Tervezett avulás: miért kell újragondolni a fogalmat? Egy friss jogi tanulmány az EU és Ausztrália reformjairól

A tervezett avulás régóta közismert jelenség: termékek, amelyek a szükségesnél hamarabb romlanak el, nehezen javíthatók, vagy egyszerűen „kimennek a divatból”. Az Európai Unió 2024-ben már kifejezetten tiltani kezdte az ehhez kapcsolódó gyakorlatokat, Ausztrália pedig a javításhoz való jog körüli vitákkal próbál felzárkózni. Margherita Feleppa, a Wollongongi Egyetem (University of Wollongong) oktatójának előzetes publikációja szerint azonban mindkét szabályozás ugyanabba a csapdába esik: túl szűken értelmezi azt, amit szabályozni akar. A tanulmány a University of New South Wales Law Journal 2026-os évfolyamában jelenik meg, a szerzői kézirat már elérhető.

Röviden: A tervezett avulás fogalmát újra kell gondolni, mert a mostani szabályozás túl szűken, főként fogyasztóvédelmi kérdésként kezeli. Feleppa szerint a jelenség több, egymásra épülő gyakorlatból áll, a kínálati és a keresleti oldalt egyaránt érinti, és a fogyasztóvédelem mellett a szellemi tulajdon- és a versenyjogot is. Hatékony fellépés ezért csak a körforgásos gazdaságra való átállás részeként, egységes keretben képzelhető el.

Miről szól a tanulmány?

A szerző a doktori kutatására építve azt vizsgálja, hogyan változott a fogalom értelmezése az elmúlt években meghozott szabályok fényében. Kiindulópontja egyszerű: a döntéshozók egyetértenek abban, hogy valamit tenni kell a rövid életű termékek ellen, abban viszont nincs egyetértés, mit is jelent pontosan a jelenség.

A nyitott kérdések listája hosszú. Csak a termékélettartam szándékos lerövidítéséről van szó? Ha igen, mi bizonyítja a szándékot? Milyen cselekvések vagy mulasztások teszik elavulttá a termékeket? És ki a felelős: a gyártó, a kereskedő vagy a vásárló is?

A tanulmány négy lépésben halad: feltárja a fogalom történetét és a körülötte zajló szakmai vitát, összeveti az uniós és az ausztrál szabályozást, javaslatot tesz egy tágabb fogalomra, végül levonja a következtetéseket.

Honnan ered a tervezett avulás fogalma?

A kifejezés meglepő módon nem környezetvédelmi, hanem válságkezelési javaslatként született. Bernard London 1932-ben megjelent könyvében azt javasolta, hogy a nagy gazdasági világválság után az állam minden termékhez rendeljen előre meghatározott „használati időt”, amelyről a vásárlót is tájékoztatják. A cél a fogyasztás és ezzel a foglalkoztatás fenntartása volt.

Egészen más értelmet kapott a fogalom a Phoebus-kartell nyomán. Az 1920-as években az izzógyártók összehangoltan rövidítették meg termékeik élettartamát, hogy növeljék az eladásokat, természetesen a vásárlók tájékoztatása nélkül. Itt már nem állami politikáról, hanem vállalati stratégiáról van szó. A tanulmány idézi Pierre-Emmanuel Moyse kanadai jogtudós ellenvetését is: szerinte a Phoebus-ügy valójában versenyjogi, piacfelosztási ügy volt, amelyben a rövidebb élettartam csak egy elem volt a nagyobb mintázatban.

Ma a jelenség a klímaválsághoz kötődik a leginkább. A szakirodalom egy része már kifejezetten klímakérdésként beszél a tartós, javítható termékekről.

Programozott, korai vagy idő előtti? A szóhasználat sem semleges

A fogalom körüli bizonytalanságot a terminológia is jól mutatja. Moyse szerint a vállalati stratégiára a „programozott” jelző a pontos, a „tervezett” szót az állami tervekre kellene fenntartani. Mások a kettőt szinonimaként kezelik, mindkét esetben a gyártói oldal felelősségét hangsúlyozva. Az újabb szakirodalom gyakran semlegesebb kifejezéseket használ (korai, idő előtti avulás), amelyek nem feltételeznek szándékot, csak azt rögzítik, hogy a termék a kelleténél hamarabb válik használhatatlanná. Anaïs Michel belga kutató szerint ez a megközelítés azért is hasznos, mert a fogyasztók szerepét is magában foglalja.

