Földközi-tengeri mikroműanyag: a Levante-medence lett a műanyagszemcsék gyűjtőpontja

A földközi-tengeri mikroműanyag nem egyenletesen oszlik el: a felszíni áramlások kelet felé terelik, és a medence délkeleti sarkában, a Levante partjainál halmozódik fel. Ezt mutatja az Environmental Pollution folyóiratban megjelent, első medence szintű elemzés, amely 108 terepi vizsgálat adatait egy közel 580 ezer részecskét követő áramlási modellel kapcsolta össze. A kutatás egy meglepő eredményt is hozott: a víz és a halak szennyezettsége nem ugyanott a legnagyobb.

A Gironai Egyetem (UdG) és a barcelonai Tengertudományi Intézet (ICM-CSIC) kutatói, francia (LOCEAN-IPSL) és német (GEOMAR) társszerzőkkel, két irányból közelítették meg a kérdést. Egyrészt szisztematikusan átfésülték a 2012 és 2026 között megjelent szakirodalmat, és egységes mértékegységre hozták a felszíni vizekre, illetve a halakra vonatkozó mikroműanyag-adatokat. Másrészt számítógépes modellel követték, merre sodorják az áramlatok a tenger felszínére került részecskéket négy éven át.

Röviden: A földközi-tengeri mikroműanyag a medence délkeleti részén, a Levante-térségben koncentrálódik a legjobban, ahol egy köbméter tengervízben akár 324 részecske is előfordulhat. A halak szennyezettsége viszont máshol – többek között az Alborán-tengeren, Algéria partjainál és az Észak-Adrián – a legmagasabb, vagyis a vízminta önmagában nem jelzi előre, mennyi műanyagot nyelnek le a halak.

Miért különleges terep a Földközi-tenger?

A Földközi-tenger a világ egyik műanyagszennyezési gócpontja: a szakirodalom szerint a mikroműanyag-koncentráció itt akár négyszerese is lehet a globális átlagnak. A félig zárt medence vize lassan cserélődik, partvidéke sűrűn lakott, és a becslések szerint évente mintegy 229 ezer tonna műanyag kerül bele – ennek 70 százaléka mindössze három országhoz, Egyiptomhoz, Törökországhoz és Olaszországhoz köthető. A szárazföldi források mellett a tengerparti városok, a turizmus, a halászat és a folyók – különösen a villámárvizek idején – is jelentős terhelést okoznak.

A térség földrajza tovább erősíti a hatást. A kontinentális talapzat keskeny, így a nyílt tengeri áramlások közvetlenül elérik a partközeli vizeket, és gyorsan szállítják az anyagot a part és a mély medencék között. Az Atlanti-óceán felől a Gibraltári-szoroson beáramló víz Észak-Afrika partjai mentén kelet felé halad, majd egy sor örvényre és áramlásra bomlik. Ez a „szállítószalag” határozza meg, hová jut végül a szárazföldről bekerülő műanyag.

Közel hatszáz cikkből 108 felhasznált tanulmány

A kutatók a Web of Science és a Scopus adatbázisaiban 591 cikket azonosítottak, ezekből 11 szempont szerinti, háromlépcsős szűrés után 108 tanulmány maradt: 53 csak halakról, 47 csak vízmintákról, 8 pedig mindkettőről közölt adatot. A vízminták eredményeit egységesen darab/köbméter, a halakét darab/egyed értékre számolták át, majd mindent a Földközi-tenger halászati földrajzi alterületeihez (GSA-khoz) rendeltek. Így vált először összehasonlíthatóvá a teljes medence.

A földközi-tengeri mikroműanyag térképe: a Levante vezet

A felszíni vizek átlagos mikroműanyag-koncentrációja a teljes medencére vetítve 2,12 darab/m³ volt, de óriási szórással (±10,52), ami jól mutatja, mennyire foltszerű a szennyezés. A három legszennyezettebb alterület:

• Levante (GSA 27): átlagosan 6,79 darab/m³ – itt mérték a medence legmagasabb egyedi értékét is, 324,10 darab/m³-t;
• Nyugat-Szardínia (GSA 11.1): 3,18 darab/m³;
• Ciprus (GSA 25): 2,96 darab/m³.

