kedd, március 18, 2025
HomeHÍRFOLYAM3,5 milliárd forint értékű hulladékipari fejlesztés indul Zalaegerszeg térségében

3,5 milliárd forint értékű hulladékipari fejlesztés indul Zalaegerszeg térségében

Az észak-zalai térségben, Zalaegerszegen, Lentiben, Keszthelyen, Hévízen és Zalabéren 3,5 milliárd forint értékű hulladékgazdálkodási és hulladékipari fejlesztés indul. – számolt be Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere Facebook oldalán.

Balaicz Zoltán polgármester elmondta, a Zalaispa Társuláson keresztül megvalósuló 3,5 milliárd forintos projektből 2,3 milliárd forint fejlesztés Vigh László országgyűlési képviselő választókerületét, 1,2 milliárd forint fejlesztés pedig Manninger Jenő országgyűlési képviselő választókerületét érinti. A beruházás célja olyan hulladékgazdálkodási rendszer kialakítása, aminek következtében csökkenhet a lerakóra jutó hulladékok mennyisége.

A korábbi időben a szelektíven gyűjtött hulladékgazdálkodásra fókuszáltak. A jövőben a szelektivítás mellett az energetikailag hasznosítható előkezelő rendszerek fejlesztése lesz a fő irány. A beruházás Zalaegerszeget érintő része: Búslakpusztán ettől a projekttől függetlenül, egy másik beruházás keretében már befejezéséhez közeledik 1,4 milliárd forintos ráfordítással egy új hulladékhasznosítási üzem építése, amit márciusban avatnak majd. A most elnyert 3,5 milliárdos projektből ennek az üzemnek a folytatásaként az automata válogatómű infrastruktúrája tovább fejlődik. Emellett automatizálják a kézi válogatóművet, célgépeket és konténereket szereznek be, fejlesztik a lerakót és a csurgalékvíz kezelést, valamint modernizálják a járműparkot.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a hulladékkezelés fontosságáról szólva elmondta, nem mindegy, milyen környezetet és településeket hagyunk gyermekeinkre és unokáinkra. – Hat esztendeje nem emelkedett a hulladékszállítási díj az országban. A soron következő fejlesztések is hozzájárulnak, hogy folytatni tudjuk a rezsicsökkentést a következő években is – mondta Vigh László.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő szerint a hulladékkezelés nem egy látványos munka, de annál fontosabb. – Nagyobb rendszereket kell összehangolni, hogy gazdaságosan működjenek, ehhez kell összefogni a városoknak – mondta többek között a képviselő a 3,5 milliárdos beruházás fontos jellemzőjéről, a hulladékkezelés egységesítéséről. A projekt keretében Keszthelyen telephelyfejlesztésre, gépberuházásra, és járműpark fejlesztésre, Hévízen a hulladékudvar fejlesztésére, Zalabéren pedig új hulladék előkezelő csarnok kialakítására, technológiai fejlesztésre, a csurgalékvíz kezelés továbbfejlesztésére, valamint gépek ls járművek beszerzésére kerül sor.

Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta: ez a nagyságrendű összeg más, nagy jelentőségű beruházásokkal együtt azt mutatja, történelmi pillanatok ezek, ekkora források ilyen koncentráltan nem érkeztek még a megyébe. Lentiben válogatómű modernizáció, telephelyfejlesztés, és célgépek beszerzése valósul meg.
Bali József, a Zalaispa Zrt. vezérigazgatója elmondta, a beruházás hatásai hosszabb távon mintegy 200 település lakóit fogja pozitívan érinteni.

A sajtótájékoztatón részt vett dr. Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott, Nagy Bálint, Keszthely Város alpolgármestere, Dékány Endre, a Zalaispa Társulás elnöke, Bauer Arnold, a Zala-Müllex Kft. igazgatója, és Horváth Márton, a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. igazgatója is.

 

OLVASS TOVÁBB

Kövess minket a Google hírekben is!

spot_img