Ha kedveled az oldalunkat, jelölj meg minket a Google-ban kedvenc forrásként — így gyakrabban látod majd a cikkeinket a keresőben!
★Jelölj meg minket preferált forráskéntAz e-cigaretta hulladék eddig elsősorban mint tűzveszélyes elektronikai hulladék került a szakmai napirendre. Egy 2026 márciusában publikált, szeptemberben pedig széles körben ismertté vált kutatás azonban egy másik oldalról is megvilágítja a problémát: a negyedik generációs eldobható pod-eszközökben maradt e-liquid nehézfém-tartalma olyan magas, hogy az egyszerre vet fel közegészségügyi, környezetvédelmi és munkavédelmi kérdéseket. A vizsgálat különlegessége, hogy nem a boltok polcairól levett termékeket elemezte, hanem azt, ami ténylegesen a hulladékáramba kerül.
A tanulmányt Andrew Turner (University of Plymouth) vezette, társszerzői John W. Scott és Maya C. Dabrowski, mindketten az Illinois Sustainable Technology Center kutatói. Az eredmények az Environmental Monitoring and Assessment folyóiratban jelentek meg.
Miért a kukából gyűjtötték a mintákat?
A korábbi, e-cigarettákkal foglalkozó fémanalitikai vizsgálatok jellemzően bontatlan, kereskedelmi forgalomból beszerzett termékeket elemeztek. A kutatócsoport ezzel szemben egy chicagói vape-üzlet hulladékáramából gyűjtött, elhasznált eldobható nikotinos eszközöket vett alapul: összesen 44 használt és 3 új készülék e-liquidjét vizsgálták, különböző gyártóktól és eltérő ízesítésben.
A mintákat híg salétromsavban extrahálták, majd induktív csatolású plazma optikai emissziós spektrometriával (ICP-OES) elemezték. A módszertani döntés lényeges: azt mérték, ami a szemétbe dobott eszközben ténylegesen bent marad, és ami a nem megfelelő ártalmatlanítás során kikerülhet a környezetbe. A brit oldalon a kezdeti szűrést hordozható röntgenfluoreszcens (pXRF) készülékkel végezték – az első adatok annyira magas ólomszintet mutattak, hogy az amerikai csoport eleinte mérési hibára gyanakodott.
Mit mutattak a mérések?
A vizsgált fémek és félfémek egy része gyakorlatilag nem volt kimutatható: az arzén, bárium, kadmium, kobalt, króm, mangán és vanádium ritkán jelent meg, és koncentrációjuk soha nem haladta meg a 10 mg/kg értéket az e-liquidben.
Öt elem viszont teljesen más képet mutatott. Az alumínium, réz, nikkel, ólom és cink koncentrációja mintánként több nagyságrendet átfogó szórást produkált. A legaggasztóbb megállapítás, hogy a nikkel és az ólom tartalma rendszeresen meghaladta a 100 mg/kg-ot, a réz és a cink szintje pedig rendszeresen az 1000 mg/kg-os határt.
Ezek nem nyomnyi mennyiségek. Az ólom esetében a szerzők szerint a valaha mért legmagasabb értékek közé tartoznak az e-cigaretta termékek körében.
A készülék vagy maga a folyadék a forrás?
Kézenfekvő magyarázat lett volna, hogy a fémek az eszköz belső alkatrészeiből – a fűtőszálból, a forrasztási pontokból, az érintkezőkből – oldódnak ki a folyadékba. A mérési eredmények ezt csak részben támasztják alá.
A nikkel jelenléte valóban megmagyarázható az e-liquiddel érintkező fémalkatrészek kioldódásával. A réz, az ólom és a cink esetében azonban nem. Ezek az elemek erős korrelációt mutattak egymással, és koncentrációjuk annál magasabb volt, minél kevesebb folyadék maradt az eszközben. Ez arra utal, hogy az e-liquid már eleve szennyezett ezekkel a fémekkel, a maradékfolyadékban pedig a használat előrehaladtával fokozatosan feldúsulnak.
A következtetést megerősíti, hogy a néhány bontatlan készülékből származó minta eredményei illeszkedtek a használt eszközök adataihoz – vagyis a szennyeződés nem a használat során keletkezik. A kutatók a folyadékok pH-ját is megvizsgálták, többek között azért, hogy kizárják a savas közeg okozta kioldódás lehetőségét.
Az e-cigaretta hulladék kettős terhelése: csurgalékvíz és tűz
A hulladékgazdálkodási következmény két irányból jelentkezik.