A szabályozás sem egységes. Az uniós dokumentumok szinte felcserélhetően használják a tervezett, a korai és az idő előtti avulás kifejezéseket, a különböző nyelvi változatok pedig sokszor eltérően fordítják őket. Az ausztrál Termelékenységi Bizottság (Productivity Commission) ezzel szemben élesen megkülönböztette a szándékos élettartam-rövidítést a termékek általános „rövidülésétől”.

A szűk, szándékra épülő értelmezés legnagyobb gyengesége a bizonyítás. A tanulmány szerint egy kanadai kis értékű perekkel foglalkozó bírósági vizsgálat is megerősítette, hogy szinte lehetetlen bizonyítani a szándékos stratégiát. Az olasz versenyhatóság 2018-ban megbírságolta az Apple-t és a Samsungot, mert a cégek a készülékeket lassító szoftverfrissítések telepítésére ösztönözték a felhasználókat. Az olasz Államtanács azonban 2023-ban megsemmisítette a Samsung bírságát, mert a fogyasztói panaszoknál közvetlenebb bizonyítékot várt volna. Az egyéni vásárlónak sem pénze, sem eszköze nincs ilyen műszaki bizonyítékok felkutatására.

Nemcsak a gyártó, a vásárló is része a képletnek

A korai szakirodalom egyértelműen a vállalatokat tette felelőssé. Vance Packard 1960-as könyve még úgy fogalmazott, hogy a fogyasztóknak nincs választásuk, a termékek értékesítési módja miatt kénytelenek hulladékot termelni. Az újabb kutatások már a vásárlói oldalt is vizsgálják. Lise Magnier és Ruth Mugge definíciója szerint akkor beszélhetünk avulásról, amikor a fogyasztó lecserél egy terméket, holott ezt a termék kialakításának (például javíthatóságának) vagy a saját gondolkodásának megváltozása elkerülhetővé tette volna.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) két típust különböztet meg. Az abszolút avulás a termék tényleges meghibásodása, ezt elsősorban a tervezés határozza meg. A relatív avulás ezzel szemben egy még működő termék lecserélését jelenti, például marketing, divat vagy kompatibilitási változások hatására. A kettő a gyakorlatban gyakran egyszerre jelentkezik: a vásárló a reklám hatására is cserél, miközben a régi eszköz az új modellek miatt valóban kevésbé használható.

Ezt a kettősséget jól mutatja a WEEE Forum idei felmérése is, amelyről a fast tech jelenségét bemutató cikkünkben írtunk: a vásárlók tudják, hogy az olcsó kütyük hamar tönkremennek, mégis elfogadják ezt az alkut. Feleppa következtetése ebből az, hogy a megoldásnak is kétoldalúnak kell lennie: egyszerre kell szabályozni a termékeket és segíteni a fogyasztói döntéseket.

Egy probléma, sok gyakorlat és több jogterület

A tanulmány egyik legfontosabb állítása, hogy a rövid termékélettartam ritkán egyetlen döntés eredménye. Jellemzően több gyakorlat kombinációjáról van szó:

• gyenge tartósság: olcsóbb, kevésbé ellenálló anyagok és alkatrészek;
• a javíthatóság kitervezése: összeragasztott alkatrészek, megszüntetett alkatrész-utánpótlás és karbantartás;
• a csere megkönnyítése: beszámítási akciók, drága javítás, a nem gyári alkatrészek akadályozása;
• a javítási piac ellenőrzése: a kézikönyvek és alkatrészek csak a márkaszervizek számára érhetők el;
• folyamatos termékfejlesztés: éppen csak annyi újítás, ami a cserére ösztönöz, valamint új csatlakozók és megszűnő kompatibilitás;
• az átláthatóság hiánya: például olyan frissítések, amelyek hatását a gyártó nem közli.

