Elektronikai hulladék leadása: miért állt le az önkormányzati gyűjtés, és hova vihetjük mostantól a rossz készülékeket?

Egy ferencvárosi Facebook-bejegyzés nyomán derült ki, hogy országosan megszűnt egy évek óta jól működő gyakorlat: az elektronikai hulladék leadása a továbbiakban nem lehetséges az önkormányzatok által szervezett veszélyeshulladék-gyűjtő napokon. A hír első olvasatra újabb MOHU-baklövésnek tűnik, de a jogi háttér ennél lényegesen érdekesebb – és tanulságosabb.

Mi történt pontosan?

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere szeptember 10-én írta meg a közösségi médiában, hogy a kerület szeptember 19-i veszélyeshulladék-gyűjtésén már nem tudják átvenni a lakosságtól a tönkrement háztartási kisgépeket, mert a MOHU nem viszi el azokat. A bejegyzés végén egyértelmű kérést fogalmazott meg a lakóknak: „NE hozzák el az elromlott mikrót, monitort, porszívót, TV-t.”

A számok mutatják, mekkora mennyiségről van szó. Ferencváros saját költségén, kéthavonta, három helyszínen szervez veszélyeshulladék-gyűjtést – és a polgármester szerint alkalmanként 1–1,5 tonna elektronikai hulladék gyűlik össze. Egyetlen budapesti kerületben, egyetlen napon. A polgármester kritikájának lényege nem is elsősorban maga a döntés volt, hanem hogy erről az önkormányzat előzetes egyeztetés nélkül szerzett tudomást, miközben a helyükre lépő „új rendszernek” egyelőre nem látszanak a körvonalai.

A MOHU még aznap reagált, és a válasz egy fontos ponton eltér a bejegyzés olvasatától: a cég szerint nem ők döntöttek a felfüggesztésről. Közlésük szerint 2025-ben egy kormányhivatali döntés minősítette jogszabályellenesnek azt a gyakorlatot, hogy az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtéseken elektronikai hulladékot vegyenek át, ezért országosan meg kellett szüntetni – és erről minden önkormányzatot értesítettek. Hozzátették: az önkormányzati gyűjtéseket kezdettől támogatták, mert kényelmes a lakosságnak és több hulladék kerül a helyére, ezért ki is dolgoztak egy új, a hatósági elvárásoknak megfelelő rendszert, amelyet jelenleg az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály vizsgál.

Vagyis a történet nem arról szól, hogy egy szolgáltató megvonta a jóindulatát, hanem arról, hogy egy évek óta bevett, mindenki számára hasznos gyakorlat egyszer csak nekifutott a szabályozásnak.

Elektronikai hulladék leadása: miért lett ebből egyáltalán jogi kérdés?

Az ok, amelyről a hírek nem beszélnek, nagy valószínűséggel nem a hulladéktörvényben, hanem a fémkereskedelmi szabályozásban keresendő. Érdemes végigmenni a logikán, mert nagyon tanulságos.

A régi mikró, monitor, porszívó és mosógép a jog szemében nem egyszerűen hulladék. A fémkereskedelemről szóló 2013. évi CXL. törvény és a végrehajtási rendelete (443/2013. Korm. rendelet) szerint az elektromos és elektronikus berendezések hulladékából származó fémtartalmú anyag fémkereskedelmi engedélyköteles anyag – függetlenül attól, hogy egészben vagy szétszerelve adják le. Ez ugyanabba a szabályozási kategóriába sorolja a rossz porszívót, mint a rézkábelt vagy az akkumulátort.

