Három év, 1,6 százalék: mit tanult Németország a többutas csomagolásról?

A WWF Deutschland két friss kiadványa – egy gyakorlati beszámoló (2026. április) és egy policy brief (szakpolitikai állásfoglalás, 2026. augusztus) – ugyanarra a kérdésre keresi a választ két irányból: miért nem működik a többutas csomagolás az elviteles étel- és italszegmensben, holott 2023 óta törvényi kötelezettség kínálni. A válasz kellemetlenül egyszerű: a kötelezettség önmagában nem változtatja meg a költségstruktúrát, és ahol nincs végrehajtás, ott nincs hatás sem.

Két dokumentum, egy tanulság

A WWF Deutschland 2026-ban két, egymásra épülő anyagot tett közzé. Az első, a Kreislaufwirtschaft in der Praxis: Wo Mehrweg schon jetzt einfach funktioniert (2026. április) a mehrweg.einfach.machen (m.e.m.) megvalósítási szövetség hároméves működésének hatáselemzése. A szövetséget 2022 decemberében alapította a WWF Deutschland, a Mehrwegverband Deutschland e. V. és a ProjectTogether; finanszírozását a partnerek saját forrásai mellett a Deutsche Bundesstiftung Umwelt (DBU) támogatása biztosította. A szövetség 2025 decemberében fejezte be a munkáját.

A második, a Mehrweg-to-go: Ein Blick in die Zukunft policy brief (2026. augusztus) ebből a tapasztalatanyagból, valamint a hamburgi Ökopol Institut friss politikai és közgazdasági elemzéséből vonja le a szakpolitikai következtetéseket. Mindkét kiadvány szakmai gerincét ugyanaz a szerzőpáros, Till Zimmermann és Anna Steinhardt (Ökopol) adja.

A két anyag együtt olvasva azért érdekes, mert ritkán látunk ilyen őszinte önértékelést környezetvédelmi szervezettől: a beszámoló a saját projektjeit nem sikertörténetként, hanem „jelzőlámpa”-rendszerű hatásmátrixban értékeli, és a tizenegy vizsgált tevékenységből több is a „vegyes” minősítést kapja.

A kiindulópont: a kötelezettség, amely alig mozdított a számokon

Németországban 2023. január 1-jén lépett hatályba a csomagolási törvény (VerpackG) szerinti többutas kínálati kötelezettség (Mehrwegangebotspflicht, MAP). Ez volt az első konkrét, kötelező erejű nemzeti előírás a vendéglátásban a többutas megoldások ösztönzésére.

Az eredmény a WWF beszámolója szerint a következő: a többutas arány 0,7 százalékról 1,6 százalékra emelkedett 2022-ről 2023-ra. Ez matematikailag megduplázódás, gyakorlatilag azonban azt jelenti, hogy az elviteles kiszolgálás 98,4 százaléka továbbra is egyutas csomagolásban történik.

Az elemzés három okot azonosít:

• a jogsértések szankcionálásának hiánya – az ellenőrzés a legtöbb helyen egyszerűen elmarad;
• a fogyasztói kereslet hiánya – a többutas opció létezik, de nem látható és nem kényelmes;
• a törvényi kivételek – a MAP elsősorban az egyutas műanyagra fókuszál, a papír- és kartoncsomagolás az elviteles ételek esetében kimarad, holott az egyutas gyűjtőedények jelentős részét éppen ezek teszik ki.

Ehhez járul egy negyedik, strukturális ok, amely a policy brief központi tézise: a többutas rendszerek jelenleg nem versenyképesek költségoldalon, és a hiányzó méretgazdaságosság miatt maguktól nem is válnak azzá.

