vasárnap, április 20, 2025
HomeHÍRFOLYAMEnergia répaszeletekből

Energia répaszeletekből

Megkezdődött a kampány  a Magyar Cukor (MC) Zrt. kaposvári gyárban. Az ország egyetlen működő cukorgyárában csütörtökön elkezdték az első répaszállítmányok feldolgozását, s ezzel elindult az idei 120. feldolgozási idény.

Hájos László, az MC Zrt. vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a kedvezőtlen időjárás miatt a tervezettnél mintegy 20 százalékkal kevesebb cukorrépára sikerült leszerződniük, így várhatóan 750-800 ezer tonna cukorrépát dolgoznak fel.


Ez elegendő ahhoz, hogy az Európai Unió által meghatározott – a hazai éves fogyasztás mintegy harmadát kitevő – 105 ezer tonnás cukorkvótát teljesítsék, illetve még e feletti mennyiséget is készítenek – tájékoztatott az igazgatóhelyettes. Hozzátette: a répa cukortartalma megfelelő, az első napon mért cukortartalom 16,5 százalékos és ez várhatóan így lesz a későbbiekben is.
Hájos László elmondása szerint a kaposvári gyárban a tervek szerint 100-105 napig tart a kampány. Ez idő alatt a mintegy 200 állandó és az idényre felvett 100 dolgozó négy műszakban, folyamatos munkarendben dolgozik.
A feldolgozáshoz szükséges energiaigény nagy részét a korábban hulladékként kezelt répaszeletek hasznosításával a társaság 100 százalékos tulajdonában lévő Biogáz Fejlesztő Kft. fermentorai biztosítják.

Forrás: MTI

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img