csütörtök, április 17, 2025
HomeHÍRFOLYAMVáltozás az AVE Miskolcnál: új ügyvezető a cég élén

Változás az AVE Miskolcnál: új ügyvezető a cég élén

Az a Majoros Róbert tölti be szerdától az AVE Miskolc Kft. ügyvezetői pozícióját, aki korábban több hulladékgazdálkodási céget is vezetett – tájékoztatta szerkesztőségünket Pásztori Imre kommunikációs és pr-vezető.

majoros_robert_131112_portre

Majoros Róbert, ügyvezető igazgató

Mint azt Pásztor Imre elmondta, Molnár Attila, a cég korábbi ügyvezetője a hulladékgazdálkodási szabályra hivatkozva lemondott ügyvezetői posztjáról, közös megegyezéssel távozik a cég éléről.

Majoros Róbert közgazdász, környezetvédelmi szakember, 2002-től irányítási, koordinálási, egyéb vezetői és igazgatói szerepkörben dolgozott többek között a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft.-nél, a Homokhátsági Regionális Zrt.-nél, a Remondis Kft.-nél és az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Kft.-nél. Eddigi szakmai karriere során többek között a regionális hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerek üzemeltetésével, a hulladékkezelési technológiák irányításával foglalkozott.

Jelenleg az AVE Miskolc Kft. ügyvezetői pozíciója mellett a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. irányítását is ellátja.

A cikk eredetiben itt olvasható.

Forrás: http://www.minap.hu

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img