KezdőlapHÍRFOLYAMKörnyezetvédelmi előírások miatt le kell cseréni a hazai taxik negyedét

Környezetvédelmi előírások miatt le kell cseréni a hazai taxik negyedét

A magyarországi taxik negyedét le kell cserélni év végéig a környezetvédelmi előírások miatt, ez 2500 autót érint az országban, amelyből a fővárosban még 700 vár cserére – mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: ezzel együtt a taxisoknak – az uniós direktívához alkalmazkodó magyar szabályozás szerint – az év végéig meg kell újítaniuk a tevékenységi engedélyüket és vállalkozói engedélyüket is. A megújítást majd ötévente kell elvégezni, ehhez szakmai tesztet kell kitölteni, KRESZ-vizsgát kell tenni. A felkészítő képzések és vizsgák országosan tavaly októberben már elkezdődtek – mondta Metál Zoltán.

Metál Zoltán szerint mindezek nem okoznak érdemi változást a taxiszolgáltatásban.

MTI

Ladányi Roland
Ladányi Rolandhttp://envilove.hu
Ladányi Roland környezetvédelmi szakember és hulladékgazdálkodási szakértő, aki elkötelezett híve a fenntarthatóságnak és a körforgásos gazdaság népszerűsítésének. Szakmai tevékenységének központi eleme a dontwasteit.hu platform, ahol naprakész hírekkel, elemzésekkel és gyakorlati megoldásokkal segíti a környezettudatosabb szemléletformálást. Munkája során a hulladékcsökkentés és az erőforrások hatékony felhasználása mellett köteleződött el, összekötve a szakmai precizitást a közérthető tájékoztatással.
OLVASS TOVÁBB