A zöld háztartásokról tartanak előadást szerda délután a szegedi Waldorf Iskolában: nemcsak a háztartásokban alkalmazható környezettudatos megoldásokról, hanem a zöld gondolkodás fontosságáról is szó esik majd. A program témája azért is fontos, mert így nemcsak kezelhetővé, hanem megelőzhetővé is válhatnak a problémák.
“Az előadás a zöld háztartások jellegét szeretné bemutatni, és megmutatni, mit is jelent ez valójában. Nemcsak iskolákban, más fórumokon is tartottunk már előadásokat hasonló témákkal kapcsolatban” – mondta el a Rádió 88-nak Ábrahám Krisztián, a Csongrád megyei Természetvédelmi és Környezetvédelmi Egyesület munkatársa. Hozzátette: nemcsak azokkal a közhelyek bemutatásával szeretnének foglalkozni, amikkel mindenki más is.
“A legtöbben a keletkező szeméttel foglalkoznak, az emberek pedig legtöbbször csak a bolttól a kukáig tartó történetét ismeri egy-egy terméknek. Az előadás egyfajta emlékezés is, hogy hogyan éltek a régi emberek, hogyan oldották meg az életüket úgy, hogy ne termeljenek túl sok hulladékot, valamint hogyan álltak hozzá a Föld kincseihez” – tudatta Ábrahám Krisztián.
A szakember szerint a legfontosabb szegmense a zöld háztartásoknak az, hogy sokkal tudatosabb legyen az emberek hozzáállása a dolgokhoz. A szerdai előadáson a termék egész életút-elemzését láthatják a résztvevők, vagyis a gyártástól kezdve mutatják majd meg a történetét. Ebből az is megismerhető, hogy milyen környezeti ráhatása van egyetlen vásárlói döntésnek. “Egy mobiltelefon gyártása során nagyjából 100 kilogramm hulladék keletkezik” – érzékeltette a Csemete munkatársa. Szerda este az elméleti előadás után a gyakorlatban is megmutatják majd, hogy min és hogyan lehetne változtatni az életünkben.
A cikk eredetiben itt olvasható.
Forrás: http://szegedcafe.hu