Ezek a gyakorlatok nem csak a fogyasztóvédelmi jogot érintik. A javítási információk visszatartása szellemitulajdon-jogi kérdés: a gyártók szerzői jogi igényekkel vagy ezek fenyegetésével riasztják el a független javítókat. A tanulmány felidézi Tim Hicks ausztrál blogger esetét, aki 2012-ben a Toshiba fellépése miatt kénytelen volt eltávolítani a honlapjáról a laptopok javítási kézikönyveit, mert nem engedhette meg magának a pereskedést. A független szervizek kizárása pedig versenyjogi probléma, amely különösen a gazdákat sújtja: a mezőgazdasági gépeket sokszor csak a gyártó hálózata javíthatja. Az Egyesült Államokban a farmerek 2023-ban önkéntes megállapodást kötöttek a John Deere-rel, Ausztráliában viszont az önkéntes út nem működött.

Mit tett eddig az EU?

Az unió 2020-ban, az új körforgásos gazdasági cselekvési terv részeként ígérte meg, hogy a fenntartható termék lesz a norma. Ennek nyomán 2024-ben három, egymást kiegészítő jogszabály született.

A fogyasztók zöld átállásban betöltött szerepét erősítő (EU) 2024/825 irányelv hét, a tervezett avulással összefüggő gyakorlatot minden körülmények között tisztességtelennek minősít. Ilyen például, ha a kereskedő a technikailag indokoltnál korábbi fogyóeszköz-cserére ösztönöz, vagy szükségesnek tüntet fel egy szoftverfrissítést, amely valójában csak funkciókat bővít. Ezeknél nem kell vizsgálni, hogy a gyakorlat torzítja-e az átlagfogyasztó döntését, ami jelentősen megkönnyíti a fellépést. Az irányelv emellett a tartósságot és a javíthatóságot is felvette azon szempontok közé, amelyekről tilos megtéveszteni a vásárlót, illetve amelyekről lényeges információt nem lehet visszatartani.

A javításhoz való jogról szóló (EU) 2024/1799 irányelv a kétéves jótállási idő alatt egy plusz évvel jutalmazza azt, aki csere helyett a javítást választja. A jótállás lejárta után a gyártóknak bizonyos termékcsoportoknál javítást kell kínálniuk, észszerű áron kell biztosítaniuk az alkatrészeket, és nem akadályozhatják a javítást szerződési feltételekkel, hardveres vagy szoftveres megoldásokkal. Azt sem tagadhatják meg, hogy egy korábban független szervizben javított terméket megjavítsanak. A tagállamoknak 2026. július 31-ig kellett átültetniük a szabályokat; hogy a szabályok önmagukban mennyire változtatják meg a javítási szokásokat, arról egy német kutatás alapján a javításhoz való jog valódi helyzetét elemző cikkünkben olvashat.

A fenntartható termékekre vonatkozó ökodizájn-rendelet (ESPR, (EU) 2024/1781) már a tervezőasztalnál avatkozik be: az uniós piacon forgalmazott termékeknek tartósnak és javíthatónak kell lenniük, ezt a digitális termékútlevél teszi nyomon követhetővé. A rendelet az eladatlan fogyasztói termékek megsemmisítését is korlátozza; az első konkrét lépésről, az eladatlan ruhák és cipők megsemmisítésének tilalmáról korábban beszámoltunk. Hogy ez a keret hogyan alakítja át az ipari gondolkodást, arról a körforgásos gazdaság ipari szerepéről szóló írásunk szól részletesebben.

Feleppa szerint ez példa nélküli előrelépés, de két ponton gyenge. Egyrészt a jótálláson túli javítási kötelezettség csak a mellékletben felsorolt termékcsoportokra vonatkozik. Másrészt a javítást akadályozó technikák tilalma nem érinti a szellemi tulajdon védelmét, vagyis a megfogalmazás alapján a szerzői jog felülírhatja a javításhoz való jogot. Az uniós csomag összességében fogyasztóvédelmi fókuszú marad, a szellemi tulajdon- és a versenyjogot alig érinti. Az ESPR piaci szintű megközelítése a szerző szerint jó irány, de a végrehajtási jogszabályok még csak most készülnek.

