Házhoz menő szelektív gyűjtés: több szemetet termel a kényelem? Részletes elemzés a Corvinus–ELTE tanulmányról

A házhoz menő szelektív gyűjtés évek óta a hazai hulladékgazdálkodás egyik legfontosabb eszköze: a kapu elé kitett kék és sárga kuka elvileg egyszerűbbé teszi a szelektálást, így több papír és műanyag juthat újrahasznosításra. Maró Zalán Márk (Corvinus) és Ráti József (ELTE, Ludovika) friss tanulmánya azonban kényelmetlen kérdést tesz fel: mi van, ha a kényelem nemcsak a szelektálást könnyíti meg, hanem a fogyasztást és a kidobást is?

A kutatás az Environmental Challenges folyóirat 24. kötetében jelent meg (online 2026. június 9.), és 93 magyar település 2012–2023 közötti, KSH-alapú hulladékadatait elemzi. Az alábbiakban végigvesszük, mit mértek pontosan, mit jelentenek a számok, hol érdemes óvatosan fogalmazni – és mit üzen mindez a hazai rendszernek.

Röviden: A házhoz menő szelektív gyűjtés edényes (kukás) formája a Covid-időszakban lakosonként évi átlag 11,76 kg-mal több szelektív hulladékot hozott, miközben a vegyes hulladék statisztikailag nem csökkent. A szerzők ezt a „könnyű kidobás” torzításaként értelmezik, de az adatok a teljes hulladékmennyiség változásáról csak bizonytalan következtetést engednek meg.

Mit vizsgált a tanulmány, és miért a Covid a kulcs?

A szerzők az edényes (kukás) házhoz menő szelektív gyűjtést vizsgálták. A tanulmány ezt „double-bin” rendszerként írja le, amelyben a háztartás két külön edényt kap, egyet a papírnak és egyet a műanyagnak – ez a leírás azonban a hazai gyakorlatnak csak részben felel meg, erre a kritikai részben visszatérünk. A zsákos házhoz menő gyűjtést kihagyták a vizsgálatból, mert Ráti korábbi kutatása szerint annak nem volt mérhető hatása. Az üveg sem része a vizsgált „kezelésnek”, mert azt jellemzően gyűjtőszigeteken gyűjtik.

A módszer neve kétirányú fix hatású (TWFE) regresszió különbségek különbsége (DiD) keretben. Közérthetően: a modell minden településnek a saját korábbi szintjéhez méri a változást (település fix hatás), és kiszűri az országosan mindenkit egyformán érintő éves ingadozásokat (év fix hatás). Kontrollváltozóként az egy főre jutó adóköteles jövedelem szerepel.

A trükk a Covid-járvány. A szerzők a pandémiát külső sokkként kezelik: a korlátozások mindenhol egyszerre és a helyi hulladékpolitikától függetlenül érkeztek, miközben megugrott az otthoni fogyasztás, a webes vásárlás és a csomagolásigényes házhozszállítás. A kérdés tehát az, hogy ugyanarra a sokkra másként reagáltak-e azok a települések, ahol a kukás szelektív gyűjtés már a járvány előtt működött, mint azok, ahol nem.

A minta szerkezete fontos a későbbi értelmezéshez:

• Kezelt csoport: a szöveg szerint 23 település, ahol az edényes szelektív gyűjtés a pandémia előtt bevezetésre került.
• Kontrollcsoport: 70 település ilyen rendszer nélkül.
• Méret szerinti megoszlás: a 7 nagyváros (50–100 ezer fő), a 8 megyeszékhely és nagyobb város (100 ezer fő felett) és Budapest mind a kezelt csoportba került; a kontrollcsoport kizárólag kis- és középtelepülésekből áll.
• Átlagok a teljes mintán: 206,40 kg vegyes és 30,69 kg szelektív hulladék fejenként évente.

Az adatok a KSH-tól származnak, amely az önkormányzatok és a közszolgáltatók kötelező jelentéseiből, hídmérlegen mért tömegekből állítja össze a településsoros számokat.

