KezdőlapFÜSTÖLGÉSAz IKEA termék előállítással lép a légszennyezés ellen

Az IKEA termék előállítással lép a légszennyezés ellen

Az IKEA a „Jobb levegőt” elnevezésű kezdeményezésének keretében a mindenkit érintő környezeti probléma, a légszennyezés megoldásán kezdett el dolgozni.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése alapján a Föld népességének körülbelül 90 százaléka lélegez be szennyezett levegőt, évente 7 millióan halnak meg a szmog okozta szívrohamban, agyvérzésben, légúti betegségekben vagy rákban. India egyike a föld legszennyezettebb levegőjű országának, ahol 1,2 milliárd ember lélegez be naponta szennyezett levegőt, és 1,1 millió ember hal meg évente a szmog okozta betegségekben.

A légszennyezettség egyik fő kiváltó oka a rizs betakarítása után a növény visszamaradt szárának elégetése. Észak-Indiában, Új-Delhiben és a környező városokban évente körülbelül 39 millió tonna mezőgazdasági hulladékot égetnek el a hulladék költséghatékony kezelése, valamint a nyári és téli betakarítás közötti rövid idő miatt. Az IKEA célja, hogy a helyi termesztőket fenntarthatóbb működésre ösztönözze, hosszú távon pedig megszüntesse az égetést azzal, hogy a rizs szárából használati cikkek előállítására alkalmas alapanyagot készít.

Az IKEA évek óta azon dolgozik, hogy a gazdasági növekedés mellett pozitív hatással legyen az emberekre és a környezetre, csökkentse a működése során keletkező károsanyag-kibocsátást, és termékei gyártásához felhasználjon olyan alapanyagokat, amelyek közrejátszanak például a levegő szennyezettségében.

Az Indiában elégetett mezőgazdasági hulladék felhasználása mellett a svéd lakberendezési vállalat például a titánium dioxid felhasználásával az otthoni levegőt tisztító függöny, illetve más légtisztító berendezéseken dolgozik, és folyamatosan kutatja azokat az újabb, főként tévesen hulladékként kezelt alapanyagokat, amelyekből használati cikkeket készíthet.

Ladányi Roland
Ladányi Rolandhttp://envilove.hu
Ladányi Roland környezetvédelmi szakember és hulladékgazdálkodási szakértő, aki elkötelezett híve a fenntarthatóságnak és a körforgásos gazdaság népszerűsítésének. Szakmai tevékenységének központi eleme a dontwasteit.hu platform, ahol naprakész hírekkel, elemzésekkel és gyakorlati megoldásokkal segíti a környezettudatosabb szemléletformálást. Munkája során a hulladékcsökkentés és az erőforrások hatékony felhasználása mellett köteleződött el, összekötve a szakmai precizitást a közérthető tájékoztatással.
OLVASS TOVÁBB