A gazdasági alaphelyzet: 5 cent versus előfizetési díj

Az Ökopol számítása a forrócsészék piacán szemléletes. Németországban évi 1,1–1,2 milliárd forró italt adnak el elvitelre egyutas pohárban (Kauertz et al. 2019 adata alapján), ami 10 000–20 000 tonna hulladékot jelent. Ha ezt a teljes forgalmat többutas pohárra állítanák át – poháronként tíz körforgást feltételezve –, a keletkező hulladék 3 500–6 300 tonnára csökkenne. Vagyis a hulladékmennyiség nagyjából harmadára esne vissza, de nem nullázódna: a többutas edény is elhasználódik.

A költségoldal ennél kényesebb. Az egyutas poharat a vendéglátó nagy tételben, jellemzően 5–7 centes beszerzési áron veszi (egyes esetekben alacsony kétjegyű centes érték). A többutas rendszerszolgáltatók ezzel szemben kétféle árazást kínálnak:

• előfizetéses modell: fix havidíj, a felhasznált edények számától függetlenül;
• pay-per-use modell: használatonkénti díj, gyakran minimumforgalmi elvárással.

Az Ökopol számítása szerint az előfizetéses modell átlagosan havi 300 pohár fölött éri meg. Ez alatt a kiadásonkénti fajlagos költség meredeken emelkedik – és ugyanez igaz a pay-per-use konstrukcióra is, ott a minimumforgalom miatt.

A kétféle modell kockázatprofilja is eltér. A pay-per-use alacsony induló költséggel kiszámítható marad, viszont egy bizonyos többutas arány fölött már nem ösztönöz a további növelésre. Az előfizetéses modell fordítva: magasabb belépési kockázat, viszont minden további kiadás csökkenti a fajlagos költséget.

Az Ökopol egy észak-német nagyváros pékségeit vizsgálva mutatta meg, mitől függ a fajlagos gyűjtőedény-költség. Az eredmény: a méret és a többutas arány együtt dönt. A heti több mint 1 200 forró italt kiadó, egyúttal 50–100 százalékos többutas aránnyal működő pékségek jutnak el oda, hogy a gyűjtőedény-költségük megközelítse az egyutas poharét. A tipikus, 7 százalékos átlagos többutas aránnyal működő kisebb üzletnél ez az érték egy nagyságrenddel magasabb.

Ez a policy brief legfontosabb közgazdasági állítása: a többutas rendszer csak egy bizonyos üzemméret fölött gazdaságos, tehát a piac magától nem oda fejlődik – aktív szakpolitikai beavatkozás nélkül tartósan megreked.

Az elemzés egy másik torzításra is felhívja a figyelmet: a városok és önkormányzatok jelenleg zokszó nélkül viselik az egyutas rendszer költségeit adóból finanszírozott köztisztasági szolgáltatás és a hulladékkezelési infrastruktúra rendelkezésre bocsátása formájában. Az egyutas csomagolás olcsósága tehát részben azon alapul, hogy a rendszer költségeinek egy részét nem a piaci szereplők fizetik.

A jogi keret: SUPD, VerpackG, PPWR

A német szabályozás fölé 2025-ben beépült az uniós réteg. A PPWR – a csomagolásokról és csomagolási hulladékról szóló (EU) 2025/40 rendelet – 33. cikk (1) bekezdése előírja, hogy 2028. február 12-ig a vendéglátásban működő végforgalmazóknak, amelyek forró vagy hideg italt, illetve elvitelre készített ételt csomagolásban kínálnak, lehetővé kell tenniük a fogyasztó számára a termék újrahasználati rendszerben lévő, újrahasználható csomagolásban való átvételét.

A rendelet 43. cikk (1) bekezdése ezen felül kötelező, ágazatokon átívelő hulladékmegelőzési célokat rögzít a tagállamok számára. A 2018-as bázisévhez képest a csomagolási hulladék mennyiségét

• 2030-ig legalább 5 százalékkal,
• 2035-ig legalább 10 százalékkal,
• 2040-ig legalább 15 százalékkal

kell csökkenteni.

A német tapasztalat itt válik európai jelentőségűvé: a PPWR 33. cikke lényegében ugyanazt a kínálati kötelezettséget terjeszti ki uniós szintre, amely Németországban 2023 óta érvényben van – és amely 1,6 százalékos többutas arányt eredményezett. Ha a tagállamok pusztán az átültetésre szorítkoznak, joggal várható, hogy az uniós eredmény sem lesz jobb a németnél.

