KezdőlapHÍRFOLYAMKétmilliárd forintos környezetvédelmi fejlesztés a BorsodChemben

Kétmilliárd forintos környezetvédelmi fejlesztés a BorsodChemben

A környezet védelmére fókuszál a kazincbarcikai BorsodChem Zrt., amely megkezdte a vegyszeripari maradékok energiahatékony és környezetbarát semlegesítését és újrahasznosítását, a projektre több mint kétmilliárd forintot költ – közölte a vegyipari cég az MTI-vel kedden.

A tájékoztatás szerint a nagyobb környezetterheléssel járó jelenlegi technológiát felváltja egy környezettudatosabb, energiatakarékos és gazdaságos eljárás, a projekt várhatóan 2018-ban fejeződik be.
A fejlesztés az Európai Regionális Fejlesztési Alapból valósul meg, 2 milliárd 39 millió forint vissza nem térítendő támogatásból.
A beruházásnak köszönhetően új üzem épül, amely lehetővé teszi egyebek mellett azt, hogy a vegyipari társaság gyártóbázisainak széndioxid kibocsátása csökkenjen, jelentősen mérséklődjön a villamos-energia felhasználás, és megszűnjön a higany alkalmazása a klórtermelésben.
A BorsodChem Zrt. a klórgyártásban a nátrium-klorát bontásához magas fajlagos vegyszer- és hőmennyiséget használ, amelyek mennyisége várhatóan jelentősen csökkenni fog.
A nyilvános cégadatok szerint a kínai többségi tulajdonban lévő BorsodChem 2015-ben 1,398 milliárd euró árbevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 1,46 milliárddal. A cég árbevételének közel egyharmada származik exportból. A társaság üzemi eredménye 2014-ben 33 millió, 2015-ben 25,632 millió euró volt.

Forrás: MTI

Ladányi Roland
Ladányi Rolandhttp://envilove.hu
Ladányi Roland környezetvédelmi szakember és hulladékgazdálkodási szakértő, aki elkötelezett híve a fenntarthatóságnak és a körforgásos gazdaság népszerűsítésének. Szakmai tevékenységének központi eleme a dontwasteit.hu platform, ahol naprakész hírekkel, elemzésekkel és gyakorlati megoldásokkal segíti a környezettudatosabb szemléletformálást. Munkája során a hulladékcsökkentés és az erőforrások hatékony felhasználása mellett köteleződött el, összekötve a szakmai precizitást a közérthető tájékoztatással.
OLVASS TOVÁBB