hétfő, április 21, 2025
HomeHÍRFOLYAMKSH: A szemétszállítás ára jelentősen emelkedett

KSH: A szemétszállítás ára jelentősen emelkedett

Az elemzői várakozásoknál alacsonyabb, 1,8 százalékos infláció volt májusban és az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az éves áremelkedést visszafogta, hogy a rezsicsökkentés eredményeként a háztartási energia 8,5 százalékkal, ezen belül a gáz és a villany 10 százalékkal kevesebbe került, mint tavaly májusban, de 5,1 százalékkal olcsóbb volt az üzemanyag is. A tartós fogyasztási cikkek ára 1,8 százalékkal esett.


Az élelmiszerek ára ugyanakkor jóval az átlag felett, 3,7 százalékkal emelkedett, főként az idényáras élelmiszerek 17,1 százalékos drágulása miatt. A szolgáltatások ára is jelentősen, 4,1 százalékkal emelkedett, alapvetőenszemétszállítás díjának 7,7 és a helyi tömegközlekedés 5,3 tarifáinak növekedése miatt.
A szezonálisan kiigazított maginfláció az áprilisival megegyező 0,2 százalékos volt az előző hónaphoz és 3,2 százalékos volt az egy évvel korábbihoz képes egyaránt.
A nyugdíjas fogyasztói árindex a teljes kosárra vetített éves áremelkedésnél alacsonyabb, 1,7 százalékos drágulást jelzett májusban.

Forrás: MTI

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img