Az első a szennyezőanyag-terhelés. Ha az eszközök a vegyes kommunális hulladékkal a lerakóba kerülnek, a bennük maradt, fémekben feldúsult folyadék az ólmot, rezet, cinket és nikkelt a csurgalékvízbe mobilizálhatja. Ott, ahol a csurgalékvíz gyűjtése és kezelése nem megfelelő, ez talajvízszennyezési kockázatot jelent. A hatás lokalizált, de az eszközök darabszáma miatt összeadódik: a kutatócsoport becslése szerint az Egyesült Államokban naponta több százezer eldobható vape kerül a szemétbe, az Egyesült Királyságban pedig hetente akár milliós nagyságrendben. Svájcban évente mintegy ötmillió e-cigaretta végzi a háztartási hulladékban, és a felhasználók mindössze 17 százaléka viszi vissza szabályosan a lemerült eszközöket.
A második a tűzveszély, amelyről a hulladékipar már évek óta beszél. A tanulmány szerint az Egyesült Királyságban nagyjából naponta egy hulladékkezelési tűzeset köthető a gyűjtés vagy a válogatás során összeroncsolódott vape-akkumulátorokhoz. Írországban a kukáskocsikban és válogatóművekben keletkezett tüzek három év alatt több mint 100 millió eurós kárt okoztak. A probléma nem az eszközre jellemző egyedi hiba, hanem a kommunális hulladékba kerülő lítiumakkumulátorok általános arányának növekedése — a vape ennek csak a leglátványosabb és leggyorsabban növekvő szegmense.
Scott megfogalmazása szerint a vapelés kettős probléma: egyszerre jelentős szilárdhulladék-kérdés és egészségügyi kérdés. Arra az elterjedt érvre pedig, hogy a vape jobb alternatíva a cigarettánál, úgy reagált, hogy legalább annyira rossz, ha nem rosszabb.
A munkavédelmi oldal, amiről ritkán esik szó
A tanulmány külön kiemel egy szempontot, amely a hazai gyakorlatban is releváns: a fémekben feldúsult maradékfolyadék foglalkozási kockázatot jelent a tárolás, a kézi mozgatás és különösen a szétszerelés során.
Ez nem elméleti probléma. Az eszközök akkumulátorának eltávolítása a kutatók tapasztalata szerint is rendkívül nehézkes – a házak ragasztottak, préseltek, gyakran csak roncsolással bonthatók. Aki manuálisan bontja őket, egyszerre van kitéve a mechanikai és a kémiai expozíciónak. A begyűjtési és ártalmatlanítási útvonalak hiánya miatt pedig sok helyen éppen a kézi bontás marad az egyetlen járható út.
A legolcsóbb termék volt a legszennyezettebb
A kutatás egyik legkellemetlenebb megállapítása nem analitikai, hanem társadalmi. Scott szerint volt egy márka, amely szinte minden mintában kiugrott: nemcsak ólmot, hanem rezet és cinket is rendkívül magas koncentrációban tartalmazott. Ez a márka egyben a legolcsóbb is volt a vizsgáltak közül.
Ebből következik a környezeti igazságosság kérdése: akik anyagi okokból a legolcsóbb termékeket választják, nagyobb valószínűséggel vannak kitéve a nehézfém-expozíciónak. A szabályozási kép sem segít. Az oldószerek és egyes szennyezők vizsgálata több joghatóságban előírás, a nehézfém-tartalom ellenőrzése és kommunikálása azonban jellemzően nem látható a fogyasztó számára – a címkézés betűmérete és szerkezete pedig gyakran akkor is olvashatatlanná teszi a biztonsági információt, ha az egyébként szerepel a terméken.
Mit nem mond ki a kutatás?
A korrekt értelmezéshez hozzátartozik egy fontos korlát: a vizsgálat nem mérte, hogy a fémek milyen arányban jutnak át a belélegzett aeroszolba, és mennyi jut el ténylegesen a tüdőbe normál használat mellett.
A szerzők tömegmérleg-számítással becsülték a felső határt: azonos márkájú és ízesítésű új, illetve használt termékek összehasonlítása alapján készülékenként legfeljebb mintegy 8000 mikrogramm réz, 500 mikrogramm ólom és 6000 mikrogramm cink kerülhet belégzésre. Ez elméleti maximum, nem mért expozíció – de a szerzők álláspontja szerint már a folyadékfázisban mért koncentrációk is indokolják a szigorúbb monitoringot és szabályozást.
