Már a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) felügyeli a hulladékgazdálkodást – írja a naplo.hu.
A települési szilárd hulladék gyűjtését, kezelését továbbra is az eddigi szolgáltatók látják el, csak a számlázást vette át az NHKV áprilistól. A március 31-ig kiszámlázott díjak még a szolgáltatókhoz érkeznek, ezért nehéz még tapasztalatokról beszélni – fogalmazott Kathy Zsigmond, a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezetője a Napló kérdésére. – Likviditási problémák még nem léphetnek fel; mi is hallunk és olvasunk aggodalmakat megfogalmazó gondolatokat, de ezek nem tapasztalatok, hanem feltételezéseken alapuló jóslatok. Bízunk benne, hogy nem következnek be – tette hozzá.
Fenn tudja tartani
A Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. ezzel szemben szkeptikus, ugyanis az NHKV számlázási rendszere még nem működik, a közszolgáltatók részére még nem áll rendelkezésre az a felület, ahová a számlázáshoz szükséges adatokat fel tudják tölteni, ezért még a szemétdíjak beszedése sem indult el.
– A közszolgáltatók a vonatkozó törvény alapján nem számlázhatnak április 1-től, ami azt eredményezi, hogy nagyon sok közszolgáltató cég likviditási vészhelyzettel néz szembe, kétségessé válik a szolgáltatás biztosítása. A Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. mindezek ellenére az április havi számláit kibocsájtotta májusban annak érdekében, hogy tudja biztosítani a likviditást, a közszolgáltatást fenn tudja tartani, és ez az átmeneti helyzet ne eredményezzen Debrecenben és környékén közegészségügyi problémát.
Erős cég áll mögötte
Amennyiben az NHKV Zrt. a negyedéves számlák kibocsátásáig, azaz június 30-ig sem fogja tudni biztosítani a központi számlázást, a negyedéves számláinkat is ki fogjuk állítani. A Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. működése csupán azért biztosított egyelőre, mert egy olyan erős cég áll mögötte, mint az A.K.S.D. Kft., illetve azért, mert a Debreceni Önkormányzat elhatárolt egy 200 milliós támogatást részére – áll a közleményükben.