Ennek pedig kemény következményei vannak:

• Fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot csak engedéllyel rendelkező fémkereskedő vásárolhat fel, veheti át. Az önkormányzat nem fémkereskedő.
• 2023 nyara óta a lakosságtól származó, kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) alá tartozó ilyen hulladék – köztük kifejezetten az elektronikai hulladék – koncessziós hulladéknak minősül, amelyet kizárólag koncesszori fémkereskedő, illetve a MOHU koncesszori alvállalkozója vehet át. Ha egy fémkereskedő nem tudja eldönteni, hogy koncessziós hulladékról van-e szó, meg kell tagadnia az átvételt.
• Aki nem fémkereskedő és nem természetes személy – tehát például egy önkormányzat –, az ilyen anyagot csak szigorú számadású anyagkísérő okmány (szállítólevél vagy megfelelő tartalmú számla) birtokában szállíthatja. Ezen fel kell tüntetni az anyag megnevezését, vámtarifaszámát, mennyiségét, a feladót és a címzettet, a fuvareszköz rendszámát, a fel- és lerakodás helyét. Egy szombat délelőtti, három helyszínen zajló lakossági gyűjtőnapon ezt gyakorlatilag lehetetlen betartani.

Ha ezt összeolvassuk, kirajzolódik a kép: amikor egy önkormányzat átveszi, egy konténerbe gyűjti, majd elszállíttatja a lakosság elektronikai hulladékát, akkor olyan hulladékgazdálkodási és fémkereskedelmi tevékenységet végez, amelyre nincs engedélye. A gyakorlat évekig működött, mert mindenkinek megérte, és mert a hatóság nem vizsgálta. Egy hatósági vizsgálat után viszont nem volt hova hátrálni.

Hangsúlyozni kell: a MOHU által említett kormányhivatali döntés nem nyilvános, így ez a levezetés a hatályos szabályokból való rekonstrukció. A logika azonban illeszkedik ahhoz is, amit a MOHU maga állít – hogy a régi helyett most egy „hatósági elvárásoknak megfelelő” rendszert kell jóváhagyatni.

Ki veheti át egyáltalán a régi készülékeket?

A hulladékká vált elektromos és elektronikus berendezésekre az elektronikai hulladék kezelését szabályozó 197/2014. Korm. rendelet a keretszabály. Ennek és a koncessziós szabályoknak együttes olvasatában lényegében négy legális útvonal maradt a lakosság számára:

1. A MOHU hulladékudvarai. A koncesszori hálózat gyűjtőpontjai, ahol a háztartási elektronikai hulladék térítésmentesen leadható. Néhol már önkiszolgáló, előre foglalható időpontos formában is.
2. A MOHU-val szerződött fémkereskedő partnerek. Ők azok a koncesszori fémkereskedők, akik jogszerűen átvehetik a fémtartalmú elektronikai hulladékot.
3. Az átvételre kötelezett üzletek. A forgalmazók a hozzájuk hasonló jellegű és funkciójú készüléket új termék vásárlásakor visszaveszik; a nagyobb elektronikai szaküzletek pedig a kisméretű készülékeket vásárlás nélkül is átvehetik.
4. A gyártói visszavételi akciók, illetve a gyártók által működtetett átvételi pontok.

Ami viszont nem járható út: a kommunális kuka (az elektronikai hulladék nem települési szilárd hulladék, és veszélyes összetevőket tartalmaz), a szelektív sziget, és a lomtalanítás sem. Ez utóbbi különösen fontos, mert a tapasztalat szerint a lakosság éppen erre próbál majd „átcsúszni” – és ott sem szabályos.

Miért nagy ár ez a körforgásos gazdaságnak?

Itt jutunk el a történet igazi problémájához. A jogi levezetés lehet teljesen helyes, a következmény mégis a környezetvédelem ellen dolgozik.

Magyarország nem áll jól elektronikai hulladék begyűjtésben. A KSH legfrissebb körforgásos gazdasági kiadványa – amely 2025 júliusában jelent meg, de e-hulladék ügyében még a 2022-es referenciaévvel dolgozik – szerint hazánk 94 ezer tonnával járult hozzá az uniós mennyiséghez, ami lakosonként 9,8 kilogramm. Ez a 11,2 kilogrammos uniós átlag alatt van, és a magyar érték az uniós középmezőnybe sorol, jó messze a bolgár 15,6 kilogrammtól.

