, WEEE-feldolgozók, autóbontók és fémhulladék-hasznosítók nem csupán elszenvedik a legacy szennyezést, hanem aktív kibocsátási pontok is. Ez a munkavédelem és az üzemi kibocsátásszabályozás kérdése is, nem csak környezetvédelmi ügy.

A helyettesítő anyagok figyelése most kezdődik. Az áttekintésben több helyen megjelennek a PBDE-ket felváltó brómozott égésgátlók — például a DBDPE —, sokszor ugyanazokban a mintákban. Ha ugyanazt a mintát követjük (kimutatás, aggodalom, tiltás, majd húsz évvel későbbi felmérés), akkor 2050-ben ugyanezt a cikket írjuk majd meg más betűszóval.

Gyakori kérdések a brómozott égésgátlók szennyezéséről

Mik azok a brómozott égésgátlók, és miért tiltották be őket?

A brómozott égésgátlók olyan adalékanyagok, amelyeket elektronikába, textilbe, műanyagba és habszivacsba kevertek a gyulladás lassítására. A PBDE-csoportot azért tiltották be — az EU-ban 2004-ben és 2006-ban —, mert perzisztens, felhalmozódik az élő szervezetekben, mérgező, és a légkörben nagy távolságra eljut.

Ha 2006 óta tilos a használatuk, miért találhatók meg ma is a környezetben?

Mert az adalékanyagok nem kémiailag kötődtek a termékekhez, így élettartamuk végén is folyamatosan szabadulnak fel. Az 1970 és 2005 között előállított 1,3–1,5 millió tonna ma is ott van hulladéklerakókban, üledékekben és használatban lévő termékekben. A mai kibocsátás túlnyomó része nem gyártásból, hanem hulladékkezelésből és újrahasznosításból származik.

Melyik környezeti közegben halmozódik fel leginkább a PBDE?

Az üledék és a szennyvíziszap a legfontosabb hosszú távú raktár. A vízben a koncentrációk általában alacsonyak és átmenetiek, a talajban a felső rétegekre korlátozódnak. A lett adatok szerint a szennyvíziszapban a PBDE-tartalom 89–98 %-át egyetlen vegyület, a BDE-209 adta, miközben ugyanott a felszíni víz gyakorlatilag tiszta volt.

Jelent-e kockázatot az újrahasznosított műanyag a PBDE-tartalom miatt?

Kutatók fekete, élelmiszerrel érintkező műanyag termékekben mutattak ki elektronikai hulladékra jellemző brómozott vegyületeket, vagyis a szennyezés visszaléphet fogyasztói termékekbe. Az EU 2025/1482 rendelete ezért szigorítja a határértékeket, ugyanakkor átmenetileg magasabb szintet tart fenn bizonyos újrahasznosított anyagokra.

Mennyire szennyezett Magyarország a nemzetközi összehasonlításban?

Erre nincs megbízható válasz. A 181 tanulmányból mindössze egy foglalkozott Magyarországgal, két alföldi háttérterületi gyeppel, ahol a talajban 18,2–67,4 pg/g értékeket mértek. Folyóüledékekről, szennyvíziszapról, hulladékkezelő létesítményekről és beltéri levegőről nincs hazai adat.

 Hivatalos források és hivatkozások:  

• Abass, K., Semerjian, L., Roupcová, P., Stamenovic, J., Masood, M. A., Kumari, M., Botwe, P., Suchanková, J., Sikorová, K., Šudrychová, I., Klimková, L., Chudová, D. (2026): Polybrominated diphenyl ethers (PBDEs) contamination across environmental compartments in Europe. Environmental Research, 306, 125047. Nyílt hozzáférésű tanulmány (CC BY licenc). DOI: 10.1016/j.envres.2026.125047
• Fotó: Photography Maghradze PH