A fő eredmények számokban

A tanulmány központi eredménye két szám:

• Szelektív hulladék: +11,76 kg/fő/év a kukás szelektív gyűjtéssel rendelkező településeken a Covid-időszakban, a kontrollcsoporthoz képest. Ez 5 százalékos szinten szignifikáns (standard hiba: 5,32).
• Vegyes hulladék: −8,64 kg/fő/év, de ez statisztikailag nem különböztethető meg a nullától (standard hiba: 7,15).

A jövedelem egyik hulladékáramra sem volt szignifikáns hatással, vagyis a különbséget nem a gazdagabb települések magasabb fogyasztása magyarázza.

Érdemes a 11,76 kg-ot arányaiban is látni. A teljes minta szelektív átlaga 30,69 kg, a kezelt csoporté 40,03 kg. A becsült többlet tehát a kezelt települések átlagos szelektív mennyiségének nagyjából 29 százaléka – ez nem kerekítési hiba, hanem érdemi elmozdulás.

A szerzők következtetése: mivel a szelektív áram nőtt, a vegyes pedig nem csökkent kimutathatóan, a többlet nem egyszerű átterelés a vegyes kukából a szelektívbe, hanem legalább részben új hulladék.

A városi számok félreolvasása: mit jelent a 11,71 kg Miskolcon?

A tanulmányról szóló első hazai beszámolók egy részében városonkénti „többletként” jelentek meg a számok: Budapesten 12,13 kg, Pécsen 12,45 kg, Debrecenben 12,22 kg, Miskolcon 11,71 kg, Szegeden 11,81 kg, Győrben 12,15 kg. Ez félreolvasás.

Ezek az értékek a tanulmány 5. táblázatából, a „leave-one-out” érzékenységvizsgálatból származnak. Ebben a szerzők egyenként kihagyták a hat legnagyobb várost a mintából, és újrafuttatták a modellt. A 11,71 kg tehát nem azt jelenti, hogy Miskolcon ennyi volt a többlet, hanem azt, hogy Miskolc nélkül a teljes mintára becsült hatás 11,71 kg. A tanulmány városonkénti hatást egyáltalán nem közöl.

A helyes olvasat egyébként jó hír a módszer szempontjából: bármelyik nagyvárost hagyjuk ki, a becslés 11,71 és 12,45 kg között marad, vagyis az eredményt nem egyetlen kiugró város viszi.

Hogyan erősítették meg az eredményt a szerzők?

A tanulmány három ellenőrzést futtatott:

1. Párhuzamos trendek ábrája. Az 1. ábra a két csoport szelektív hulladékának alakulását mutatja 2012-től. A szerzők szerint 2013 és 2019 között a pályák hasonlóan emelkedtek, ami a DiD-módszer alapfeltétele.
2. Placebo-teszt. Egy kitalált „kezelési időszakkal” (2016–2018) futtatták újra a modellt. A placebo-hatás kicsi és nem szignifikáns volt (szelektív: 1,18 kg; vegyes: −0,71 kg), tehát a járvány előtt nem volt kimutatható eltérő trend.
3. Méretkategóriánkénti évhatások. Mivel az edényes rendszer főleg a nagyobb településeken működik, a szerzők megengedték, hogy minden méretkategória saját időbeli pályát kövessen. A szelektív hatás ekkor is pozitív és szignifikáns maradt, sőt 21,54 kg-ra nőtt; a vegyes hatás (−15,54 kg) továbbra sem szignifikáns.

Mit mutat, és mit nem: kritikai olvasat

A tanulmány erénye, hogy hivatalos, mért adatokra épül, fix hatásokkal és több robusztussági próbával dolgozik, és a korlátait is őszintén leírja. Gyakorlati hulladékgazdálkodási szemmel ugyanakkor néhány ponton érdemes pontosítani az értelmezést.

Pontosan milyen hatást mér a modell?

A kezelési változó (az edényes rendszer megléte) településenként időben állandó, a „kezelés” pedig a Covid-időszak. A modell tehát nem azt méri, mi történik egy település hulladékával, amikor bevezetik a kukás szelektív gyűjtést, hanem azt, hogy a már működő rendszerrel rendelkező települések másként reagáltak-e a járvány okozta fogyasztási sokkra. Ez finom, de lényeges különbség: a 11,76 kg nem az edényes rendszer általános, „békeidős” hatása.

