A korábbinál praktikusabb, harang alakú edényekre cserélték az adyvárosi tó melletti szelektív hulladékgyűjtő szigetek tárolóit. Jövő hét közepéig az összes városrészben megtörténik a csere, a 165-ből 52 helyen újítják meg részben, vagy teljesen a hulladék-szigeteket – írja a gyorplusz.hu.
A helyszínen Radnóti Ákos alpolgármester elmondta, az egyes frekventált részeken – mint például a megszépült adyvárosi tó mellett terület – mindenképp elvégzik a hagyományos hulladékgyűjtő edények cseréjét harang alakúra, amelybe kialakítása révén kisebb eséllyel kerülnek nem oda való anyagok, illetve kevésbé lehet hozzáférni a benne lévő hulladékhoz.
Az új gyűjtőládákat másfajta technikával, alulról, darus autóval ürítik a szolgáltató munkatársai. „Kérem a lakosság együttműködését, ne tegyenek az edényekbe más jellegű hulladékot, illetve melléjük se szemeteljenek” – hívta fel a figyelmet az alpolgármester.
Kövecses Péter, a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. műszaki vezetője hangsúlyozta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél kevesebb idegen anyag kerüljön a gyűjtőkbe. „A győri üveghulladék az elmúlt időszakban olyan szennyezettséget ért el, hogy veszélybe került a további hasznosíthatósága” – mondta és hozzátette, a korábbi 1100 literes edények helyett 1500 literes tárolókat helyeznek ki.
A kapacitásbővítés mellett azonban ugyanolyan gyakorisággal ürítik az edényeket: a papír- és műanyaggyűjtőt naponta, a fém- és üvegtárolót pedig hetente, lakossági bejelentésre pedig megvizsgálják, hogy szükséges-e a hulladék még gyakoribb elszállítása.
A köztisztasággal kapcsolatos bejelentéseket, kérdéseket az edényeken lévő 06-80/911-026-os zöld számon várják.
Fotó: Marcali Gábor
A cikk eredetiben itt olvasható: http://gyorplusz.hu