Amit a gyakorlati projektek mutatnak

A hatáselemzés talán legértékesebb része az, ahol a szövetség a saját pilotprojektjeit méri be. Néhány kulcsadat:

Nudging a pultnál („Mehrweg: Erste Wahl”). Nyolc vendéglátólánc – köztük a Burger King, az IKEA, a Valora (BackWerk, Back-Factory, Ditsch), a Haferkater, a Zeit für Brot és a Food Trucks United – összesen több mint 800 üzletben tesztelt viselkedésbefolyásoló technikákat 2023 szeptembere és decembere között. A legerősebb eszköznek a „többutas mint alapbeállítás” (az ital eleve többutas pohárba van beprogramozva a kasszarendszerben) és a munkatársi verseny bizonyult.

Az eredmények azonban erősen szórnak. Az IKEA tizenkét bisztrójában a többutas arány 12-ről 36 százalékra nőtt, egyes bisztrókban 5-ről 80 százalékra – vagyis a lánc átlaga megháromszorozódott. A Burger King 760 étterme összesen 49 000 egyutas poharat takarított meg, egyes éttermek 2,5-szeresre növelték az arányukat, a hálózati szintű hatás mégis csekély maradt. A Zeit für Brot pékségeinél a kiadott többutas poharak száma 30 százalékkal nőtt, a hálózati többutas arány viszont mindössze egy százalékponttal.

A tanulság: a nudging egyedi üzletekben látványosan működik, de önmagában nem terjed ki a hálózat egészére. Tartós hatáshoz be kell épülnie a vállalati stratégiába és további intézkedésekkel kell alátámasztani.

Nagyrendezvények: a Tempelhof-eset. 2024 augusztusában a Die Ärzte berlini koncertsorozatán – három nap, 150 000 látogató – az ételt és italt kizárólag többutas edényben kívánták kiadni. A gyakorlatban a többutas arány mintegy 80 százalék lett, ami a szervezők szerint jóval a hasonló rendezvények szokásos szintje fölött van. Összesen 57 393 többutas eszközt (tányér, tál, evőeszköz) adtak ki, ebből közel 90 százalék sértetlenül visszakerült. A becsült hulladékmegtakarítás mintegy 548 kilogramm.

A látogatói fogadtatás a projekt legmeggyőzőbb eredménye. 547 megkérdezett közül 89 százalék jónak tartotta, hogy az ételt kizárólag többutas edényben adják ki, 90 százalék szerint a 100 százalékos többutas kiszolgálás segít az egyutas hulladék csökkentésében, és 85 százalék szerint a kiszolgálás nem tartott tovább, mint egyutas edénnyel. Ez utóbbi azért fontos, mert a vendéglátói ellenállás egyik leggyakoribb érve éppen a lassulás.

Futóversenyek. A berlini maratonon (2023) 90 000 poharat béreltek, ebből 97,1 százalék jutott el a mosodáig, és 79 791 poharat használtak fel újra – 88,7 százalékos újrahasználati arány. Az elkerült hulladék 379,26 kilogramm. A 2024-es félmaratonon a CUNA 85 000 pohara mellett az elveszett vagy tönkrement edények aránya csak 5 százalék volt, a hulladékmegtakarítás 476 kilogramm.

Ami nem működött. A „Mehrweg am Empfang” projektben hét vállalat vette vissza recepcióján a dolgozók többutas dobozait négy héten át. Az eredmény: mindössze mintegy 70 visszahozott edény. Előzetesen a megkérdezettek 84 százaléka mondta, hogy választaná a többutast, ha a munkahelyén visszaadhatná – aztán a lehetőséggel alig éltek. Ez a mérés a legjobb emlékeztető arra, hogy a bejelentett szándék és a tényleges viselkedés között szakadék van.

