KezdőlapHÍRFOLYAMÁdert is meghívták az újabb klímacsúcsra

Ádert is meghívták az újabb klímacsúcsra

Az ENSZ főtitkára, a francia elnök és a Világbank vezetője meghívta Áder János államfőt a december 12-i klíma-csúcstalálkozóra, amelynek Franciaország lesz a házigazdája – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken az MTI-vel.

António Guterres ENSZ-főtitkár, Emmanuel Macron francia elnök és Jim Yong Kim, a Világbank elnöke levelében azt írta: a találkozót napra pontosan a párizsi klímamegállapodás két évvel ezelőtti elfogadása után tartják, célja pedig, hogy „a klímaváltozás elleni küzdelem magas szintről indított lendületet kapjon, és az mozgósító erővel hasson minden szereplő számára”.

Úgy fogalmaztak: az éghajlatváltozás elleni küzdelem az egész világ mozgósítását igényli. „Az ENSZ, a Világbank Csoport és több partnerszervezet úgy döntött, hogy – tovább fokozva eddigi közös erőfeszítéseinket – minden energiánkat latba vetjük a klímakatasztrófa megelőzése érdekében” – tették hozzák levelükben, amelyet a KEH bocsátott az MTI rendelkezésére.

Az ENSZ főtitkára, a francia elnök és a Világbank elnöke hangsúlyozta: egyre inkább érezhetők a klímaváltozás ökológiai, társadalmi és gazdasági káros következményei. Az idén rekordszintre nőtt az időjárási katasztrófákból fakadó anyagi veszteség, emberi életek milliói vannak kitéve a veszélyeknek, a klímakatasztrófák intenzitása, egymásutánisága és ereje pedig egyre fokozódik – hívták fel a figyelmet.

Kiemelték: a klímaváltozásra való felkészülés minden országnak prioritássá vált, különösen a leginkább érintett államoknak és a fejlődő országoknak. Az éghajlatváltozás hatásainak csökkentésére irányuló erőfeszítések új lendületet igényelnek. Az állami és a magánszféra egyre szorosabb együttműködését teszi szükségessé azoknak az akcióknak a finanszírozása, amelyek klímabarát és alkalmazkodóképes gazdaságok megteremtésére irányulnak – írták.

MTI

Ladányi Roland
Ladányi Rolandhttp://envilove.hu
Ladányi Roland környezetvédelmi szakember és hulladékgazdálkodási szakértő, aki elkötelezett híve a fenntarthatóságnak és a körforgásos gazdaság népszerűsítésének. Szakmai tevékenységének központi eleme a dontwasteit.hu platform, ahol naprakész hírekkel, elemzésekkel és gyakorlati megoldásokkal segíti a környezettudatosabb szemléletformálást. Munkája során a hulladékcsökkentés és az erőforrások hatékony felhasználása mellett köteleződött el, összekötve a szakmai precizitást a közérthető tájékoztatással.
OLVASS TOVÁBB