A debreceni önkormányzat legutóbbi ülésén több olyan kérdésben is döntéseket hozott, melyek közvetlenül befolyásolhatják a lakosok komfortérzetét – írja a dehir.hu.
Ilyen például az, hogy a szelektív hulladékgyűjtést próbálják Debrecenben a jelenleginél nagyobb területre kiterjeszteni. Ezekről beszélt a Debrecen Televízió Közügy című műsorában Balázs Ákos, a Fidesz frakcióvezetője és Csikai József, a Jobbik önkormányzati képviselője.

Egyre nagyobb teret hódít a szelektív szemétgyűjtés
– Évekkel ezelőtt először a józsai városrészben indult el a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés – emlékeztetett Balázs Ákos. – Három sárga zsákot kapott minden család, és ezekben kellett elhelyezni a szétválogatott hulladékot, amit aztán elszállítottak. Ez sikeres volt Debrecenben, évről évre többen használták. Később a Liget Lakóparkban is meghonosodott a módszer. Most azonban változott a törvény, a kormányzat előírja, hogy az egész város területén meg kell oldani a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést. Arról hozott most döntést a közgyűlés, hogy a belvárosra és a keleti városrészre is kiterjeszti azt a szolgáltatást. Ez jó hír, mert a közvetlenül a házaknál lehet gyűjteni a hulladékot, és az utcai gyűjtőedények nem telnek meg olyan hamar.
– Ez a Jobbik frakciója számára is üdvözlendő dolog – tette hozzá Csikai József. – Reméljük, hogy hozzá fog járulni a tisztább városkép kialakulásához.
A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.dehir.hu