Lázár János a Hír TV-nek azt mondta – idézték őt –, hogy az állami kézbe került Főgáz átvilágításánál a számlázás, a mérés manipulálására utaló adatokat találtak. A fideszes politikus szerint a vállalat számos esetben 20-30 százalékkal többet számlázott a társasházaknak, az általuk kért óracserét pedig – amellyel pontosítani lehetett volna a mérést – elutasította. A miniszter indokoltnak tartja, hogy a gáz- és a villamosenergia-szektor után a víz- és hulladékszállítási szolgáltató cégek számlázási, mérési gyakorlatát is felülvizsgálják.

Lázár János azt mondta: át kell nézni a víz- és a hulladékszállítási szolgáltatást is, mert képviselőként az a gyanúja, hogy a nagy szolgáltató cégek manipulálták a számlázást, a mérést és a teljesítést is. Hogy „hányan panaszkodtak rendszeresen a gáz fűtőértékére, használati értékére, ezt most nem kell külön mondanom. Tehát minőségi és technológiai túlszámlázás van az én véleményem szerint” – fogalmazott.

Forrás: MTI