A többi alterületen az átlag egyik esetben sem haladta meg a 2,75 darab/m³-t. A nyugati medencében – a sűrű beépítettség és a folyami terhelés ellenére – jellemzően alacsonyabb értékeket mértek. A szerzők ezt az erőteljesebb áramlásokkal, többek között az Északi-áramlással és az Algériai-medence örvényeivel magyarázzák, amelyek a nyílt tenger felé szétszórják a részecskéket.

Kilencven halfaj gyomrában találtak műanyagot

A halakra vonatkozóan 387 adatot gyűjtöttek össze, és 90 faj, valamint további 3, nemzetség szinten azonosított taxon esetében igazolták a mikroműanyag lenyelését. Az átlag 3,99 darab/egyed volt. A legmagasabb átlagos értékeket a medence déli részén mérték:

• Dél-Alborán-tenger (GSA 3): 13,2 darab/egyed;
• Algéria (GSA 4): 12,0 darab/egyed;
• Dél-Levante, Egyiptom (GSA 26): 8,39 darab/egyed.

Az átlag felett teljesített még többek között az Észak-Adria (GSA 17), a Ligur- és Észak-Tirrén-tenger, a Hammameti-öböl, Kelet-Szardínia és a Nyugati-Jón-tenger is. A legmagasabb egyedi értéket, 57,5 darabot, a Ligur-tengeren egy márnaféle (Chelon auratus) példányánál regisztrálták. Kiemelkedően szennyezettnek bizonyult a nagy borostyánmakréla (Seriola dumerili), az aranydurbincs (Sparus aurata) és három Chelon-faj is, mindegyik 10 darab/egyed feletti átlaggal. A legtöbb alterületen a szardínia (Sardina pilchardus, 13 GSA), a Boops boops és a vörös márna (Mullus barbatus, egyaránt 12 GSA) esetében mutattak ki mikroműanyagot.

Fontos árnyalat, hogy a darab/egyed mérőszám nem veszi figyelembe a halak méretét, mivel a legtöbb tanulmány nem közölt testtömeg-adatokat. Az értékek ezért a terhelés durva jelzőszámaként értelmezendők, nem pontos, testtömegre vetített koncentrációként.

Ahol a víz szennyezett, ott nem feltétlenül a hal az

A kutatás talán legfontosabb megállapítása, hogy a vízben és a halakban mért szennyezettség térben elválik egymástól. A Levante, Nyugat-Szardínia és Ciprus vize a legszennyezettebbek közé tartozik, a halaké viszont viszonylag kevésbé. Az Alborán-tengeren, Algériánál vagy az Észak-Adrián ugyanakkor mérsékelt vízszennyezettség mellett is magas a halak terhelése.

A szerzők szerint ennek több oka lehet. A halak mozognak, táplálkozási szokásaik eltérnek, és a mikroműanyagot nemcsak közvetlenül, hanem a táplálékláncon keresztül, illetve a tengerfenékről is felvehetik. Ráadásul a halminták egy-egy pillanatfelvételt rögzítenek, míg a vízszennyezettséget hosszabb távú áramlási folyamatok alakítják. A tanulság: a halak terhelése a medence egészéből érkező, összegzett jelzés, nem a helyi vízminőség tükre. Ezért javasolják a kutatók olyan indikátorfajok – elsősorban a Boops boops és a Mullus barbatus – egységes monitorozását, amelyek a medence nagy részén előfordulnak, könnyen mintázhatók, és a nyílt vízi, illetve a fenékközeli élőhelyet is lefedik.

Mit mutat a részecskekövető modell?

A megfigyelési adatok értelmezéséhez a kutatók az OpenDrift nevű nyílt forráskódú modellt használták, amelyet a Copernicus tengeri szolgáltatás 2006–2020 közötti áramlási adataival futtattak. Összesen 579 960 virtuális részecskét engedtek a tenger felszínére a medence teljes területén (a Márvány-, a Fekete- és az Azovi-tenger kivételével), és négy éven át követték útjukat. A földközi-tengeri mikroműanyag útjáról ezt mutatták az eredmények:

