kedd, március 18, 2025
HomeHÍRFOLYAMSzemét helyzet: egyelőre nem áll le a hulladékszállítás Fóton

Szemét helyzet: egyelőre nem áll le a hulladékszállítás Fóton

Júliusban a fóti postaládákba is bedobott szórólapon arról tájékoztatta a háztartásokat a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft., hogy ha a rajtuk kívül álló okok miatt kialakult gazdasági-pénzügyi helyzetük érdemben nem változik, akkor csak 2015. szeptember 1-ig képesek biztosítani a hulladékszállítás zavartalan működtetését, és addig is a nem fizető ügyfeleik hulladékát már nem tudják elszállítani. Az aktuális helyzetről megkeresésünkre Farkas Balázs ügyvezető igazgató adott tájékoztatást – írja a helyikozelet.hu.

Mint az az említett szórólapon olvasható, a Zöld Híd ügyfeleinek tartozása júliusra elérte az 500 millió forintot, amely a szolgáltatónál dolgozók 9 havi munkabérének megfelelő összeg. Mint azt Farkas Balázs ügyvezetőtől megtudtuk, Fóton a mai napon 2372 ügyfél és 6 társasház 70 339 622 forinttal tartozik a Zöld Hídnak, ebből 43 702 941 forint az egy évet is meghaladó tartozás. Ügyvezető úr tájékoztatójában kiemelte: néhány fóti ügyfelük azt sérelmezi, hogy cégük nem jogszerűen hajtotta végre a rezsidíjcsökkentést, mert annak értelmében a 2012. áprilisi díjhoz képest kellet volna csökkenteni. Mint írta: ebben az időpontban Fóton egy másik cég, alacsonyabb díjért, de jóval szűkebb szolgáltatási tartalommal látta el a közszolgáltatást, ezért ha a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. azt a díjat vezette volna be a rezsidíjcsökkentés végrehajtásakor, már nem lenne színvonalas hulladékgazdálkodás a régióban.

A júliusi szóróanyagban arról is tájékoztatta a háztartásokat a szolgáltató, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel a nem fizető ügyfelek hulladékát a továbbiakban már nem tudják elszállítani, vagyis csak az érvényes matricával rendelkező kukákban, és a szabványos zsákokban elhelyezett hulladékot gyűjtik majd be. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre Farkas Balázs ügyvezető igazgató azt írta válaszában, hogy a matricás azonosító rendszer élesítését már megkezdték, és eddig 16 települést vontak be az ellenőrzésbe. Mint írta: a fóti ügyfeleket a számlalevelekben és a helyi médiákon keresztül fogják arról értesíteni, hogy pontosan mely időponttól nem ürítik az azonosítóval nem rendelkező kukákat. Ez várhatóan az év végi matricaküldést követően fog elkezdődni, ezért addig az időpontig minden fóti lakosnak lehetősége van rendezni a tartozását, és így megkaphatják majd a 2016. évre érvényes matricát is.

A szolgáltatótól arra is választ kértünk, hogy a jelenlegi helyzetükben előre láthatóan meddig tudják biztosítani a hulladékszállítás zavartalan működését. Farkas Balázs ügyvezető igazgató válaszában arról adott tájékoztatást, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pozitív hozzáállásának köszönhetően a Zöld Híd elkerülte a fizetésképtelenséget, ezért nem kell szüneteltetniük a közszolgáltatást. Mint írta: számos, idén bevezetett hatékonysági intézkedésnek köszönhetően a cég likviditási helyzete stabil. Majd hozzátette: „Ez csak azt jelenti, hogy a hulladékgazdálkodási rendszer rövid távon üzemeltethető, a bajok akkor fognak kezdődni, ha a nagy értékű hulladék feldolgozó technológiai berendezéseinket – amelyek 5 év óta 2 műszakban üzemelnek – cserélni kell, ugyanis a bevételeink csökkentésével a működési költségeink egy részét a visszapótlási (amortizációs) tartalék keretből fedezzük.”

Végül kiemelte: „Ezúton is felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a számláik határidőre történő befizetése és tartozásaik rendezése esetén megmenthetik ezt a példamutatóan működő hulladékgazdálkodási rendszert az összeomlástól.”

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.helyikozelet.hu

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img