Egy dolgot érdemes tisztázni, mert a sajtóban rendre összekeveredik. Az uniós irányelv kétféle számítást engedélyez. A legtöbb ország a forgalomba hozott készülékek tömegéhez méri a begyűjtést – ott 65 százalék a célérték, és a legfrissebb, 2023-as referenciaévű Eurostat-adatok szerint ezt mindössze Bulgária, Szlovákia és Lettország teljesítette, az uniós átlag pedig 37,5 százalék. Magyarország viszont – Dániával, Luxemburggal és Lengyelországgal együtt – a másik módszert választotta: az adott évben keletkezett e-hulladékhoz méri a begyűjtést. Ennél a számításnál a célérték nem 65, hanem 85 százalék – és 2023-ban ezt egyedül Lengyelország hozta.

Az arányszámok mögött van egy fontos részlet. A hasznosítással Magyarországon nincs baj: 2022-ben a begyűjtött elektronikai hulladék 79,3 százalékát hasznosították, mindössze 1,4 százalékponttal az uniós átlag alatt. A gyenge pont tehát nem a feldolgozás, hanem az, hogy a hulladék eljut-e egyáltalán a rendszerbe. Éppen ezért érzékeny minden olyan lépés, amely egy bejáratott gyűjtési csatornát szüntet meg: nem apró adminisztratív epizód, hanem a lánc legsérülékenyebb pontján esik.

Nézzük Ferencváros számát: 1–1,5 tonna alkalmanként. Ha csak a nagyobb városokban és kerületekben zajló, hasonló gyűjtéseket vesszük figyelembe, évi több száz tonnás mennyiségről beszélünk, amely mostantól nem talál magától utat a rendszerbe. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy ez a hulladék nem szűnik meg létezni: része hónapokig a pincében marad, része a kommunális kukába vagy a lomtalanításra kerül, része pedig informális gyűjtőkhöz vándorol, ahol kiszerelik a rezet, a kábelt gyakran elégetik, a hűtőgépek hűtőköre pedig a levegőben landol. Az elektronikai hulladék ráadásul ólmot, higanyt, lítiumot és freonokat is tartalmaz – nem az a hulladéktípus, amelyiknél elviselhető a szivárgás a rendszerből.

Van egy közvetettebb kár is: a bizalom. Ha egy önkormányzat éveken át saját költségén szervez lakossági szolgáltatást, majd egy előzetes egyeztetés nélküli döntés miatt le kell mondania róla, akkor a következő ilyen kezdeményezésbe kevésbé fog belevágni. A körforgásos gazdaság pedig pontosan ezeken a helyi, önkéntes, kényelmes csatornákon áll vagy bukik.

A megoldás a MOHU saját területi szolgáltatóinál van

Ha végigolvassuk a fémkereskedelmi törvény 3. §-át, kiderül, hogy a jogalkotó erre a helyzetre már megírt egy egyszerűsített eljárást – csak épp nem az önkormányzatnak és nem is annak városüzemeltetési cégének, hanem pontosan annak a szereplőnek, aki a MOHU nevében a településen dolgozik.

Induljunk a bezáródó körből. A Fémtv. 3. § (5) bekezdésének második fordulata kimondja, hogy az állami hulladékgazdálkodási közfeladattal érintett hulladéknak minősülő fémkereskedelmi engedélyköteles anyag kizárólag koncesszori fémkereskedő vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó részére adható át. Ez zárt lista. A háztartási elektronikai hulladék pedig éppen ebbe a körbe tartozik. Vagyis az önkormányzati oldalon nincs kerülőút: sem maga az önkormányzat, sem egy általános városgazdálkodási társaság nem tud legálisan belépni a láncba. A megoldást a koncessziós rendszeren belül kell megkeresni.