• Kelet felé tartó felhalmozódás: három év után a részecskék a keleti medence déli alterületein gyűltek össze. A Levantéban a részecskék száma több mint tízszeresére nőtt a kiinduló állapothoz képest. A nyugati medencében csak a Ligur- és Észak-Tirrén-tenger kapott valamivel több részecskét, mint amennyit eredetileg ott „elengedtek”.
• Partra vetődés: a részecskék 58,5 százaléka a négy év alatt legalább egyszer partot ért. A legszennyezettebb alterületekről induló részecskéknél ez az arány átlagosan 75,3 százalék, Ciprusnál, a Levanténál és Egyiptomnál pedig 85 százalék feletti volt. Az első partra vetődésig jellemzően mintegy egy év telt el.
• Erős kapcsolatok keleten: az Észak-Levantéból (Törökország déli partjai) a részecskék 66,6, Egyiptom partjaitól 60,1, Kréta térségéből 59,7, Ciprustól pedig 54,9 százaléka jutott el a Levantéba vagy a Dél-Levantéba. A Levantéban maradó részecskék aránya 67,1 százalék volt – ez a modell legerősebb kapcsolata.
• Megtartás: a szennyezett zónákba jutó részecskék sorsa változatos volt, de összességében a megmaradás dominált. A Dél-Levante 88, a Levante 93 százalékban tartotta meg a beérkező részecskéket.
• Hosszú utak: az Atlanti-óceánról érkező részecskék egy kis része (1 százalék alatt) négy év alatt egészen a medence legkeletibb pontjáig, a Levantéig eljutott.

A szennyezett vízterületek egymással szorosabban kapcsolódtak (átlagosan 33,4 százalék), mint a halak szempontjából kritikus területekkel (21,2 százalék). Érdekes szezonális különbség is kirajzolódott: a novemberben és decemberben induló részecskék nagyobb eséllyel (25 százalék felett) jutottak el a halak szempontjából szennyezett zónákba.

A kutatás korlátai

A szerzők maguk is hangsúlyozzák, hogy az eredmények óvatos értelmezést igényelnek. A feldolgozott vizsgálatok 84 százaléka partközeli vizekre koncentrált, sok alterületről pedig csak egy-két tanulmány, vagy egyáltalán semmilyen adat nem állt rendelkezésre – különösen a déli és keleti partoknál. A mintavételek kétharmada 300–335 mikrométeres lyukbőségű hálóval készült, amely a korábbi összehasonlítások szerint akár két és félszer kevesebb részecskét foghat be, mint egy 100 mikrométeres háló, vagyis a valós földközi-tengeri mikroműanyag-koncentráció magasabb lehet.

A modell egyszerűsítéseket is tartalmaz: nem számolt a szél és a hullámzás közvetlen sodró hatásával, a részecskék polimertípusával, sűrűségével, aprózódásával vagy biológiai bevonatosodásával. Az eredmények ezért a jellemző, hosszú távú áramlási tendenciákat mutatják, nem egy-egy konkrét szennyezési esemény pontos rekonstrukcióját.

Mit jelent ez a hulladékgazdálkodás számára?

A tanulmány legfontosabb üzenete, hogy a földközi-tengeri mikroműanyag nem marad ott, ahol a szárazföldről bekerül. Az egyik ország partjainál elszabaduló szemcsék évekkel később egy másik ország strandján vagy halainak gyomrában jelenhetnek meg. Ez a határokon átnyúló felelősség jól látszik a törökországi Alanya példáján is, ahol a helyi mikroműanyag-szennyezés miatt a turizmus is veszélybe került, és a szakértők az újrahasznosító üzemek szigorúbb ellenőrzését sürgetik.

A szerzők szerint a következő lépés a források pontos azonosítása – a városi hulladék, a folyók, a halászat és akvakultúra, valamint a hajózás arányának szétválasztása –, mert csak erre lehet célzott intézkedéseket építeni. A forrásoldali fellépés lehetőségei már ismertek. Egy svájci esettanulmány megmutatta, hogy a hatékony hulladékgazdálkodás jelentősen csökkentheti a műanyagszennyezést, a mikroműanyagok legnagyobb forrásai között pedig rendre ott vannak a szintetikus textíliák – amit az újrahasznosított poliészter mikroszál-kibocsátásáról szóló vizsgálat is alátámasztott. Ugyancsak figyelmet érdemel, hogy maguk az újrahasznosító létesítmények is szennyezőforrássá válhatnak, ha a feldolgozás során keletkező mosóvizet nem tisztítják megfelelően.