A Covid-időszak pontos évei a szövegben nincsenek külön definiálva; az ábra alapján 2020-tól számítható, és a 2023-as év is a mintában van.

Mennyire hasonlítható össze a két csoport?

Ez a legérzékenyebb pont. A kezelt csoportban van az összes 50 ezer fő feletti település, a kontrollcsoportban egy sem. A fix hatások a szintkülönbségeket kiszűrik, a különböző dinamikát viszont nem feltétlenül. A méretkategóriánkénti évhatásokkal futtatott ellenőrzés ezt kezelni próbálja, csakhogy a legnagyobb kategóriákban nincs kontrolltelepülés, így ez a becslés gyakorlatilag a kis- és középtelepülések szűk kezelt körén (2 + 6 település) nyugszik. Ezzel magyarázható, hogy a hatás közel duplájára nőtt (21,54 kg), a bizonytalanság pedig jelentősen megnőtt (standard hiba: 10,37).

Valóban kétedényes rendszert vizsgáltak?

Ez a tanulmány egyik legfontosabb, a hazai olvasó számára azonnal szembetűnő pontatlansága. A szerzők leírása szerint a kezelt településeken a háztartások külön edényt kapnak a papírnak és külön a műanyagnak. Ilyen kétedényes (kék és sárga kukás) rendszer azonban Magyarországon jellemzően Budapesten működik. Vidéken – így a mintában szereplő megyeszékhelyek és nagyvárosok többségében – a papír, a műanyag és a fém egy közös szelektív edénybe kerül; a helyi rendeletek is így szabályozzák, és a MOHU kukaosztási programja is egyetlen, papír-műanyag-fém gyűjtésére szolgáló kukát ad a háztartásoknak.

A kezelt csoportba ugyanakkor az összes nagyváros és megyeszékhely bekerült, tehát a vizsgált „kezelés” valójában szinte biztosan nem a papír és a műanyag külön edényes gyűjtése, hanem az, hogy edényes (kukás) vagy nem edényes (zsákos, szigetes) a házhoz menő szelektív gyűjtés. Ezt erősíti, hogy a zsákos rendszert kifejezetten kizárták a kezelésből. Elképzelhető az is, hogy a „double-bin” a szerzőknél a vegyes kuka mellé kapott szelektív kukát jelenti, de ennek a szöveg ellentmond.

A pontatlanság nem érvényteleníti a fő eredményt, de módosítja az értelmezését. A mért különbség az edényes és a zsákos/szigetes gyűjtés közötti különbség – és ez illeszkedik a MOHU saját tapasztalatához, amely szerint a zsákról kukára váltás 20–40 százalékkal növelte a szelektíven gyűjtött mennyiséget az érintett területeken. Egy közös, nagy űrtartalmú edény ráadásul jóval több webshopos kartont elnyel, mint egy zsák, ami a lentebb tárgyalt kapacitás-magyarázatot erősíti.

Egyéb módszertani megjegyzések

Kisebb adminisztratív eltérés, hogy a szöveg 23 kezelt és 70 kontrolltelepülést említ, a 2. táblázat sorai viszont 24 kezelt és 69 kontrolltelepülést adnak ki.

Párhuzamosak voltak-e valóban a trendek?

Az 1. ábrán a kezelt csoport végig magasabban fut, de a két görbe távolsága nem állandó: a kontrollcsoport 2017–2019 között jelentősen felzárkózott. 2020 után pedig a különbség úgy nyílik ki, hogy a kezelt csoport tovább emelkedik (az ábra alapján nagyjából 50-ről 55 kg-ra), a kontrollcsoport viszont csökken (nagyjából 45-ről 42 kg-ra). A becsült hatás tehát részben abból adódik, hogy a szelektív rendszer nélküli településeken visszaesett a szelektíven gyűjtött mennyiség. A placebo-teszt ezt az aggályt mérsékli, de nem oszlatja el teljesen.

Tényleg nőtt a teljes hulladékmennyiség?

