Az újrahasznosítás és a körforgásos gazdaság ágazatában tevékenykedő több mint 30 európai szövetség és vállalat, valamint nem kormányzati szervezet nyílt levelet írtak az Európai Bizottságnak.
A körforgásos gazdaságban érdekelt felek széles körű koalíciója felszólítja az Európai Bizottságot, hogy a Tisztaipar-megállapodás állami támogatásokról szóló keretrendszer (CISAF) tervezetébe építsen be olyan rendelkezéseket, amelyek támogatják a körforgásos intézkedéseket. Annak ellenére, hogy a körforgást a Tisztaipar-megállapodás négy pillérének egyikeként ismerik el, a CISAF alapvető rendelkezéseiből ez hiányzik.
Bilyana Ignatova, a TOMRA uniós közügyekért felelős alelnöke figyelmeztet: „A Tisztaipar-megállapodás ambícióit csak akkor lehet megvalósítani, ha az azt kísérő állami támogatási keretrendszer valamennyi pillérét, így a körforgást is, azonos politikai figyelemben és pénzügyi támogatásban részesítik.
A Tisztaipar-megállapodás (CID) rögzíti, hogy: „A körforgás prioritás lesz. Ez a kulcs az EU korlátozott erőforrásainak maximalizálásához, a függőségek csökkentéséhez és az ellenálló képesség fokozásához. Csökkenti a hulladék mennyiségét, csökkenti a termelési költségeket, mérsékli a CO2-kibocsátást, és fenntarthatóbb ipari modellt hoz létre, amely előnyös a környezet számára és növeli a gazdasági versenyképességet. A Tisztaipar-megállapodás célja, hogy 2030-ra az EU világelső legyen a körforgásos gazdaság területén.”
A szervezetek koalíciója úgy véli, hogy ez az ambíció nem valósítható meg a körforgásos infrastruktúra bővítéséhez szükséges megfelelő pénzügyi mechanizmusok nélkül. Ezért mélységes aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a CISAF-tervezetben nem szerepelnek kifejezetten a körforgásos projektek. Azáltal, hogy a körforgást a szén-dioxid-mentesítési stratégia középpontjába helyezi, az EU nemcsak az alapvető anyagok megfizethetőségét és hozzáférhetőségét javítja, hanem a határokon átnyúló kereskedelmi függőségeket is csökkenti, mivel az anyagokat újrafelhasználják, újragyártják, újrahasznosítják és hosszabb ideig a gazdaságban tartják.
Az anyagok körforgását elősegítő projektek állami támogatásának lehetővé tétele fenntarthatóbbá teszi az európai ipari termelést, felgyorsítja a szén-dioxid-mentesítést és javítja az erőforrás-biztonságot. A Tisztaipar-megállapodás keretében a körforgást támogató egyértelmű rendelkezések megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy teljesüljön az anyagkörforgást 2030-ig 24%-kal növelő célkitűzés, amely biztosítja, hogy az erőforrások a lehető leghosszabb ideig a körforgásban maradjanak.
Mivel Európa egy erőforrás-korlátozott világban nagyobb stratégiai autonómiára törekszik, alapvető fontosságú, hogy a CID valamennyi pillére azonos politikai és pénzügyi támogatást kapjon. A koalíció kitart amellett, hogy a körforgásos rendszer beépítése a CISAF-ba nemcsak környezetvédelmi prioritás, hanem létfontosságú gazdasági és stratégiai szükségszerűség is.
Forrás: TOMRA