Ausztrália: javítás igen, átfogó tilalom nem

Ausztráliában egyetlen javítási törvény van érvényben: a 2021-es szabályozás, amely a gépjárműgyártókat kötelezi a javítási információk megosztására a független szervizekkel. A Termelékenységi Bizottság ugyanebben az évben jelentést készített a javításhoz való jogról. Ebben megállapította, hogy egyes termékeknél jelentős és szükségtelen akadályok nehezítik a javítást, és több hasznos változtatást is javasolt, például garanciát a szoftverfrissítésekre, illetve szerzői jogi módosításokat. Általános javítási jogot vagy a tervezett avulás tilalmát azonban nem javasolta.

Feleppa, Jesse Adams Stein kutatóra hivatkozva, úgy látja, hogy a jelentés a fogalom bonyolultságát és vitatott terminológiáját „füstfüggönyként” használta: mivel nincs elég bizonyíték a szándékra, és a fogyasztók is felelősek, nincs szükség erőteljes beavatkozásra. A fogyasztói felelősség felvetése a szerző szerint csak akkor lenne értelmes, ha a jelentés a vásárlói magatartásra is javasolt volna megoldásokat, de ezt nem tette meg.

Az elmúlt egy évben azonban mozgás indult. 2025 novemberében bejelentették a mezőgazdasági gépek javítására vonatkozó kötelező szabályozást, elkészült az első nemzeti körforgásos gazdasági keretrendszer, a Termelékenységi Bizottság pedig 2026 januárjában közzétette a körforgásos gazdaság lehetőségeiről szóló zárójelentését. Napirenden van a hulladékgazdálkodási törvény felülvizsgálata is, akár az uniós ESPR mintájára. A kormány új, 2035-ös célja a 2005-ös kibocsátás 62–70 százalékos csökkentése, ami a szerző szerint tovább erősíti a reform szükségességét.

A szerző javaslata: tágabb fogalom, körforgásos keret

A tanulmány zárógondolata három elemből áll. Először: a fellépés nem szűkülhet le a javításhoz való jogra. A javítás a legfontosabb terület, mert szinte minden fogyasztót érint – aki nem tudja megjavíttatni a termékét, az újat vesz –, de a marketingre, a kompatibilitásra és a tartósságra épülő gyakorlatok is rövidítik a termékek életét.

Másodszor: a szabályozásnak több jogterületen egyszerre kell mozognia. A fogyasztóvédelem mellett a szellemi tulajdonjog (javítási kivételek, a javítási információk hozzáférhetősége), a versenyjog (a független javítók kizárásának tilalma, kötelező információmegosztás) és a terméktervezési szabályozás is része a megoldásnak.

Harmadszor: a tervezett avulás elleni fellépést a körforgásos gazdaságra való átállás részeként kell kezelni. A tanulmány ehhez jogi alapokat is felsorol: a Párizsi Megállapodás vállalásait, az egészséges környezethez való jog nemzetközi elismerését, az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2024-es svájci klímaügyben hozott ítéletét, valamint a Nemzetközi Bíróság 2025-ös tanácsadó véleményét, amely szerint az államoknak kötelességük védeni az éghajlatot.

Miért fontos ez a hulladékgazdálkodásnak?

A hulladékipar a rövid termékélettartam végeredményével találkozik. A tanulmány által idézett ENSZ Global E-waste Monitor 2024 szerint egyetlen év alatt rekordmennyiségű, 62 milliárd kilogramm e-hulladék keletkezett, és ennek csak 22 százalékát gyűjtötték be és hasznosították dokumentáltan. A keletkezés közel ötször gyorsabban nő, mint az újrahasznosítás. Hogy Európa ebből mennyit szállít el a határain kívülre, arról az e-hulladék-exportról szóló cikkünkben írtunk.