Merre mutatnak a megoldások?
A kutatócsoport elsősorban terméktervezési beavatkozásokat sürget: könnyen bontható házszerkezetet, kivehető akkumulátort, újrahasznosítható műanyagokat és az egyutas eszközök helyett újratölthető rendszereket. Scott megjegyzése ugyanakkor józanul jelzi a piaci logikát: a gyártóknak kevés érdekük fűződik a tartósabb, könnyebben szétszerelhető termékhez, mert az eldobhatóság maga hajtja az ismételt vásárlást.
Ezért kerül a hangsúly a szabályozásra és a begyűjtésre. Európában több irányból érkezik válasz: Ausztriában 2027 elejétől tiltják az eldobható e-cigaretták értékesítését, az Egyesült Királyság már bevezette a tilalmat, miközben Hollandia elutasította a nemzeti tilalmat, és uniós szintű fellépést sürget. A begyűjtési oldalon a kiskereskedelmi visszavételi kötelezettség szigorítása és a válogatóművekben alkalmazott akkumulátorfelismerő technológiák jelentik a rövid távon működő eszközöket.
A magyar helyzet: egy hulladékáram, amely hivatalosan nem létezik
Itthon a kérdés másképp tevődik fel, mint Nyugat-Európában – és a hulladékgazdálkodás szempontjából rosszabbul.
Magyarországon az eldobható, ízesített vape nem egy szabályozandó termék, hanem egy nem forgalmazható termék. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) egyértelműen közli, hogy tilos az ízesített elektronikus cigaretták kereskedelme, a 2012. évi CXXXIV. törvény hatálya alá tartozó termékek kiskereskedelmének kizárólagos helyszínei pedig a Nemzeti Dohányboltok. A Magyarországra irányuló távértékesítés szintén tiltott. A legális kínálat ennek megfelelően lényegében az újratölthető, ízesítés nélküli készülékekre szűkül – vagyis pontosan arra a terméktípusra, amelyet az illinoisi és plymouthi kutatók megoldásként javasolnak.
A jogi tilalom azonban nem szünteti meg a fizikai hulladékot. Az eszközök ellenőrizetlen csatornákon – kétes eredetű webáruházakon, közösségi médiás hirdetéseken, határon túli beszerzésen keresztül, zárjegy nélkül – így is bejutnak az országba, és néhány hét használat után ugyanúgy hulladékká válnak, mint bárhol máshol.
És itt keletkezik a rendszerszintű probléma. Egy termék akkor finanszírozza a saját hulladékkezelését, ha a gyártó regisztrálja, adatot szolgáltat róla, és fizeti utána a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) díját. Az illegálisan behozott eszköz esetében ezek közül egyik sem történik meg: nincs bejelentkezett gyártó, nincs forgalombahozatali adat, nincs díjfizetés. A hulladék viszont attól még megjelenik – a lakossági kukában, a szállítójárműben, a válogatóműben.
Ez klasszikus gazdátlan hulladékáram. A kezelés költsége és a tűzkockázat a közszolgáltatási rendszerre, a válogatóművekre és végső soron a lakosságra hárul, miközben az a szereplő, amely a terméket piacra vitte, definíció szerint kívül van a rendszeren. A 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet előírásai – elkülönített gyűjtés, a települési hulladéktól elkülönített gyűjtőedény, térítésmentes visszavétel a forgalmazás helyén – papíron itt is érvényesek, a gyakorlatban azonban nincs az a forgalmazó, akinél a fogyasztó leadhatná azt az eszközt, amelyet hivatalosan sehol nem vásárolt.
Ez a magyar eset ezért tanulságos az osztrák és brit tilalmak fényében is. Ausztriában 2027-től, az Egyesült Királyságban már most tiltás lép a szabályozott értékesítés helyébe – a magyar tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a tilalom önmagában a hulladékproblémát nem oldja meg, csak láthatatlanná teszi. Amíg a szürkecsatornás beáramlás fennáll, addig szükség van a jogérvényesítés mellett egy olyan finanszírozási és begyűjtési útra is, amely nem a gyártói regisztrációra épül. Ennek hiányában a begyűjtés nem tud lépést tartani a keletkező e-hulladék mennyiségével, és a válogatóművekben gépi akkumulátorfelismerésre marad a védekezés utolsó vonala.