És ott meg is van. A Fémtv. 3. §-a két szereplőt nevez meg egymás mellett: a közszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezetet és – a (6a) bekezdés beépítésével – a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozót. Ez utóbbi a köznyelvben a MOHU területi szolgáltatója: az a cég, amely a településen a kukákat üríti, jellemzően a koncesszió előtti hulladékgazdálkodási közszolgáltató. A NAV hatályos értelmezése szerint az ilyen koncesszori alvállalkozó a nála termelődött vagy általa begyűjtött érzékeny fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot:

• írásbeli szerződés alapján értékesítheti, illetve adhatja át, kizárólag a szerződésben megnevezett, telephellyel rendelkező fémkereskedőnek vagy koncesszori fémkereskedőnek – telephely nélkül működő fémkereskedővel ilyen szerződés nem köthető, több telephely esetén az érintett telephelyeket is fel kell tüntetni;
• az általa kiállított külön igazolás mellett, amelynek tartalmát a 443/2013. Korm. rendelet 3. § (6) bekezdése rögzíti: a koncesszori alvállalkozó megnevezése és azonosító adatai, a fémkereskedő engedélyszáma, az átadott anyag megnevezése, vámtarifaszámának első négy számjegye, mennyisége kilogrammban és megjelenési formája;
• a szerződés egy példányát pedig a NAV Központi Irányításának kell megküldeni, amely a szerződéseket nyilvántartja és közzéteszi a fémkereskedelmi hatóság szervezeti egységei felé.

Két dolog miatt döntő ez a konstrukció. Egyrészt a „begyűjtött” fordulat pontosan arra az anyagra illik, amelyet a szolgáltató a lakosságtól vett át – nem csak arra, ami a saját telephelyén termelődött. Másrészt a keretszerződés és a szállítmányonkénti igazolás kiváltja az esetenkénti előzetes bejelentést és a fémkereskedelmi hatóság visszaigazolását, amit egy hétköznapi gazdálkodó szervezetnek érzékeny anyag leadása előtt teljesítenie kellene. Nem kell tehát minden szombat délelőtti gyűjtőnap előtt NAV-visszaigazolásra várni: elég az előre megkötött szerződés és a helyben kiállított igazolás.

Ráadásul a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység ellátása maga nem igényel koncesszori fémkereskedelmi engedélyt – a törvény a koncesszori fémkereskedelmi tevékenységet kifejezetten az intézményi résztevékenység keretében történő átvételként határozza meg. A területi szolgáltató tehát nem egy új engedélyre vár, hanem egy szerződéses keretre.

Így áll össze a működő modell: a gyűjtőnap helyszínét, hirdetését és lakossági kommunikációját továbbra is az önkormányzat adja, az átvevő és a nyilvántartást vezető fél viszont a MOHU helyi koncesszori alvállalkozója, amely keretszerződéssel és igazolással adja tovább az anyagot a koncesszori fémkereskedőnek. A lakos szempontjából semmi nem változik: ugyanoda, ugyanakkor viheti a rossz porszívót – csak az átvevőpult mögött más cég logója van.

Ennek a megoldásnak az az igazi erénye, hogy a MOHU-nak nincs hozzá szüksége külső segítségre. Az alvállalkozói hálózat országosan kiépült, hetente ott van minden utcában, a járműveket és a konténereket nem kell külön odavinni. Ferencváros alkalmi 1–1,5 tonnája egy ilyen szolgáltatónak nem logisztikai kihívás, hanem egy plusz forduló.