A tanulmány összegzése szerint a szelektív többlet nagyobb, mint a vegyes hulladék (nem szignifikáns) csökkenése, ezért a teljes hulladék nettó nőtt. A pontbecslések alapján ez valóban így jön ki: +11,76 − 8,64 = nagyjából +3,1 kg/fő/év. Ez azonban a vegyes és szelektív együttes mennyiségének (kb. 237 kg/fő/év) mindössze 1,3 százaléka.

A bizonytalanság viszont nagy. A vegyes hulladékra becsült hatás 95 százalékos konfidencia-intervalluma nagyjából −22,7 és +5,4 kg között van. Az adatok tehát összeférnek a teljes mennyiség érdemi csökkenésével és enyhe növekedésével is. A korrekt megfogalmazás: a szelektív áram biztosan nőtt, a vegyes nem csökkent kimutathatóan, a teljes mennyiség változása nem állapítható meg megbízhatóan.

Lehet más magyarázat is az „új” hulladékra?

A szerzők az észlelési torzítást tartják a fő mechanizmusnak, de saját korlátaik között jelzik, hogy összetételi adat nélkül a mechanizmus nem bizonyítható. Üzemeltetői szemmel legalább három kiegészítő magyarázat kínálkozik, amelyeket a jövőbeli kutatásnak érdemes lenne szétválasztani:

• Korábban nem mért anyagáramok becsatornázása. Kistelepüléseken a papír- és kartonhulladék egy része hagyományosan a vegyes tüzelésű kályhákban vagy más, nem jelentett úton tűnik el. Ha a kuka ezt a mennyiséget behúzza a hivatalos statisztikába, az a mérésben „új hulladéknak” látszik, a valóságban viszont csak láthatóvá válik.
• Kapacitás. A webshopos dobozáradatot egy 240 literes, papírt, műanyagot és fémet együtt befogadó kapu előtti edény könnyebben elnyeli, mint egy túltelt gyűjtősziget. Ahol a sziget betelt, a karton a vegyesbe, az égetésbe vagy az illegális lerakásba kerülhetett – ezek egy része szintén kívül esik a mért szelektív adaton.
• Félreszelektálás. A KSH-adat a begyűjtött tömeget méri, nem a ténylegesen újrahasznosított mennyiséget. Ha a kényelmes sárga kukába több oda nem való hulladék kerül, az a szelektív tonnát növeli, a válogatóüzem kimenetét viszont nem. A szerzők maguk is jelzik, hogy szennyezettségi adat nem állt rendelkezésre.

Egyik magyarázat sem cáfolja a kényelmi torzítás létét – de mindegyik azt mutatja, hogy a „+11,76 kg” mögött vegyes mechanizmusok állhatnak.

Kényelem, visszapattanó hatás és a „könnyű kidobás” torzítás

A tanulmány elméleti magja az Észlelt Kidobási Könnyűség Torzítás (Perceived Disposal Ease Bias, PDEB). A gondolat: ha a kidobás és a szelektálás erőfeszítés nélkülivé válik, a fogyasztó kevésbé érzi a fogyasztás környezeti terhét, és több anyagot enged át a háztartásán. Ez a körforgásos gazdaság visszapattanó hatásának (rebound effect) egy változata – ugyanaz a logika, amelyről a használt ruhák vásárlása kapcsán is írtunk: ha a „zöld” választás nem kiváltja, hanem kiegészíti a régit, a nettó haszon elolvad.

A nemzetközi irodalom több ponton alátámasztja az irányt:

• Észak-Karolina: Maier, Geyer és Steigerwald (2023) a tanulmányhoz nagyon hasonló DiD-módszerrel azt találta, hogy a házhoz menő újrahasznosítás bevezetése 6–10 százalékkal növelte a háztartási szilárd hulladékot 1999–2019 között, átalánydíjas rendszerben.
• Laborkísérletek: Catlin és Wang (2013) szerint már az újrahasznosítás lehetősége is több erőforrás-felhasználáshoz vezet; Sun és Trudel (2017) azt mutatta ki, hogy az újrahasznosítás pozitív érzése felülírhatja a pazarlás miatti rossz érzést.
• „Warm glow”: van Doorn és Kurz (2021) szerint az újrahasznosítással járó jó érzés paradox módon pazarlóbb viselkedést okozhat.
• Csomagolásintenzitás: Kim és szerzőtársai (2022) szerint a futárral érkező áru akár 4,8-szor több csomagolóanyagot igényel, mint a bolti vásárlás – ez a Covid-időszak hazai adataiban is felerősíthette a hatást.