Hasonlóan józanító a kommunikációs oldal: a WWF saját értékelése szerint a #MehrMehrweg kampány sikere elmaradt attól, amit a szervezet természet- és fajvédelmi kampányoknál megszokott. A 12 500 fős kérdőíves felmérés viszont fontos diagnózist adott: a válaszadók 81 százaléka szerint ritkán tűnik fel többutas kínálat, és 43,2 százalék a visszaváltási lehetőségek hiányát jelölte meg akadályként.

Ahol a legnagyobb a fogás: a kiterjesztés lehetőségei

A beszámoló záró fejezete három tevékenységet emel ki továbbfejlesztésre érdemesként: a nagyrendezvényeket, a futóeseményeket és az önkormányzati szakmai együttműködést.

A fesztiválok számítása látványos. Egy háromnapos kisebb fesztiválon, ahol látogatónként átlagosan öt ételt fogyasztanak, 100 százalékos többutas kiszolgálás mellett (10 százalékos edényveszteséggel számolva) 752,5 kilogramm hulladék takarítható meg az egyutas alternatívához képest. Egy 70 000 fős nagyfesztiválon ez 5 267,5 kilogrammra nő. Németországban 2025-ben 1 764 fesztivált tartottak, ezek nagyjából 17 százaléka – körülbelül 300 esemény – érte el a 10 000 fős látogatószámot. Ha csak ez a 300 fesztivál állna át teljes egészében többutas étkészletre, az mintegy 225 750 kilogramm hulladékot spórolna meg.

A futóversenyeknél hasonló a logika: a Generali Berlin Félmaratonon körülbelül 999 kilogramm, a Generali Köln Maratonon (37 000 indulóval) mintegy 1 450 kilogramm, az ADAC Hannover Maratonon (29 800 indulóval) körülbelül 1 168 kilogramm hulladék kerülhető el. A WWF megfogalmazása jól ül: semmi sem válik gyorsabban hulladékká, mint egy eldobható vizespohár egy maratonon.

Ezek az események azért ideálisak, mert zárt rendszerek: a látogató a helyszíni kínálatra van utalva, nincs kitérési lehetőség, a visszaadás pedig kis erőfeszítéssel megoldható. Ez magas visszavételi arányt és alacsony veszteséget eredményez. A tanulmány szerint ráadásul a pozitív használati élménynek rendszerszintű hatása is van: normalizálja a többutas megoldást, és megváltoztatja a jövőbeli rendezvényekkel szembeni elvárásokat.

Az öt kulcskövetelés

A policy brief öt szakpolitikai követelést fogalmaz meg:

1. A csomagolási fordulat finanszírozása. A német VerpackDG tervezetében még szerepelt egy csökkentési és megelőzési szervezet felállítása, kötelező finanszírozási megállapodással a többutas rendszerekre – ehelyett a végleges szövegben csak a hulladékmegelőzési intézkedések általánosan megfogalmazott kötelezettsége (59. §) maradt. A WWF szerint ezt legalább stratégiailag kell kihasználni, a következő módosításnak pedig érdemi választ kell adnia a finanszírozási kérdésre.
2. Kötelező többutas a rendezvényeken. Mind az italok, mind az ételek esetében – nagyrendezvényeken és futóversenyeken egyaránt.
3. Többutas mint alapértelmezés, egyutas csak kérésre. Kifejezett opt-out szabállyal vagy az értékesítési ponton alkalmazott tájékoztatási kötelezettséggel.
4. A meglévő jogszabályok végrehajtásának biztosítása. Az önkormányzatokból hiányzik az ellenőrzéshez szükséges személyzet és költségvetés, ezért a szövetségi kormánynak célhoz kötött forrást kell biztosítania. A tanulmány mondata itt tömör: a végrehajtás nélküli jog hatástalan.
5. Az önkormányzati mozgástér kihasználása és megerősítése. Rendeletek, rendezvényengedélyezési feltételek, támogatási programok, helyi csomagolási adó – kiegészítve egy országosan egységes csomagolási adó megvizsgálásával, amelynek bevétele teljes egészében az önkormányzatokat illetné.