A klímahatás legalább ilyen jelentős. Okostelefonoknál a gyártási szakasz adja az éves életciklus-lábnyom 85–95 százalékát, vagyis minden évnyi plusz használat számít. Az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) becslése szerint ha az unióban használt okostelefonok, notebookok, mosógépek és porszívók öt évvel tovább működnének, az nagyjából 10 millió tonna szén-dioxidot takarítana meg, ami ötmillió autó egyéves forgalomból való kivonásával egyenértékű.

A tanulmány legfontosabb üzenete ezért a hulladékgazdálkodás számára is egyértelmű: a legjobb gyűjtőrendszer sem pótolja azt, ha a termékek eleve nem készülnek tartósra és javíthatóra. A megelőzés ott kezdődik, ahol a tervezett avulás: a tervezőasztalnál, a jogszabályoknál és a vásárlási döntésnél.

Gyakori kérdések a tervezett avulás fogalmáról

Mit jelent a tervezett avulás?

A tervezett avulás olyan gyakorlatok összessége, amelyek miatt egy termék a szükségesnél hamarabb válik használhatatlanná vagy elavulttá, így a vásárló újat vesz. Ide tartozik a gyenge tartósság, a nehezen javítható kialakítás, a drága vagy elérhetetlen alkatrész, a funkciót rontó frissítés, valamint a folyamatos modellváltásra épülő marketing is.

Miért kell újragondolni a tervezett avulás fogalmát?

Mert a mostani szabályozás túl szűken értelmezi. Margherita Feleppa tanulmánya szerint a jelenség egyszerre érinti a kínálati és a keresleti oldalt, több egymásra épülő gyakorlatból áll, és a fogyasztóvédelem mellett a szellemi tulajdon- és a versenyjogot, valamint a terméktervezést is. Szűk fogalommal a szabályozás is töredezett marad.

Mit tiltanak az új uniós szabályok a tervezett avulással kapcsolatban?

Az (EU) 2024/825 irányelv hét, a tervezett avulással összefüggő gyakorlatot minden esetben tisztességtelennek minősít, például a technikailag indokoltnál korábbi fogyóeszköz-cserére ösztönzést, vagy egy csak funkcióbővítő szoftverfrissítés szükségesként való feltüntetését. A tartósságról és a javíthatóságról tilos megtéveszteni a vásárlót, és ezekről lényeges információt sem lehet visszatartani.

Mi a különbség a tervezett avulás és a javításhoz való jog között?

A javításhoz való jog a meglévő termékek javíthatóságát biztosítja alkatrészekhez, javítási információkhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel. A tanulmány szerint ez a tervezett avulás elleni fellépés legfontosabb része, de nem azonos vele: a rövid élettartamhoz a marketing, a kompatibilitási változások és a gyenge tartósság is hozzájárul.

Hogyan kezeli Ausztrália a tervezett avulást?

Ausztrália eddig részletekben lépett: gépjárművekre van javítási információmegosztási rendszer, a mezőgazdasági gépekre kötelező szabályozást jelentettek be, átfogó tilalom azonban nincs. A Termelékenységi Bizottság 2021-es jelentése a jelenséget a javításhoz való jogtól elkülönítve, elégtelen bizonyítékra hivatkozva kezelte. A körforgásos gazdasági szemlélet csak most erősödik.

🔗 Hivatalos források és hivatkozások: 👉

• Margherita Feleppa: Revisiting the Concept of Planned Obsolescence in Light of the Recent Reforms in Europe and Australia: A Necessary Step for the Circular Economy Transition – szerzői előzetes publikáció, University of Wollongong; megjelenik: University of New South Wales Law Journal, 49. évf. 3. szám (2026)
• Az (EU) 2024/1781 rendelet (ESPR) hivatalos szövege: data.europa.eu/eli/reg/2024/1781/oj

Egységes szerkezet, gyors válaszok: cikkeinket úgy építjük fel, hogy az olvasók és az MI-alapú keresők is könnyen megtalálják bennük a lényeget. A szövegek MI-eszközök segítségével, szerkesztői ellenőrzés mellett készülnek.