Aláírásgyűjtés és új ökodesign-szabályok az elektromos háztartási cikkek tervezett avulása ellen

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) aláírásgyűjtést indított a „tartós” fogyasztási cikkek gyártók által már a gyártáskor betervezett elavulása ellen. Cél, hogy a televíziók, mosógépek, mobiltelefonok jótállása fokozatosan nőjön 5 majd 10 évre és a szándékosan betervezett elavulás büntethető legyen. Az összegyűlt aláírásokat az MTVSZ jogszabályi javaslataival együtt fogja átadni a kormánynak.

 

A tervezett avulással és az azt betervező gyártókkal szemben az európai szintű közös fellépés is új szakaszba lépett. Az EU döntéshozó szervei még december végén egyeztek meg, hogy az unió ökodesign-irányelvébe, mellyel a fogyasztók leginkább a háztartási gépekre vagy izzókra bevezetett energiacímkeként találkozhatnak, bekerül a javíthatóság is, mint teljesítendő kritérium. A hűtőknek, mosógépeknek, lámpáknak, TV-knek és monitoroknak 2021-től hosszabb élettartamúaknak kell lenniük és a gyártóknak biztosítaniuk kell, hogy a kisebb javításokat bárki el tudja rajtuk végezni, a kereskedelemben kapható háztartási szerszámokkal is.

 

Előírásra kerül, hogy a gyártóknak legalább az utolsó készülék értékesítésétől számított 7 évig biztosítaniuk kell egy adott típushoz a cserealkatrészt és azt 15 napon le is kell tudniuk szállítani. A javítást a világhálóra feltett ingyenes szerelési útmutatóval kell segíteni.

 

A felhasználók általi javíthatóság ugyanakkor csak a biztonsági kockázatot nem jelentő alkatrészekre, így pl. a hűtőszekrények ajtó-fogantyúira, ajtózsanérjaira vagy a polcok és az alsó üveglap cseréjére terjed ki. Bár a jövőben a készülékek LED-világításait is úgy kell kialakítani, hogy a LED cserélhető legyen és ne kelljen az egész készüléket kidobni, egy kiégett hűtőszekrény-világítás cseréje akár továbbra is minősülhet csak szakember által végezhető műveletnek.

 

Nem szabad elfelejteni, hogy a tartósság és a javíthatóság nem csupán kevesebb hulladékot, de kevesebb újonnan legyártandó készüléket is jelent, márpedig a gyártás is jelentős energiafelhasználással és hulladéktermeléssel jár. A gyártók környezetvédelmi elkötelezettségét szimbolizáló, az elérhető energiamegtakarítást előtérbe helyező kedvezményes háztartási gép csere programok erről hajlamosak megfeledkezni. Amennyiben a környezeti lábnyom egészét nézzük, a használati szakasz mellett gyártást és a hulladékkezelést is, a készülékcsere már nem is olyan környezetbarát.

 

Környezetvédő szervezetek ugyan üdvözlik az irányelv-módosításról szóló új megállapodást, ugyanakkor fenntartásaikat is hangoztatják, sokallják pl. a 15 napos határidőt. Az irányelvet továbbá ki kell terjeszteni más termékcsoportokra, pl. az okostelefonokra is és a szoftverekre kell fókuszálni, mert az egyre elektronizálódóbb készülékek az szoftverek állandó fejlődése miatt akkor is használhatatlanok lesznek, ha fizikai avulás nem történik.

 

Az MTVSZ petíciója itt írható alá.

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.