Az önkormányzat mint kulcsszereplő

A policy brief hosszan érvel amellett, hogy a német rendszerben az önkormányzatok rendelkeznek a legtöbb tényleges eszközzel: engedélyező hatóságok, szabályozók és ellenőrző szervek egyszerre. Bevezethetnek egyutas tilalmat, többutas előírást, edény- és evőeszköz-minimumszabványokat, sőt konkrét rendszerek kötelező használatát. A közterületen zajló rendezvények – vásárok, karácsonyi vásárok, népünnepélyek – engedélyezési feltételeibe és a közbeszerzési kiírásokba beépíthetik a többutas kötelezettséget.

A legerősebb eszköz azonban a helyi csomagolási adó, amely alapjaiban változtatja meg az egyutas és a többutas közötti költségviszonyt. Konstanz 2025 januárjában vezette be a magáét, és a város saját beszámolója szerint már mérhető a hatása a közterületi hulladékmennyiségre.

Ugyanakkor az elemzés kritikus is: bár több nagyváros – Kiel, Lipcse, München – beépítette a többutas ösztönzést a zero waste koncepciójába, ezek a dokumentumok kevés egyértelmű, számszerű célt tartalmaznak, és inkább általánosak maradnak.

Magyar szemmel: mit érdemes ebből átvenni?

A német helyzet nem másolható át egy az egyben, de több ponton közvetlenül tanulságos.

Az uniós határidő minket is köt. A PPWR 33. cikk (1) bekezdése szerinti kötelezettség 2028. február 12-től Magyarországon is közvetlenül alkalmazandó. A német tapasztalat azt mutatja, hogy pusztán a kínálati kötelezettség bevezetése – ellenőrzés, ösztönző és finanszírozás nélkül – néhány tized százalékpontos elmozdulást hoz. Ha nálunk is csak a jogszabályi minimum teljesül, előre borítékolható az eredmény.

A rendezvény a legjobb belépési pont. A német adatok egyértelműek: a zárt rendszerű, nagy látogatószámú rendezvényen a legmagasabb a visszavételi arány, a legkisebb az ellenállás, és itt a legkisebb az egy megtakarított kilogramm hulladékra jutó szervezési többletmunka. Magyar viszonylatban ez a fesztiválokat, a városi rendezvényeket, a karácsonyi vásárokat és a tömegsporteseményeket jelenti – olyan területeket, ahol az önkormányzat vagy a szervező egyetlen döntéssel képes a teljes helyszínt átállítani.

A kellő üzemméret kérdése nálunk élesebb. Az Ökopol számítása szerint a többutas rendszer csak jelentős forgalom mellett közelíti meg az egyutas költségszintjét. A magyar vendéglátópiac átlagos üzemmérete és forgalma alacsonyabb a németnél, ami azt valószínűsíti, hogy a méretgazdaságossági küszöb elérése itt nehezebb lesz – hacsak nem alakulnak ki több üzletet átfogó, közös rendszerszolgáltatói és mosodai kapacitások.

Az intézményi felállás viszont eltér. A német modell középpontjában az önkormányzati mozgástér áll: helyi rendelet, helyi adó, helyi engedélyezés. A magyar hulladékgazdálkodás a koncessziós modellben lényegesen centralizáltabb, a települési szintű szabályozási és finanszírozási eszköztár szűkebb. Ez azt jelenti, hogy nálunk a német receptből elsősorban a rendezvényengedélyezési és közbeszerzési feltételrendszer, valamint az önkormányzati saját szervezésű események átállítása vehető át közvetlenül – a csomagolási adó típusú, költségviszonyokat átíró eszközök inkább központi szintű döntést igényelnének.