A most publikált mérési eredmények ehhez adnak új érvet. Eddig a vape elsősorban tűzkockázatként és elvesztegetett nyersanyagként jelent meg a hulladékgazdálkodási napirenden. A nehézfém-tartalom fényében a kérdés a veszélyes hulladék irányába tolódik – azzal a sajátossággal, hogy Magyarországon ez a veszélyes hulladék egy olyan termékből keletkezik, amelyet a nyilvántartások szerint senki nem hozott forgalomba.
Gyakori kérdések az e-cigaretta hulladék kockázatairól
Miért veszélyes az e-cigaretta hulladék a hulladéklerakóban?
A készülékekben maradó e-liquid ólomban, rézben, cinkben és nikkelben feldúsult. Ha az eszköz a vegyes kommunális hulladékkal lerakóba kerül, ezek a fémek a csurgalékvízbe mobilizálódhatnak, és nem megfelelő csurgalékvíz-kezelés esetén talajvízszennyezést okozhatnak. Emellett a beépített lítium-ion akkumulátor a gyűjtés és a válogatás során összeroncsolódva tüzet okozhat a járművekben és az üzemekben.
Milyen fémeket találtak az eldobható vape-ek folyadékában?
A vizsgálat öt elemet emelt ki: alumínium, réz, nikkel, ólom és cink. A nikkel és az ólom koncentrációja rendszeresen meghaladta a 100 mg/kg értéket, a rézé és a cinké pedig az 1000 mg/kg-ot. Az arzén, a kadmium, a króm és több más fém csak ritkán, mindig 10 mg/kg alatti szinten jelent meg.
Az alkatrészekből oldódnak ki ezek a nehézfémek?
Csak részben. A nikkel jelenléte magyarázható az e-liquiddel érintkező fémalkatrészek kioldódásával, a réz, az ólom és a cink azonban nem. Ezek az elemek a bontatlan készülékekben is jelen voltak, és a folyadék fogyásával fokozatosan feldúsultak a maradékban. Vagyis az e-liquid már eleve szennyezett, nem a használat hozza létre a problémát.
Hová kell tenni a lemerült eldobható e-cigarettát?
Az eldobható vape beépített akkumulátorral szerelt elektromos és elektronikus berendezés, ezért elektronikai hulladékként kell kezelni: hulladékudvarban vagy kijelölt elektronikai gyűjtőponton a helye, soha nem a vegyes kommunális kukában. A kukába dobott eszköz tűzveszélyt jelent a szállítójárműben és a válogatóműben egyaránt, és a benne maradt folyadék nehézfémeket mobilizálhat.
Magyarországon egyáltalán legális az eldobható vape?
Nem. Az SZTFH tájékoztatása szerint tilos az ízesített elektronikus cigaretták kereskedelme, az érintett termékek kiskereskedelmének kizárólagos helyszínei a Nemzeti Dohányboltok, és a Magyarországra irányuló távértékesítés is tiltott. A legális kínálat gyakorlatilag az újratölthető, ízesítés nélküli készülékekre szűkül. Az eldobható eszközök ettől függetlenül ellenőrizetlen csatornákon bejutnak az országba.
Ki fizeti az eldobható vape-ek begyűjtését itthon?
Jelenleg senki. A kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) arra épül, hogy a gyártó regisztrál, adatot szolgáltat és díjat fizet a forgalomba hozott termék után. Az illegálisan behozott eszköz esetében ezek egyike sem valósul meg, így gazdátlan hulladékáram keletkezik: a kezelés költsége és a tűzkockázat a közszolgáltatási rendszerre hárul.
Bizonyította a kutatás, hogy a fémek a felhasználó tüdejébe jutnak?
Nem. A vizsgálat a folyadékfázist mérte, és kifejezetten nem tesztelte, mennyi fém kerül át a belélegzett aeroszolba. A szerzők tömegmérleg alapján csak elméleti felső határt becsültek: készülékenként legfeljebb mintegy 8000 mikrogramm réz, 6000 mikrogramm cink és 500 mikrogramm ólom. Ez becsült maximum, nem mért expozíció.
- Turner, A., Scott, J. W., & Dabrowski, M. C. (2026). Aluminium, copper, nickel, lead and zinc in e-liquids from contemporary disposable vapes. Environmental Monitoring and Assessment, 198, 344. DOI: 10.1007/s10661-026-15145-z
- University of Illinois Urbana-Champaign News Bureau (2026. szeptember 8.): Vape waste poses risks to health and environment, analysis finds
- Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH): Tiltott ízesített elektronikus cigaretták
- 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről (Nemzeti Jogszabálytár)