Egy pontot azonban nem szabad elhallgatni. A Fémtv. 3. §-a a fémkereskedelmi lábat rendezi, a hulladékgazdálkodási lábat nem. A területi szolgáltatónak a gyűjtéshez is megfelelő hulladékgazdálkodási jogosultsággal kell rendelkeznie, az elektronikai hulladék átvételi helyének pedig illeszkednie kell a 197/2014. Korm. rendelet szabályaihoz. Az is a MOHU-val kötött alvállalkozói szerződésen múlik, hogy az adott szolgáltató közszolgáltatási résztevékenységébe egyáltalán belefér-e az elektronikai hulladék ilyen átvétele – ha nem, a szerződést kell kiegészíteni.

Ezek viszont már a koncessziós rendszer belső kérdései: nem jogalkotást igényelnek, hanem szerződéskötést. A MOHU által kidolgozott és hatósági vizsgálat alatt álló új rendszer tartalmát egyelőre nem ismerjük, így az is lehet, hogy éppen erre a keretre épül.

Mi kellene még ezen túl?

Ehhez három dolog kell:

• Nyilvános menetrend. A MOHU jelezte, hogy az új rendszer az OKTHF-nél van vizsgálaton. Egy dátum és egy leírás – akár feltételesen – többet érne minden megnyugtató mondatnál.
• Átmeneti időszak. Egy hónapokkal korábban jelzett, ütemezett átállás mellett Ferencváros át tudta volna szervezni a szeptember 19-i gyűjtést, nem pedig lemondani az elektronikai hulladék részét.
• Egyértelmű lakossági tájékoztatás. A jelenlegi helyzetben a lakosnak azt kell megértenie, hogy nem a leadás lehetősége szűnt meg, csak a helyszíne változott. Ez a különbség dönti el, hogy a rossz mikró a hulladékudvarba vagy az árokba kerül.

A lényeg röviden

Az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtéseken az elektronikai hulladék leadása országosan megszűnt, és a jelek szerint nem szolgáltatói önkényből, hanem azért, mert a fémkereskedelmi és koncessziós szabályozás alapján az önkormányzat erre nem jogosult. Ugyanez a fémtörvény azonban kínál egy kész kiutat, mégpedig a koncessziós rendszeren belül: a MOHU helyi koncesszori alvállalkozója – a területi szolgáltató – az általa begyűjtött anyagot keretszerződés és külön igazolás mellett, esetenkénti hatósági visszaigazolás nélkül adhatja át a koncesszori fémkereskedőnek. A jogi helyzet tehát rendezhető, sőt a MOHU szerint már ki is dolgoztak egy megoldást – csak épp a lakosság a szabályozás rendbetételére nem tud várni a pincében álló monitorral.

Addig is: a rossz készülékek helye a hulladékudvar, a szerződött fémkereskedő, vagy az átvételre kötelezett üzlet. Nem a kommunális kuka, és nem a lomtalanítás.

Elektronikai hulladék leadása – gyakori kérdések

Miért nem lehet mostantól elektronikai hulladékot leadni az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtésen?

A MOHU közlése szerint 2025-ben egy kormányhivatali döntés jogszabályellenesnek minősítette ezt a gyakorlatot, ezért országosan meg kellett szüntetni. A háttérben a fémkereskedelmi szabályozás áll: az elektronikai hulladék fémtartalmú része engedélyköteles anyag, amelyet csak engedéllyel rendelkező, koncesszori fémkereskedő vagy koncesszori alvállalkozó vehet át. Az önkormányzat nem tartozik ezek közé.

Hol adható le legálisan az elektronikai hulladék?

Négy útvonal maradt: a MOHU hulladékudvarai, a MOHU-val szerződött fémkereskedő partnerek, az átvételre kötelezett üzletek, valamint a gyártói átvételi pontok. A forgalmazók új készülék vásárlásakor visszaveszik a hasonló jellegű régi eszközt, a nagyobb elektronikai szaküzletek pedig a kisméretű készülékeket vásárlás nélkül is átvehetik. A leadás továbbra is térítésmentes.

Kidobható a rossz háztartási kisgép a kommunális kukába vagy a lomtalanításra?

