péntek, április 18, 2025
HomeHÍRFOLYAMRezsicsökkentési problémák Nagykanizsán

Rezsicsökkentési problémák Nagykanizsán

A múlt hét végén találkozóra hívta Cseresnyés Péter polgármester a közös képviselőket, mert az emberek arról panaszkodtak, nem csökken a rezsijük, s ennek okát főként a hulladékszállítási díj emelkedésében látják. A jelenlegi helyzet ismeretében csökkenésről jövőre sem lesz szó, mert a vonatkozó törvény szerint 2014-ben duplájára emelkedik a hulladéklerakási járulék.

A polgármester azt ígérte, megvizsgáltatja a felvetett panaszt. Mi magunk is kíváncsian várjuk az eredményt. Annál inkább is, mert portálunk elsőként mutatott rá arra, hogy a társasházakban élő embereket milyen formában érinti majd az új hulladéktörvény, amely bevezette a tonnánként megfizetendő hulladéklerakási járulékot, és ilyen módon egy átlagos méretű, hétköbméteres tárolóedény egyszeri ürítési díját a hulladékszállítási díjon felül 21 ezer forinttal emelte meg, jövőre ez az összeg 42 ezer forintra növekszik, majd 63 ezerre, míg végül 84 ezer forintba éri el 2016-ban a maximumát.

Mint emlékezetes a 2012. évi CLXXXV. törvény 2013-tól hulladéklerakási járulékot vezetett be, ezt a lerakók üzemeltetőinek az elhelyezett hulladék mennyisége és fajtája alapján kell megfizetniük. A járulék mértéke 2013-tól évente növekszik 2016-ig. A befolyt összeget a Vidékfejlesztési Minisztérium a hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatokra fordítja. A járulékkal a cégeket a hulladék szétválogatására ösztönzi a kormány. A cél az, hogy a közszolgáltató cégeknek a szemét lerakása helyett az legyen az érdekük, hogy a lakosság szelektíven gyűjtse a hulladékot.

 A cikk eredetiben itt olvasható.

Forrás: http://kanizsahir.hu

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img