Érdekes összevetés, hogy a magyar becslés nettó pontértéke (a teljes mennyiség kb. 1,3 százaléka) jóval kisebb, mint az amerikai 6–10 százalék. Ez arra utal, hogy ha van is hazai visszapattanó hatás, mérete szerényebb, vagy a magyar adatokban más mechanizmusokkal keveredik.

Miért más az eredmény, mint az olasz PAYT-tapasztalat?

A tanulmány legfontosabb szakpolitikai üzenete ebből az összevetésből születik. Az olasz – főleg Emilia-Romagna tartománybeli – vizsgálatok szerint a házhoz menő gyűjtés mennyiségarányos díjjal (pay-as-you-throw, PAYT) kombinálva csökkentette a maradék- és a teljes hulladék mennyiségét, a szakirodalom jellemzően 10–20 százalékos csökkenésről számol be.

A szerzők szerint a két eredmény nem ellentmond egymásnak, mert más mechanizmust kapcsolnak be:

• PAYT esetén a kidobás pénzben is érezhetővé válik, ezért a háztartás a megelőzésben érdekelt.
• Díjjelzés nélküli kukás szelektív rendszerben csak az erőfeszítés csökken, a mennyiségre semmi nem ösztönöz.

Ráadásul a módszertan is eltér: az olasz tanulmányok többnyire ugyanazon település előtte–utána állapotát hasonlítják össze, amibe a díjreform, a kommunikáció és a szerves hulladék gyűjtése is belekeveredik. A mennyiségalapú díjazás külföldi gyakorlatára jó példa a romániai digitalizált hulladékgyűjtő szigetek programja, amely kifejezetten a „fizess, amennyit kidobsz” elv bevezetését is támogatja.

A házhoz menő szelektív gyűjtés hazai tanulságai

A magyar rendszerben a lakossági hulladékdíj évek óta rögzített, a díj legfeljebb a gyűjtőedény űrtartalmához igazodik – ez nagyon laza mennyiségi jelzés. A tanulmány logikája szerint épp ez az a környezet, ahol a kényelmi torzítás érvényesülhet. Mit érdemes ebből leszűrni?

1. A kényelem növelése folytatódik – a mérésnek is lépést kell tartania. A MOHU 2025-től az 5000 fő feletti településeken havi helyett kéthetente üríti a szelektív kukákat. Szakmailag ez indokolt lépés, de a tanulmány fényében a siker mércéje nem lehet pusztán a szelektív tonna növekedése. A vegyes és a szelektív hulladék együttes egy főre jutó mennyiségét és a válogatási maradék arányát is követni kellene.

2. A begyűjtött mennyiség nem azonos a hasznosított mennyiséggel. A szerzők ajánlása szerint rendszeres összetételi vizsgálatokra van szükség, különösen az újonnan bevont településeken. Ez a hazai rendszer átláthatósági vitáiban is visszatérő téma – a MOHU 2025-ös pénzügyi beszámolójáról és a hulladékgazdálkodási koncesszió kormányzati felülvizsgálatáról szóló cikkeinkben is érintettük.

3. A kommunikáció a megelőzésről szóljon, ne csak a szelektálásról. A tanulmány kifejezetten azt javasolja, hogy az infrastruktúra bővítését olyan kampányok kísérjék, amelyek a hulladékmegelőzést állítják az első helyre. Ebben a Nemzeti Kommunikációs Akcióterv megelőzés-központú hangsúlyai jó kiindulópontot adhatnak.

4. A csomagolást a forrásnál kell csökkenteni. A Covid-időszaki többlet nagy része valószínűleg webshopos papír- és műanyag csomagolás. Ezen a gyűjtőrendszer önmagában nem segít, a forrásoldali szabályozás viszont igen: a PPWR 2030-tól üres térfogatra vonatkozó korlátokat vezet be, amire a hazai webshopoknak már most érdemes készülniük, és ugyanebbe az irányba mutatnak az olyan önkéntes vállalások, mint a Rezero e-kereskedelmi paktuma.