A regionális gazdasági érv nálunk is érvényes. A policy brief szerint az egyutas csomagolást jellemzően külföldön gyártják, a többutas rendszer szolgáltatásai viszont – mosás és előkészítés, logisztika a vendéglátás, a kereskedelem és a visszaváltási pontok között, a visszavételi infrastruktúra karbantartása, valamint a nyomon követés és kasszaintegráció digitális szolgáltatásai – helyben keletkeznek. A tanulmány őszintén hozzáteszi: a regionális foglalkoztatási hatásokra egyelőre nem állnak rendelkezésre kutatások, tehát ez egyelőre logikai és nem empirikus érv.

Módszertani korlátok – amit a jelentés is elismer

A dokumentum értékét növeli, hogy nyíltan beszél a saját korlátairól. A hatáselemzés kifejezetten rögzíti, hogy az outputokat és outcome-okat tudta vizsgálni, a társadalmi szintű impactról nem tud állítást tenni. Számos projektnél hiányzott a mennyiségi adatgyűjtés, ezért a kvalitatív értékelés került előtérbe.

A hulladékmegtakarítási számok jelentős része modellezett becslés, nem mérés. A Tempelhof-projektnél például nem álltak rendelkezésre adatok a használt edények összetételéről és tömegéről, ezért egy másik szolgáltató termékadatait vették alapul. A fesztiválokra és futóversenyekre vonatkozó extrapolációk hasonlóan feltételezéseken – edénysúlyokon, visszaváltási arányokon, fogyasztási mennyiségeken – nyugszanak. Ezek az érzékenységi paraméterek nagyságrendekkel mozgatják az eredményt: a maratonos számításnál a szerzők külön kiemelik, hogy a speciálisan fejlesztett CUNA-pohár viszonylag könnyű, és más gyártók edényeire külön kalkuláció kellene.

Ez nem gyengíti az elemzés fő állításait, de azt jelenti, hogy a konkrét kilogrammértékek nagyságrendi tájékoztatásként, nem pedig pontos mérőszámként kezelendők.

Összegzés

A német tanulság három mondatba sűríthető. Először: a kínálati kötelezettség szükséges, de messze nem elégséges – ellenőrzés és szankció nélkül a jog papíron marad. Másodszor: a többutas rendszer költségelőnye csak nagy forgalom mellett jelentkezik, ezért az átmenet finanszírozása nem opcionális kiegészítő, hanem a rendszer működésének feltétele. Harmadszor: a leggyorsabb és legbiztosabb eredményt a zárt rendszerű rendezvények hozzák, ahol egyetlen szervezői döntés több tízezer egyutas edényt vált ki.

Magyar szempontból a 2028. februári PPWR-határidő nem távoli: a rendezvényszektor átállítása, a rendszerszolgáltatói és mosodai kapacitások kiépítése, valamint a hatósági ellenőrzési kapacitás megteremtése olyan feladatok, amelyeknek a felkészülési ideje években mérhető. Németország most mutatta meg, mi történik, ha ezekre a lépésekre a kötelezettség hatálybalépése után kerül sor.

---

🔗 Hivatalos források és hivatkozások: 👉 

• WWF Deutschland (2026): Mehrweg-to-go: Ein Blick in die Zukunft. Policy Brief. Szerzők: Laura Griestop, Eva Badem, Vanessa Esslinger (WWF Deutschland), Till Zimmermann, Anna Steinhardt (Ökopol). Berlin, 2026. augusztus.
• WWF Deutschland (2026): Kreislaufwirtschaft in der Praxis: Wo Mehrweg schon jetzt einfach funktioniert. Erkenntnisse aus 3 Jahren mehrweg.einfach.machen. Szerzők: Till Zimmermann, Anna Steinhardt (Ökopol). Berlin, 2026. április.
• Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2025/40 rendelete a csomagolásokról és a csomagolási hulladékokról (PPWR)
• Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/904 irányelve az egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről (SUPD)
• További, a jelentésekben hivatkozott források: Kauertz et al. (2019, 2024), Klöpper et al. (2024), Schüler et al. (2023), Kurth et al. (2025), Stadt Konstanz (2025), Sénat français (2023)