Nem. Az elektronikai hulladék nem települési szilárd hulladék, és ólmot, higanyt, lítiumot, valamint hűtőgázokat is tartalmazhat, ezért sem a kommunális kukába, sem a szelektív szigetre, sem a lomtalanításra nem való. A lomtalanítás különösen félrevezető lehetőség: bár kényelmesnek tűnik, ott sem szabályos az elektronikai hulladék elhelyezése.

Mikor indul a MOHU új rendszere?

Konkrét dátum egyelőre nincs. A MOHU szerint már kidolgozták a hatósági elvárásoknak megfelelő új rendszert, amelyet jelenleg az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály vizsgál. A jóváhagyás időpontja nem ismert, ezért addig a hulladékudvarokat, a szerződött fémkereskedőket és az átvételre kötelezett üzleteket érdemes használni.

Miért baj, ha kevesebb helyen lehet elektronikai hulladékot leadni?

Magyarország begyűjtésben elmarad: a legfrissebb KSH-adat szerint 2022-ben 9,8 kg/fő gyűlt össze, a 11,2 kg/fős uniós átlag alatt. Magyarország a keletkezésalapú számítást választotta, ahol a célérték 85 százalék – 2023-ban ezt egyedül Lengyelország teljesítette. A hasznosítás viszont rendben van, a gyenge pont a begyűjtés, ezért érzékeny minden kieső csatorna.

Meg lehetne-e tartani az önkormányzati gyűjtőnapokat?

Igen, ez szervezési kérdés. Ha a helyszínen a MOHU helyi koncesszori alvállalkozója, azaz a területi szolgáltató veszi át és dokumentálja az elektronikai hulladékot, az önkormányzat pedig a helyszínt, a hirdetést és a lakossági kommunikációt biztosítja, a gyakorlat jogszerű, a lakosság számára pedig változatlanul kényelmes marad.

Mit tesz lehetővé a fémkereskedelmi törvény 3. paragrafusa?

A Fémtv. 3. § (6a) bekezdése szerint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó az általa begyűjtött érzékeny fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot írásbeli keretszerződés és külön igazolás mellett adhatja át egy megnevezett telephellyel rendelkező koncesszori fémkereskedőnek. Ez kiváltja az esetenkénti előzetes bejelentést és a NAV visszaigazolását.

Ki veheti át jogszerűen a lakossági elektronikai hulladékot?

A Fémtv. 3. § (5) bekezdése zárt listát ad: kizárólag koncesszori fémkereskedő, illetve hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó. Ez utóbbi a MOHU területi szolgáltatója, jellemzően a koncesszió előtti hulladékgazdálkodási közszolgáltató. Az önkormányzat és általános városgazdálkodási társasága nem szerepel a listán.

 Hivatalos források és hivatkozások: 

• Baranyi Krisztina Facebook-bejegyzése (2026. szeptember 10.)
• A MOHU közleménye, idézve: Infostart
• Telex, HVG, Index
• NAV: Fémkereskedelem – Válaszol a NAV (hatályos tájékoztatás)
• 2013. évi CXL. törvény a fémkereskedelemről, különösen 3. § (5)–(6a) bekezdés és 2. § 8a–8d., 9. pont; 443/2013. (XI. 27.) Korm. rendelet 3. §; 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet
• A koncessziós szabályokat eredetileg a 245/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet vezette be; ezt a 309/2023. (VII. 14.) Korm. rendelet 2023. július 19-én hatályon kívül helyezte, tartalma a Fémtv.-be és a 443/2013. Korm. rendeletbe került át. A NAV 2023-as hírlevele erről 2023. december 31. óta nem hatályos tartalom.
• KSH: Körforgásos gazdaság (megjelenés: 2025. július 7., e-hulladék adatok: 2022-es referenciaév)
• Eurostat: Waste statistics – electrical and electronic equipment (2023-as referenciaév, adatok: 2025. október)
• Fotó: Aditi Ahalawat