5. A 2024 utáni adatokat már másként kell olvasni. A vizsgált időszak 2023-ban zárul, abban az évben, amikor július 1-jén elindult a MOHU-koncesszió. 2024. január 1-jétől pedig a kötelező visszaváltási rendszer kivonta a sárga kukából a visszaváltási díjas PET-palackok és fémdobozok jelentős részét. Egy hasonló vizsgálat a 2024 utáni időszakra tehát már más összetételű szelektív áramot mérne.

6. Budapest külön történet. A mintában Budapest különleges esetként szerepel. A mintában valószínűleg a főváros az egyetlen település, ahol valóban kétedényes (külön papír- és műanyag-) gyűjtés működik. A fővárosi rendszert rekordidő alatt, uniós forrásból építették ki, és ma is saját üzemeltetési logikával (MOHU Budapest) működik, ezért a fővárosi és a vidéki tapasztalatokat nem érdemes egy kalap alá venni. Az eredmény Budapest kihagyásával is stabil maradt (12,13 kg).

7. A zsákos rendszer nem egyenrangú a kukással. Sok településen – például Budaörsön a bevezetéskor – zsákos házhoz menő gyűjtés indult. A szerzők a zsákos rendszert kizárták, mert korábbi kutatás szerint nem volt mérhető hatása; ez azt is jelenti, hogy a kontrollcsoport nem feltétlenül „szelektív gyűjtés nélküli”, hanem részben zsákos vagy szigetes rendszerű településekből áll.

Mit tehet a háztartás?

A tanulmány üzenete a lakosság számára egyszerű: a szelektív kuka nem felmentés. A hulladékhierarchia sorrendje továbbra is az, hogy a legjobb hulladék az, ami meg sem keletkezik.

• Ha lehet, válasszuk az összevont, ritkább webshopos rendelést és az átvételi pontot.
• Részesítsük előnyben a kevesebb vagy újrahasználható csomagolású termékeket.
• A szelektív kukába csak az kerüljön, ami oda való – a félreszelektált hulladék a válogatóban maradékká válik.
• A visszaváltási díjas palackok és dobozok a REpontba, ne a sárga kukába kerüljenek.

Összegzés

Maró és Ráti tanulmánya fontos és hiánypótló: az első olyan magyar, kvázi-kísérleti vizsgálat, amely a házhoz menő szelektív gyűjtés viselkedési mellékhatásait méri. A legerősebb eredménye megbízható: a kukás szelektív gyűjtéssel rendelkező településeken a Covid-időszakban érdemben több szelektív hulladékot gyűjtöttek be, miközben a vegyes hulladék nem csökkent kimutathatóan.

Azt viszont pontosítani kell, hogy a vizsgált rendszer – Budapest kivételével – nem kétedényes, hanem közös szelektív edényes gyűjtés. Azt pedig, hogy a teljes hulladékmennyiség is nőtt, az adatok csak gyengén támasztják alá, és a „+11,76 kg” mögött a kényelmi torzítás mellett adatlefedettségi, kapacitásbeli és minőségi tényezők is állhatnak. A gyakorlati tanulság ettől még érvényes: a kényelmes gyűjtés szükséges, de nem elégséges. Mennyiségi ösztönzők, forrásoldali csomagolásszabályozás, megelőzés-központú kommunikáció és a teljes hulladékmennyiség átlátható mérése nélkül a jól működő szelektív rendszer is könnyen a fogyasztás felmentő levelévé válhat.

---

Házhoz menő szelektív gyűjtés – gyakori kérdések

Mennyivel több szelektív hulladékot hozott a kukás házhoz menő rendszer?

Átlagosan lakosonként évi 11,76 kg-mal többet a Covid-időszakban, a rendszer nélküli településekhez képest. Maró Zalán Márk és Ráti József 93 magyar település 2012–2023 közötti KSH-adatait elemezte kétirányú fix hatású, különbségek különbsége modellel. Az eredmény 5 százalékos szinten szignifikáns, és akkor is stabil maradt, amikor a hat legnagyobb várost egyenként kihagyták a mintából.