Szabályozási oldalon a kutatók a monitorozás egységesítését sürgetik: azonos hálóméretet és szűrőket, egységes mértékegységeket, rutinszerű polimer-azonosítást (FTIR vagy Raman-spektroszkópia), valamint a halak testtömeg-adatainak közlését. Mindez illeszkedne az EU Tengervédelmi Stratégiáról szóló keretirányelvének (MSFD) tengeri hulladékra vonatkozó 10. deszkriptorához, illetve a regionális együttműködést szolgáló UNEP/MAP rendszerhez.

A magyar olvasók számára is van kézzelfogható tanulság: az Észak-Adria, ahová minden nyáron magyarok tízezrei utaznak, a halak szennyezettsége alapján a kritikus térségek között szerepel, és a modell szerint az oda érkező részecskék közel ötöde a teljes szimuláció alatt ki sem került a térségből. A tenger tisztasága tehát nemcsak a parti országokon múlik – minden, a forrásnál meg nem fogott műanyag előbb-utóbb valahol a tengerben köt ki.

Gyakori kérdések a földközi-tengeri mikroműanyag kapcsán

Mennyi mikroműanyag van a Földközi-tenger felszíni vizeiben?

A felszíni vizek átlagos mikroműanyag-koncentrációja a teljes Földközi-tengerre vetítve 2,12 darab köbméterenként. Az érték azonban nagyon foltszerű: a Levante-térségben az átlag 6,79 darab/m³, és itt mérték a legmagasabb egyedi értéket is, 324,10 darabot köbméterenként. A nyugati medencében az erősebb áramlások miatt jellemzően alacsonyabbak a koncentrációk.

Miért halmozódik fel a mikroműanyag a Földközi-tenger keleti részén?

Elsősorban a tengeráramlások miatt. Az Atlanti-óceán felől érkező felszíni víz kelet felé halad, a keleti medence vize pedig lassan cserélődik, ezért a részecskék ott rekednek meg. A modellben a Levantéban három év után több mint tízszeresére nőtt a részecskék száma, és a beérkező részecskék 93 százaléka a térségben is maradt.

Ugyanott szennyezettebbek a halak, ahol a tengervíz?

Nem, a kutatás szerint a víz és a halak szennyezettsége térben elválik egymástól. A Levante, Nyugat-Szardínia és Ciprus vize a legszennyezettebb, a halaké viszont kevésbé. Az Alborán-tengeren, Algériánál és az Észak-Adrián ugyanakkor mérsékelt vízszennyezettség mellett is magas a halak terhelése, mert a halak mozognak, és a táplálékláncon keresztül is felveszik a részecskéket.

Mely halfajokban találtak mikroműanyagot a Földközi-tengerben?

A kutatás 90 halfajban és további három, nemzetség szinten azonosított taxonban igazolta a mikroműanyag lenyelését. A legtöbb alterületen a szardíniában, a Boops boops fajban és a vörös márnában mutatták ki. Kiemelkedően magas, egyedenként 10 darab feletti átlagot mértek a nagy borostyánmakrélánál, az aranydurbincsnál és három Chelon-fajnál.

Mennyire pontosak a kutatás eredményei?

Az eredmények a jellemző tendenciákat mutatják, nem minden térségre pontos mérést. A vizsgálatok 84 százaléka partközeli vizekre koncentrált, több alterületről alig volt adat, a gyakran használt 300–335 mikrométeres hálók pedig kevesebb részecskét fognak be a finomabbaknál. A modell nem számolt a szél és a hullámzás sodró hatásával, így a valós szennyezettség magasabb is lehet.

🔗 Hivatalos források és hivatkozások: 👉

• Tudományos publikáció (Environmental Pollution, 406. kötet, 2026, nyílt hozzáférés): 👉 Garcia-Garin, O., Artana, C., Minsart, J., Clavel-Henry, M.: Systematic review of microplastic concentrations in water and fish: Modelling distribution patterns and transport dynamics across the Mediterranean Sea – DOI: 10.1016/j.envpol.2026.128690
• Nyílt adatbázis (Zenodo): 👉 Microplastic concentrations in water samples and ingested by fish from peer-reviewed studies in the Mediterranean Sea

Egységes szerkezet, gyors válaszok: cikkeinket úgy építjük fel, hogy az olvasók és az MI-alapú keresők is könnyen megtalálják bennük a lényeget. A szövegek MI-eszközök segítségével, szerkesztői ellenőrzés mellett készülnek.