Csökkent-e a vegyes hulladék a szelektív kukás településeken?

Statisztikailag kimutathatóan nem. A modell 8,64 kg-os csökkenést becsült lakosonként és évente, de ez nem különböztethető meg a nullától. A pontbecslések alapján a teljes mennyiség nagyjából 3 kg-mal nőhetett, ám a bizonytalanság akkora, hogy az adatok egy érdemi csökkenéssel és egy enyhe növekedéssel is összeférnek, ezért a teljes változás nem állapítható meg megbízhatóan.

Mit jelent az Észlelt Kidobási Könnyűség Torzítás?

Olyan viselkedési torzítás, amelyben a könnyű kidobás csökkenti a fogyasztás érzett környezeti terhét. Ha a szelektálás erőfeszítés nélkülivé válik, a háztartás kevésbé érzi szükségét a fogyasztás vagy a csomagolás csökkentésének, így több anyag halad át rajta. A jelenség a körforgásos gazdaság visszapattanó hatásának egyik változata, amelyet amerikai és kísérleti kutatások is jeleztek.

Valóban 11,71 kg volt a többlet Miskolcon?

Nem, ez a szám félreolvasás. A városnevekhez kötött értékek egy érzékenységvizsgálatból származnak, amelyben a kutatók egyenként kihagyták a nagyvárosokat a mintából. A 11,71 kg azt jelenti, hogy Miskolc nélkül ennyi a teljes mintára becsült hatás. A tanulmány városonkénti többletet nem közöl, a stabil értékek viszont azt mutatják, hogy az eredményt nem egyetlen város viszi.

Miért más az eredmény, mint az olasz mennyiségarányos díjas rendszerekben?

Mert ott pénzügyi ösztönző is működik, itt csak a kényelem nő. Az olasz vizsgálatokban a házhoz menő gyűjtés mennyiségarányos (PAYT) díjjal párosult, ami a kidobást pénzben is érezhetővé tette, és jellemzően 10–20 százalékkal csökkentette a hulladékot. A díjjelzés nélküli kétedényes rendszer csak az erőfeszítést csökkenti, a mennyiség mérséklésére nem ösztönöz.

Mit javasolnak a kutatók a hulladékpolitikának?

Azt, hogy a kényelmes gyűjtést más eszközök is egészítsék ki. A szerzők szerint az infrastruktúra mellé megelőzés-központú kommunikáció, rendszeres összetételi vizsgálatok, mennyiségalapú díjazás és az egyszer használatos csomagolások korlátozása kell. Céljuk, hogy a jobb szelektálás ne a fogyasztás felmentő levelévé váljon, hanem a teljes hulladékmennyiség csökkenésével járjon együtt.

---

🔗 Hivatalos források és hivatkozások: 👉

• Maró, Z. M., Ráti, J. (2026): Behavioral response to convenience: A natural experiment on door-to-door selective waste collection. Environmental Challenges, 24, 101546. https://doi.org/10.1016/j.envc.2026.101546 – elérhető a ScienceDirecten (nyílt hozzáférés, CC BY-NC-ND)
• Store Insider (2026. november 6.): A kényelmesebb szelektív gyűjtés növelheti a hulladéktermelést. https://storeinsider.hu/cikk/a-kenyelmesebb-szelektiv-gyujtes-novelheti-a-hulladektermelest
• Maier, J., Geyer, R., Steigerwald, D. G. (2023): Curbside recycling increases household consumption. Resources, Conservation and Recycling, 199, 107271.
• Zink, T., Geyer, R. (2017): Circular economy rebound. Journal of Industrial Ecology, 21, 593–602.
• Struk, M. (2017): Distance and incentives matter: the separation of recyclable municipal waste. Resources, Conservation and Recycling, 122, 155–162.

Egységes szerkezet, gyors válaszok: cikkeinket úgy építjük fel, hogy az olvasók és az MI-alapú keresők is könnyen megtalálják bennük a lényeget. A szövegek MI-eszközök segítségével, szerkesztői ellenőrzés mellett készülnek.